Bach-korszak.

Full text search

Bach-korszak.
Ez a helyzet az alkotmány visszavonása után csakhamar megváltozott. Az 1851. deczember 31-én kiadott pátens értelmében Magyarország öt közigazgatási kerületre osztatván, Vasvármegyét a soproni kerülethez csatolták, melynek helytartójává Zichy Herman gróf neveztetett ki.

NUGENT GRÓF. A bécsi udvari muzeumból.
Vasvármegye élére 1853-ban megyefőnök állíttatott Ludinich Pál személyében. Ez évben a közigazgatás teljesen osztrák mintára szerveztetett, a vármegyei táblabírák, alispánok és szolgabírák helyét nagyrészt cseh származású Comitats-Vorstand-ok, Bezirkskomissär-ek és Adjunkt-ok foglalták el, hivatalos nyelvül a német rendeltetett el. Első sorban a községi jegyzőkönyveket vizsgálták át és abból a szabadságharczra vonatkozó részeket törülték, vagy a jegyzőkönyveket meg is semmisitették.
A katonai uralom védelme alatt létrejött czentralisztikus rendszer azonban alig ért meg egy évtizedet. Folyton ujabb mozgalmak kitörésétől tartván, e tekintetben sokszor a nevetségességig menő óvintézkedéseivel a társadalmi életet teljesen békókba verte. A hivatalos rend és pontosság s egyes közigazgatási intézkedései tekintetében a Bach nevéhez fűződött abszolut rendszer európai szempontból ugyan haladást jelentett, de, nem illeszkedvén a régi rendszerhez, meg kellett buknia.
1857-ben végre elérkezettnek látták az időt, hogy az uj rendszer sikereit az uralkodó előtt bemutassák. Még márczius havában vett értesűlés után, a hatalom emberei lázas izgatottsággal fogtak hozzá a király méltó fogadtatásához. Az egész útvonalat, melyen az uralkodó átvonulandó volt, feldiszítették, 244e czélra a franczia sarcz-alapból 10,000 frtot utaltak ki, ezenfelül úgy az egyeseket, mint a községeket adakozásra szólították fel. A készülődések közepett majdnem elmaradt látogatásban a vármegye csak augusztusban részesűlt. A király Sopronból augusztus 11-ikén érkezett 116 fogatból álló kíséretével Szombathelyre, majd innen, a feldíszített útvonalon keresztül, Körmendre utazott és Batthyány Fülöp herczeg várkastélyába szállott.
Ez évben a vármegye megyefőnökévé Bonyhády, eredetileg Perczel Gyula neveztetett ki. Ez volt a második és utolsó megyefőnök, mert az októberi diploma 1860-ban megszüntette a beamter-világ működését.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir