Kiss Áron.

Full text search

Kiss Áron.
Kiss Áron ev. ref. püspök, a főrendiház tagja, szül. 1815 nov. 2-án Kisnaményban. Tanúlmányainak elvégzése után, 1843-ban, porcsalmai pap lett. A szabadságharczban tábori papként vett részt. A pátens idejében merész bizalommal küzdött egyházának önkormányzati jogaiért és a győzelem után egyházmegyéje esperessé választotta. Mint ilyen minden erejét és tudományát egyházmegyéje anyagi viszonyainak rendezésére és papsága tudományos képzettségének emelésére fordította. Egyházmegyei könyvtárt alapított. Mint a tanügyi bizottság tagjának, a népiskolai tanügyi bizottság elnökének és a 374tiszántúli egyházkerület gimnáziumai felügyelőjének, jelentékeny része van egyházmegyéje oktatásügyének emelésében. A vármegyei közélet terén szerzett érdemeiért vármegyéje táblabirájául választotta meg. Tagja volt a debreczeni és budapesti zsinatnak, a konventi bíróságnak és elnöke a konventi iskolai bizottságnak. Esperessége 25 éves évfordulóját egyházmegyéje az ő nevére tett nagy alapítványnyal ünnepelte meg; 1892-ben a tiszántúli református egyházkerület püspökévé, a debreczeni egyház pedig lelkészévé választotta. 1896-ban a király régi magyar nemességét megerősítvén, a „hegymegi” előnevet adományozta neki és 1899-ben a főrendiház tagjává nevezte ki. 1907-ben pedig a Lipótrend középkeresztjét adományozta neki. Kiss Áron mint kiváló szónok is sok babért aratott és mint író sokoldalú és jelentékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. Számos beszéde, vallástudományi értekezése, költeménye stb. jelent meg a hírlapokban és tudományos folyóiratokban.
Önálló művei: Geleji Katona István egyházi kánonai s a szatmárnémeti nemzeti zsinat végzései (1875). A Szatmármegyében tertott négy első protestáns zsinat végzései. (1877). A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. (1881). Ezeken kívül számos egyházi beszéd.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir