Mint közgazd. középpont

Full text search

Mint közgazd. középpont
Ha Temesvár városáról esik szó, első pillanatra senki sem gondol a város dicső történetére, páratlan kiépülésére, mintaszerű közigazgatására, hanem mindenki gyári kéményeit látja maga előtt és ipari kiválóságának adja meg a megérdemelt elismerést. Temesvár városában az ország a nagyipari középpont példaképét tudja. Temesvár maga is a közgazdasági téren elért eredményeket tartja legnagyobbra. Annyi bizonyos, hogy a legújabb kori iparfejlesztés országos művén Temesvár a legnagyobb sikerrel fáradozott, a mi a város czéltudatos és körültekintő iparpolitikájának legszebb bizonyítéka. A gyári ipart illetőleg a hazai városok sorában ma Pozsony még erős versenytársa Temesvárnak, de a jövő Délmagyarország metropolisát ebben a tekintetben is első helyre fogja emelni; ezzel kecsegtet legalább a magyar nagyipari termelés jövendő fejlődése: a Balkán felé irányuló kivitel. Minél inkább emelkedik a Temesvár szomszédságában levő, vízi úton is elérhető fogyasztási terület fontossága, annál szembetünőbbé fognak válni azok a ma is már nagy figyelemben részesülő előnyök, a melyekkel a város geografiai fekvésénél és más anyagi és erkölcsi tényezőinél fogva rendelkezik.
Kereskedelmi szempontból Temesvárt Budapest után határozottan a vezető szerep illeti meg. Érdekesen domborodik ki a kommercziális vállalkozás terén is a nagyüzemek összpontosulása. Temesvár bonyolítja le hazánk vidéki városai között a legnagyobb kereskedelmi forgalmat. Ez a megállapítás a kommercziális nagyvállalatok számával magyarázható és ezt igazolja az osztrák-magyar bank temesvári fiókja is, mely itt a többi vidéki fiókot túlszárnyaló üzleti forgalmat mutat ki.
Ez a széleskörű ipari és kereskedelmi tevékenység a város hírét-nevét messze túlröpítette az ország határán. A temesvári árúnak, mondhatni, Európa valamennyi államában és a tengeren túlon is van piacza. Ma temesvári liszttel süt a németországi háziasszony, temesvári czipőt hord az angol gentleman, temesvári harang kong Romániában, temesvári szeszt mérnek Törökországban, temesvári kalap kerül Francziaországba, Belgiumba, temesvári czukorkát majszol a bulgár gyerek, temesvári szilvoriumot iszik az orosz és kanadai, temesvári kocsikat hajtanak Szerbiában; temesvári gyapjufonalból is készül a kisázsiai szőnyeg, temesvári vajat esznek az Egyesült-Államokban, temesvári illatszert is használ a svéd és temesvári gyujtóval gyujt czigarettára az egyiptomi.
Temesvár példája az ipar és kereskedelem nagy városfejlesztő hatásának. Mindaz, a mit az ország ma Temesváron szépnek, helyesnek, dicsérendőnek tart, mindaz, a mi itt együttvéve a nagyszerű haladást produkálta, mind az a sok eredmény, mely Délmagyarország középpontját megkülönbözteti a többi hazai várostól, a kultúra magas foka, a jólét folytonos emelkedése, a közállapotok mintaszerűsége: egy közös forrásra, az iparra és kereskedelemre vezethető vissza.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir