Nagymihály.

Full text search

Nagymihály.
Nagymihály, Ung vármegye határszélén, a Laborcz folyó mellett fekvő magyar nagyközség 450 házzal és 4906, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Igen régi község. Multja visszanyúlik a XI. századba. Az első följegyzést róla 1056-ban találjuk, a mikor Rajnold nádor fia, a hősiességéről nagynak nevezett Mihály kapta királyi adományul. Nagy Mihály építtette itt a várat is s az ő nevéről nyerte a község is a nevét. Történelmi szereplése azonban csak a XV. századtól kezdődőleg maradt fenn az okiratokban. Annak a századnak első felében Nagymihályi László a dominium ura s halála után a terjedelmes birtokon részben Nagymihályi Eödön fiai, Eödönffy László fiai, Nagymihályi Albert fiai, Pongrácz fiai, a Tibai Eördög család és Lucskai Imre fiai osztozkodnak 1449-ben. 1473-ban az országba tört csehek véres ostrommal elfoglalták a várat s hatalmukba kerítették a várhoz tartozó uradalmat is. A csehek garázdálkodásának Mátyás király vetett véget. Az idegen bitorlókat kiűzte s a várat visszaadta régi urainak. Az 1598-iki összeírás szerint a következő családok voltak az urai: Bankó Mihály, Eödönffy Kristóf, Hegyi Ödön, Nagymihályi Dénesné, Nagymihályi Farkas, Gábor, István, Kristóf, Miklós, Pál, Zsigmond és özv. Nagymihályi Györgyné és Jánosné. Továbbá itt látjuk még Sztáray Ferencz és Vinnay Kristóf nevét is. A későbbi századokban a gróf Sztáray család birtokába jutott Nagymihály. Jelenleg a gróf Sztáray Sándor uradalma s ő a kegyura a kath. plébániának is, valamint ő tartja fenn a róm. katholikus templomot, a mely 1314-ben már fennállott, de évszázadok pusztító viharában rommá lett és csaknem egy századon át maradt ilyen állapotban. Külső falainak felhasználásával aztán 1736-ban újra felépítette gróf Sztáray Imre. Régi eredetét mutatja a templom harangja is, a mely 1436-ból való. A katholikus templomon kívül az 1770-ben épült gör. kath. templom és az újabb keletű izr. zsinagóga áll a hívők rendelkezésére. A község kórházában, mely már most száz beteg számára van berendezve, 1773-ban hét személyre szóló alapítványt tett gróf Sztáray Mihály, a mint hogy itt a Sztáray család, továbbá gróf Andrássy Dénes és Sulyovszky István nevéhez fűződik sok kulturális és közhasznú intézmény. Nagymihály mellett feküdt hajdan Perecse (Pereche, Prischa) elpusztult község, melyet egy 1273-ban kelt okirat említ. A Sztárayak őseinek, Demeter és Mihály comeseknek volt a birtoka. A mai Perecse-utcza őrzi a hajdani község emlékét. Nagymihály vasúti állomással, távíróval, járásbírósággal, telekkönyvi és adóhivatallal, 2 takarékpénztárral és kaszinóval a nagymihályi járás székhelye. Határában kőbánya van, a melyben gyakran tejopált találnak. Nagymihályhoz tartozik a Gábolúr-tanya, a Megyó-puszta, a Műmalom és a Szerelmes-puszta. A grófi kastélyban gazdag régiséggyüjtemény van. A szomszédos hegyen épült a Sztáray család remek mauzoleuma.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir