Fülesd.

Full text search

Fülesd.
Fülesd, magyar kisközség a Szamosközön. Van benne 148 ház, 817 legnagyobbrészt ref. vallású lakossal. Határa 2615 kat. hold. Régen megült kis község. Már 1345-ben említve van a Kölcseiek pusztájaként. Nevét 1477-ben Fylesd-nek, 1488-ban Phylesd-nek írják. Már ebben az időben is a Kölcsey családé s a kölcsei uradalomhoz tartozott. 1475-ben a Kemerey családnak is volt benne része, a melyet a Gacsályiak vettek zálogba. Ezek 1481-ben újra részt kapnak benne és velük együtt Kemerey Mihályné és leányai is. A Kölcseyek 1488-ban egyrészét a Perényieknek adták el. A XVI. és XVII. században a Kölcseyek mellett 1496-ban Ujhelyi László és testvére Ágotha, Szepessy Lászlóné, 1507-ben Zoltán János, 1518 előtt Werbőczy István, a ki ekkor cserélte el összes birtokait Perényi Istvánnal. 1520-ban a Báthoryak és a Gúti Országhok, 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János, Rácz Miklós; 1561-ben Fekete Balogh János; 1577-ben Kubinyi László és Pongrácz Zsigmond, 1594-ben Wukityevich István is birtokosok. 1642-ben a Kölcseyek nova donatiot kapnak összes birtokaikra. 1664-ben vármegyegyűlés is volt itt. 1696-ban az egész uradalommal együtt a szatmári várhoz tartozott, de később a Kölcseyek ismét visszakapták s az övék maradt. Mellettük részjószágokat birtak a gróf Barkóczyak, a Gáspárek, a Czégényi Kende, Tarpay és a Baka családok. Most nagyobb birtokosai Kölcsey Gábor, Ináncsy Károly, Tarpay Lajos és Baka Béla. Régen nagy erdőségei voltak, a Kálnok, Gábornak és Darvas; határán átfolyik a Túr és a Tapónak. Hozzá tartozik az Inácsy és a Kölcsey tanya. A ref. egyház 1850-ben épített templomot. Utolsó postája Kölcse, távírója és vasúti állomása Tiszaújlak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir