Kerületi székhely.

Full text search

Kerületi székhely.
A törökök kiűzése után, mikor a Temesi Bánság kincstári igazgatását szervezték, Pancsova is kerületi (District) székhely lett, a 12 kerület között, melyre a Temesi Bánságot gróf Mercy osztotta föl. (Bárány, 35.) Az 1717. évi összeírás szerint Pancsován 70 ház volt s hozzá tartozott 36 falu, 776 házzal.
A most következő félszázad igen gazdag történeti adatokban, mert a temesvári kormányzóság levéltárában talált adatokból (közölte: Baróti Lajos dr. Adattár Délmagyarország XVIII. századi történetéhez, 2 kötet) az egész bánság akkori képét hűen lehet rekonstruálni.
A törökkel kötött békesség ellenére nem igen bízhattak a béke állandóságában, mert a várat megerősíteni igyekeztek. Ugyanis 1721 február 7-én utasítja a kormányzó Bunicz pancsovai tiszttartót, hogy az adóból Feigeli ezredes ottani katonai parancsnoknak az erődítmények építéséhez 800, márczius 14-én pedig, hogy 1000 forintot adjon át nyugta ellenében. Azonban a népesség itt sem lehetett ez időben sűrű, mert a lakosságot telepítések útján is igyekeztek gyarapítani. Így 1724 májusában Bécsből telepeseket indítottak útnak Pancsova felé. De ez még nem volt elegendő, mert két év mulva, 1796 májusában azt jelenti a pancsovai bíró a kormányzóságnak, hogy ő több ízben írt hazájába telepesekért, de a fejedelem vesszőzés terhe alatt megtiltotta a kivándorlást. Azonban mégis 599kerültek telepesek, mert még e hónapban Bécsbe érkezett a külföldi telepesekből egy csoport, a mely onnan Pancsovára indult hajón. Ugyancsak e hónapban de Jean kerületi vizsgálatot tartott Pancsován.
A közbiztonsági viszonyokra jellemző adat, hogy egy bezárt rabló azt vallotta, hogy Pancsován levő háza udvarán, az eperfatörzs alatt 1000 frt., egy ezüst galamb és török buzogány van elásva. Ennek megvizsgálására 1728 szept. 24-én Eberstatt János kapitányt küldték ki két tiszttel. Számos adat foglalkozik a katonasággal és annak elhelyezésével. Így 1735-ben Pancsováról egy dragonyos századot rendeltek a Dunához, hogy az útlevelekre felügyeljen. Ez év május 18-án pedig a kormányzó utasítja a pancsovai tiszttartót, hogy a laktanya építését sürgősen fejezzék be, hogy az alattvalók házait a beszállásolt katonáktól felszabadíthassák és az előbbieknek ne legyen okuk szökésre, a mi pedig gyakran előfordult. A lakosság egyébként sem lehetett megelégedve a katonaság hatalmaskodásaival, mert 1735 július 13-án azt jelenti a tiszttartó a kormányzónak, hogy az itteni kapitány és ideiglenes parancsnok néhány helyi lakost önkényűleg becsukatott.
Ez évben még jelentős esemény volt, hogy a görög nem egyesült belgrádi metropolita augusztus 1-ére tervezte a rácz szabadalmak kihirdetését s ezt megelőzőleg a kormányzó július 20-án Pancsova várostól is két követet kért, a kik közül a szükséges nyolcz követet megválasszák. Később rablók is fordultak meg Pancsova vidékén, a kiket ez év augusztus 21-én két pancsovai alattvaló átszállított a Dunán, a miért ezeket további intézkedésig lecsukták. Majd szeptember 18-án más zavargás történik. Ugyanis groczkai alattvalók Bogdanovits pancsovai adófizetőnek kb. 100 disznóját erőszakkal lelőtték. Riss György tiszttartó kéri a kormányzót, hogy a tetteseket a kár megtérítésére kötelezze.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir