Bárányos.

Full text search

Bárányos.
Bárányos (azelőtt Ovcsa). Pancsovától nyugatra fekvő kisközség. Házainak száma 307, lakosaié 1710, a kik románok s görögkeleti vallásúak. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása Pancsova. Az 1717. évi összeírásban még nem fordul elő. Az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen azonban már Offza néven a pancsovai kerületben, a lakott helyek között találjuk. 1773-ban, a német-szerb Határőrvidék területének megnagyobbítása alkalmával a Határőrvidékhez csatolták. Az orosz-török háború kitörése után, 1787-ben, midőn II. József császár az év végén hadait a határszéleken felállíttatta, a katonák e helységet is megszállották s a védvonalban az újborcsai hadiközpontnak egyik fiókja lett. A Határőrvidék feloszlatása után Torontál vármegyébe kebelezték. Jelenlegi nevét 1888-ban nyerte. A Duna árja majdnem minden évben elönti a határt. 1888-ban az árvíz 180 házat döntött romba. A görögkeleti román templom 1800-ban épült. Jelenleg a Russó-czégnek s a gazdasági kincstárnak van itt nagyobb birtoka. Szántás alkalmával és árvíz után a község határában gyakran találnak római és török pénzeket. A község lakosai sásból kéveköteleket fonnak, mely háziipar átlag családonként 250 koronát jövedelmez.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir