Horváth Boldizsár.

Full text search

Horváth Boldizsár.
Horváth Boldizsár, az alkotmány visszaállítása után alakúlt második magyar kormánynak igazságügyminisztere, Szombathely szülötte. Polgári állású szülőktől származott s a nemes idealizmustól áthatott demokrata elveit megőrizte aggkoráig, a miniszteri székben úgy, mint a magánéletben, a hová az utóbbi években, szeme meggyöngülvén, visszavonúlt s többé képviselői megbizatást sem vállalt. 1822. január 1-én született, de tehetsége tolla által már zsenge ifjuságában megszólalt. Mint fiatal ügyvéd a negyvenes évek elején czikkeket írt a pesti szabadelvü lapokba s magára vonta Deák Ferencz figyelmét. Tartalmasság, elvi meggyőződés, ékes forma, komoly tudás jellemezte e czikkeket. Ugyanezek a kiváló tulajdonságok tették szónoklatait is jelessé és szülővárosa 1848-ban az első képviseleti országgyűlésre képviselőjéül választotta. Híven követte a magyar kormányt Debreczenbe, majd vissza Pestre és Szegedre is. A szabadságharcz után őt is fogságra itélte a hadbiróság, de 1850-ben már amnesztiát kapott. Hazatérvén szülővárosába, ügyvédi irodát nyitott, de a mint a szabadabb áramlat megindúlt, ő is visszatért a közélet munkásai közé s 1865-ben ismét képviselőül választották. A kiegyezés megkötésekor Andrássy Gyula gróf az 586igazságügyi tárcza vezetőjévé híván meg, törekvését a hazai jogszolgáltatásnak modern irányban való reformálására fordította. Négy évig volt igazságügyminiszter s ezalatt számos törvényjavaslatot nyujtott be, melyekben elvéhez híven törekvéseit megvalósitani akarta; noha sok eszméjét a túlságos konzervativ felfogás miatt nem testesíthette meg s azok egy része csak később valósult meg. Ő választotta el a közigazgatást a bíráskodástól, szervezte a törvényszékeket, reformálta a kuriát s a kir. táblát, a büntető gyakorlatban a humánusabb felfogást érvényesitette: eltörölte a bilincset, a botozást, vérdíjat. 1871-ben vált meg tárczájától. Pár évig zárgondnoka volt az Eszterházy herczegi javaknak, de 1878-ban ismét elvállalta a képviselőséget, ámde folyton párton kívül maradt. Legutóbb, mint temesvári képviselő, szembaja miatt elbucsuzott az aktiv politikai pályától, de emlékirataiban később is gyönyörködni fog a közönség fenkölt gondolkozásában és a mindinkább ritkuló, sőt kivesző szónoki formák szépségében.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir