Dédényszeg.

Full text search

Dédényszeg.
Dédényszeg puszta helyén a középkorban Dédemszög falu feküdt. E helység is a Csanád nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Megvolt már 1256-ban, mikor a Vaffafiaknak jutott osztályrészül. Az övék maradt 1337-ben is, mert ekkor egészben Makófalvi Dénes és Pál fiai kapták. 1557–58-ban a török hódoltsághoz tartozott és ekkor a temesvári defterdár 14 házát írta össze. 1561-ig a falu Gyula várának tartozéka volt, ebben az évben azonban a király törvényes birtokosának Makó Lászlónak visszaadni rendelte. Makó László 1563-ban kelt végrendeletével Dédemszögöt Bessenyődi Andrásnak hagyományozta. Ez ellen azonban Makó László nővére Ilona, fia nevében tiltakozott, de sem Bessenyődi, sem Makó Ilona nem jutott a helység birtokába, mert azt János Zsigmond 1563 augusztus 10-én Nopsiczi Varkocs Tamásnak adományozta. A török hódoltság alatt a Telegdyek is tartottak hozzá jogot. 1601-ben Szokoli Péter nyert rá adománylevelet, a helység azonban ekkorára már elpusztult. Valószínűleg az 1596. évi tatárdulás alatt semmisült meg. 1647 táján a kiszombori lakosok használták földjeit. 1655 junius 22-én Wesselényi Ferencz nádor e gazdátlan pusztát Horváth-Kissevics György királyi titkárnak, Csorgáll Ferencznek és Csór Györgynek adományozta, 1062-ben pedig még egy adománylevelet állított ki Balassa Imre részére, a mi ellen azonban a korábbi adományosok tiltakoztak. A törökök kiűzetése után beleolvadt a kiszombori határba. A község határában, a Maros partján feküdt a középkorban Szilvaszegfalu, mely eredetileg szintén a Csanád nemzetség birtoka volt. Az 1360. évi osztály alkalmával Telegdy Tamás érsek és öcscse Kelemen mester nyerték. Később már nincs adatunk róla.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir