Réthát.

Full text search

Réthát.
Réthát. Az ujaradi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 195, lakosaié 985, a kik nagyrészt németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Temeskeresztes és vasúti állomása Németság. A mai Réthát helyén a középkorban Abád (Ibéd, Apád) nevű helység feküdt. Ez ekkor Arad vármegyéhez tartozott és az aradi prépostság birtoka volt, mely az 1349–1377 években e birtokaiért perben állott a Laczkfiakkal. A mostani helység alapját, a második német telepítés alkalmával, 1772-ben, Neumann lippai sótári tiszt vetette meg, a ki itt 100 házat építtetett. Az újonnan telepített község Wiesenhaid nevet nyert. Mostani nevét csak a XIX. század harminczas éveiben kapta. 1781-ben Rétháti Kövér Tódor vette meg a kincstártól. 1838-ban Kövér Gergely, János, Emánuel és Márton voltak a földesurai. 1860-ban ifj. Kövér Márton az ő részét eladta id. Kovacsics Gyulának, a kitől e részt 1883-ban nyolcz gyermeke örökölte. Az itteni róm. kath. templom 1846-ban épült. A Rétháti Kövér-család kuriája most községházául és jegyzői lakul szolgál. Van itt gazdakör, hitelszövetkezet és tejszövetkezet. A mai Réthát vidékén feküdt a középkorban Asszonylaka falu, mely ekkor szintén Arad vármegyéhez tartozott. 1238-ban a Jeruzsálemi Szent János-lovagrend két eke földet nyert itt adományul a Maros mellett, IV. Béla királytól, mely földterület határos volt a lovagok Asszonylaka nevű birtokával. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is már egyházas helyként fordúl elő. A XV. században a Ravazdi-család birtokába került, melynek tagjai közül Péter, 1507-ben, Asszonylaki előnévvel szerepel. 1561-ben Kassay János volt a földesura. Megtaláljuk még az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen is a lippai kerületben, de már csak pusztaként, sőt még az 1761. évi hivatalos térképen is Asonlak alakban szerepel.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir