Községi rendtartás.

Full text search

Községi rendtartás.
A községi közigazgatás rendszeresebb szervezésére az 1792. február 6-án tartott közgyűlésen alkotott községi rendtartásban akadunk először. A 18 pontból álló statutum később kibővítve, többször megujíttatott és kiadatott; nevezetesen 1794-ben és 1818-ban, még pedig ez utóbbi évben két ízben is.
Az 1818. junius 8-án kiadott ujítmány már 26 pontot foglal magában. A községi rendtartás szerint a nemesek közül egy öreg esküdt, a nemtelenek közül pedig egy bíró választandó. A kizárólag nemeseket illető ügyekben a nemesek közbenjöttével az öreg esküdt, a nemteleneket illetőkben pedig az utóbbiak közbejöttével a bíró jogosult intézkedni, a közös ügyek ellenben az egyetemes községi gyűléseken intézendők el, melyeket az öreg esküdt és a bíró közösen hívnak egybe. A községi gyűlésekre minden birtokos, habár nem is lakik a községben, meghívandó. Annak igazolására, hogy a határozat a megjelenésre jogosúltak többségének akaratával hozatott, a jegyzőkönyvbe a szavazók nevei egyenként beirandók, különben a határozat községi határozatnak nem tekinthető és, ha valaki a szerint cselekszik, felelősséggel azért a község nem tartozik, hanem az egyesek, kik a határozat hozatalára befolytak, avagy a szerint cselekdtek. A gyűléseken, akár személyesen, akár megbízott által, 4 forint bűntetés terhe alatt minden birtokos tartozik megjelenni; a kirótt bírságösszeg a községi pénztárt illeti.
A pénzbüntetéseken kivül a községi pénztárba szolgáltatandók be a közös haszonvételek, úgy mint a mészárszék, a korcsmáltatás, makkoltatás és gubacsból bevett közös jövedelmek is, valamint a czenzusban kiadott legelők után 273fizetendő bérösszegek; nem lévén tudniillik megengedhető, hogy, mint ez némely községben ez ideig szokásban volt, az „illyetén jövedelmek evésekben, ivásokban és dobzódásokban költessenek el.” A jövedelmekről az öreg esküdt tartozik számot adni, kinek számadását a községi birtokosság vizsgálja felül.
A jövedelmek hováfordítása iránt a közgyűlés határoz. Ugy a kuriális, mint a külső haszonvételek közösek lévén, a mértékletes faizás (ide nem értvén a külső vagy vidéki birtokosokat, kik iránt a proporczió behozásáig, az erdőknek konzerválása végett az előbbi szokást meghagyni szükséges), a marhák számához mért legeltetés és makkoltatás joga a birtokosok mindegyikét megilleti; ennélfogva mindenki, a ki őket a használatban háborgatná, minden proczesszus nélkül 4 forinttal megbüntetendő, ellenszegülés vagy makacskodás esetében pedig a költségek és okozott kár megtérítésén felül a nemesek rövid proczesszussal 12 forint pénzbüntetésre, a nemtelenek pedig ugyanannyi pálczütésre itélendők, köteles lévén mindazáltal a szolgabiró a vonatkozó iratokat végrehajtás előtt a vármegyei törvényszékhez felülvizsgálat végett bemutatni. Kimondja a szabályrendelet, hogy a község szükségletei a községi pénztárból fedeztessenek; ha azonban a község pénztárral nem bírna, a költségek a birtokosok között arányosan osztandók fel.

A SZOMBATHELYI VÁROSHÁZA. Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir