Halászat.

Full text search

Halászat.
Torontál vármegyében a halászás a Tiszán (3872 kat. hold), a Dunán (2019 kat. hold), a Maroson (867 kat. hold), a Temesen (1316 kat. hold) és a Begán (2251 kat. hold) területen történik.
A halfajták a következők: ponty, harcsa, kecsege, tok, márna, süllő, keszeg, pirosszemű kele, menyhal, petényi márna, czompó, bukó, vágó durbincs, bagolykeszeg, lapos-keszeg, veresszárnyú konczér és csuka.
Társulatok: Alsótiszai, Délvidéki dunai és Torontál-bácsi halászati társulat. Halastavak: Gróf Harnoncourt Félixné örökösei halastava, Ecsehida (1366 hold); évenkénti haltermelés 1400 q. Tallián Béla halastava (Törökkanizsa), Rohonczy Gida halastava (Törökbecse) és gróf Karátsonyi Jenő halastava.
A halállomány az utolsó 10 év alatt a nagyméretű lecsapolások következtében, a szakértő halászok véleménye szerint, legalább 30%-al fogyott, ez az állomány-csökkenés azonban a fizetett haszonbéreknél észre nem vehető, mivel ez az utóbbi időben éppen ellenkezőleg emelkedett. Ezt a halászok a hal árának megdrágulásával okolják meg. Megemlítendőnek tartom, hogy Torontál vármegyében van az országos halászati társulat véleménye szerint a legtöbbet jövedelmező halastó, a »Torontál-bácsi halászati társulat« kezelése alatt álló és a borjasi átvágás által keletkezett holt Tisza. Ennek felerésze Torontálhoz, a másik fele Bácskához tartozik. E halastó 600 hold kiterjedésű s évenként 23.555 koronáért van haszonbérbe adva.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir