A józsefvárosi községi elemi iskola

Full text search

A józsefvárosi községi elemi iskola
A Józsefvárosban (akkor még Új-Majorok) 1765-ig alig tataljuk nyomát a népoktatásnak. Akkor is csak valami Hornung Mátyás nevű iskolamester úgy tengette életét, hogy a lakosok tanképes gyermekeitől csekély tandíjat szedett be és habár a józsefvárosi községtől dicsérő bizonyítványt nyert, segély iránti folyamodványát a város elutasította, sőt munkaképtelensége miatt el is mozdította. Treuer János volt az első tanító, a kinek, 1768-ban, a város 50 frtot szavazott meg.
187Az 1784-ik tanévig a Józsefvárosban, épp úgy, mint a Gyárvárosban; csap egyosztályú tanintézet volt. De az akkor a város és a tanulmányi alap között kötött szerződés alapján, itt is – egy fő- és egy altanítóval – kétosztályú elemi néptanodát állítottak fel, mely így egész a jelen század második feléig megmaradt. 1860-ban kibővítették az intézetet a III. osztálylyal és 1861-ben nyitották meg a IV. osztályt is. 1877/78-ban teljes hatosztályú iskolává fejlődött, de az 1881/2. tanévben a VI. osztályt beszüntették, az V. osztályt pedig a IV-ikkel egyesítették, míg 1886/7-ben az V. osztályt is – tanulók hiánya miatt – egészen feloszlatták.
Az első párhuzamos az osztály 1870/71. tanévre esik és az idők folyamán, más-más osztály mellé állítottak fel párhuzamos osztályt vagy szüntették azt be.
A józsefvárosi iskolában fiúk és leányok 1856-ig együtt nyertek oktatást. Ekkor történt meg a szétválasztás és nyílt meg az első leányiskola egy osztálylyal, egy tanítóval, melyhez már az 1858-ik évben egy II. osztály is járult, külön tanerővel. Ez a leányiskola is már 1867-ben az iskolanővérek vezetése alá került és ekkor a III-ik, 1871–1872-ben pedig a IV. osztályt nyitották meg.
A jelenlegi józsefvárosi 12 osztályú községi fiúiskolának 12 tanereje és 892 tanulója van, míg a leányoktatást az alábbiak szerint a róm. kath. felekezeti iskolában látják el. Igazgatója Kraemer Frigyes.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir