A nép nyelve.
A nép nyelve.
Minden egyes dialektusban, mely hazánk területén békességesen megosztozva, hűségesen megőrzi hagyományait, nyelvünk egy-egy eltérő fejlődését, avagy fejlődésének más-más fokát látjuk, mely a közös magyar nyelv természetét más-más oldalról világítja meg, hellyel-közzel régibb állapotát tartotta fönn, vagy pedig a továbbfejlődés jeleit tanúsitja. Vasmegye a szomszéd Sopronmegyével együtt, Balassa fölosztása szerint, rábavidéki nyelvjárást beszéli, mely az ősrégi, hetési, göcseji és alsó-zalai nyelvjárásokkal együtt a nyugati nyelvjárás-terűletté foglalható össze.
A vasmegyei nyelvjárás szigorúan elkülöníti a nyílt hangú e-től a zárt hangú ë-t, pl. ebben a szóban: embër kétféle hangot ejt, nem mond sem ember-t, mint a debreczeniek, sem ömbör-t, mint a szegediek. Van azonban sok olyan szó, melyben ezt a zárt hangot ö-nek ejti, pl. vörös, sör, söpör. Az írott nyelv hosszú é hangjának szintén kétféle az ejtése, pl. iélës (éles) és ílet (élet), iég, eget, íg, éget, bár e megkülönböztetés nem olyan pontos, mint Sopronmegyében; Vasban az í helyén is ejtenek néha ié-t, a mi zalai hatásnak látszik. Ugyancsak zalaias sajátság, hogy a névelőt a vasmegyei, kivált a hegyháti ember, e, ez alakban szereti ejteni, pl. eladom e lovamat, tëdd ez ablakhoz, a lovamot és az ablakba helyett.
Nem szereti e nyelvjárás a hosszu magánhangzókat és rövid lesz nála az i, u, ű, pl. hir, sir, viz, hus, husz, ut, tüz, szüz. Csak é, ó, ö helyett ejt néha hosszú í, ú, ű hangot, pl. íl, lú, kű, valamint ol, öl szótag helyett is ú, ű-t, pl. porúnyi (porolni), pörünyi (pörölni). Hosszú í van a hí (padlás) szóban is, de ez, úgy látszik, hé helyett van, vagy a hiu összevonása. Többnyire azonban kettős hangot ejt az é, ó, ő helyett, valamint az l elhagyásával az el, al, ol, öl szótagokban is, pl. kiéz (kéz), suó (só) rüöf (rőf), iémënt (elment), uóma (alma), vuót (volt), füőd (föld), küő (kell).
A magánhangzók (í, ú), hosszúságát igen gyakran mássalhangzós nyujtás (kettőzés) pótolja, pl. tanító helyett tanittó, nyitni helyett nyittani, gyúlad helyett gyullad. Egyebekben is szereti a kettőzést, pl. pappiros, függe, rokkony, mezzüő (mező); de már az első Vasban esüő, a szőlő szülőlüő. Továbbá az erre-arra névmásban a mássalhangzós nyújtást magánhangzós nyújtásként diftongus váltja föl: iére, uóra. A hosszú é néha megrövidül, pl. ehës (éhes), mëgehül (megéhezik), cserelés (cserélés), már inkább zalaias a mesz (mész).
Sajátságos túladunaiasság, a mi a vasmegyei nyelvben is megvan, hogy az á hang maga után nem tűr meg a-t, hanem o-ra változtatja, pl. káso (kása), táblo (tábla), árvo (árva), várto (várta), de az az o a továbbképzésben és a ragozásban megint á-vá nyúlik, pl. kásájo, tábláro, árván. Ritkább az olyan példa, mint kokas (kakas). Sopronmegyében Kokas családnevű is járja.
A nyilt e hang helyett is zártabb ë-t ejtenek a szó végén, pl. feketë, kezë, kípë (képe), vagy ö pl. könyvö (könyve), fülö (füle), néha i pl. körti (körte), valamint a ragozásban kezin, könyvit. Az i helyett néha zártabb ü hangzik, pl. ünmög, üngöt (ing, inget), szüvö (szive). Az o helyett néha u, durung, hun (hol).
A birtokos személyragok, valamint az igeragok többes 3. személyében az ok, -ëk alakot használják, pl. velëk (valök, velük), tëgyëk (tegyük), várgyok (várjuk); néha egy fokkal nyíltabbá lett az ilyenekben könyvenk (könyvünk). A tyuk helyet tik, lyuk helyett lik járja.
Igen élénk a mássalhangzók egymásra hatása, még a v is változtat a hangszínezeten, pl. Vazsvár (Vasvár), id van (itt van), od van (ott van), avagy a v módosúl át f-fé, pl. ötfen (ötfen), hatfan (hatfan). A j az előtte levő mássalhangzó természete szerint gy vagy ty lesz, pl. dobgya (dobja), fog-gya (fogja), raktya (rakja), kalaptya (kalapja), r után is gy-t ejtenek: 379borgyu (borju), akargya (akarja), irgyam (irjam). Vannak ilyen példák is: öreg-gyebb (öregebb), müveltyebb (műveltebb). Szó elején j helyett gy hangzik egyebekben: gyiég (jég) g: giércze (jércze).
Nem ismeri a nyelvjárás az ly hangot helyette, valamint lj helyett is l vagy ll hangot ejt, pl. helës (helyes), Károl, illen, ollan, millen, halla (hallja), íllënny (éljen). Az ny mássalhangzó előtt átváltozik n-né, m-mé, pl. asszonyom, asszonnak, asszomba; megfordítva az n-ből könnyen lesz ny, pl. szappan, szappanyos, csinyál, ülni helyett ünyi, írni helyett irnyi, sőt irnya.
A magánhangzók egymásra hatása érvényesűl a mély és magas hangok összekerűlésekor, pl. napestig (napestig), dölögtívüő nap eologtévő), sehun (sehol). Még inkább megvan ez az idegen szavakban pl. bankéton, októbërban, salugátëros, kadétok. Másrészt azonban a göcseji hatás nyílvánúl a -vel ragnak mélyhangú szavakban megtartásában, pl. villável, bottel, goluóvel (golyóval).
Más vidékek nyelvjárásához hasonlóan kerülik a mássalhangzók torlódását, pl. kerbe (kertbe), horhat (hordhat). A magánhangzók összekerítését összevonással simítjuk el, pl. utczczajtuó (utcza-ajtó), konyhajtuó, kátt, kátoz (kiált, kiáltoz); de másrészt kilökik két magánhangzó közűl a v mássalhangzót, pl. üeg (üveg), avagy j-vel pótolják, pl. füjjet (füvet), h-val, pl. bihal (bival), föhiény (fösvény).
Az azzal-ezzel névmás mindíg avval, evvel, illetőleg avvuó, evvié alakban járja.
Szereti a vasmegyei nyelvjárás a bővebb vagy teljesebb szóalakokat, pl. májájo (mája), hangyál (hangya), kágyula (kagyló), epërgye (eper). Teljesebb alakjával föltűnik egy gyakran hallható szavunk ragozása; tányiérat, tányiérak, tányért, tányérok helyett. Ide csatolhatjuk a vissza régies visszha alakját. A birtokos é képző is teljesebb, pl. így kérdik: Kiejé ezëk az ökrök? E Pikejé (a Pické.)
E feleletben még egy sajátság is nyílvánúl; nevek előtt szeretik a névelőt, pl. a Pista az Örzsi, a Széchenyi.
A kell igéhez hozzáadják a személyragokat, tehát el köllök mennyi, el köllöttem kűdenyi).
A vasvármegyei ember erősen ragaszkodik nyelvjárásához. Ha más vidékre kerül is, nem egy könnyen felejti el honi kiejtését.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
