3. Hegyesorrú orrszarvúak (Diceros Gray)
3. Hegyesorrú orrszarvúak (Diceros Gray)
Fogazatát teljesen hiányzó vagy egészen elcsenevészedett metszőfogak jellemzik. Síma és csupasz bőrük csak a nyak és törzs találkozása helyén vet némi ráncot, egyébkét sem pajzsokra, sem övekre nem osztott. Fegyverül két karcsú, egymásmögött álló tülküket használják. Életmódjukban és táplálkozásukban a két idetartozó faj azonban élesen különbözik a többi orrszarvútól. Míg az egyiknek hegyes, ujjszerűen megnyúlt felsőajka, a többi orrszarvúékhoz hasonlóan, azt bizonyítja, hogy bokrok leveleiből és ágaiból táplálkozik, addig a másik faj széles, ormánynélküli szájának alkata szerint a puszták füvéből él. Az afrikai orrszarvúak Gray által felállított régi osztályozása, mely szerint hegyesorrú orrszarvút (Diceros Gray) és tompaorrú orrszarvút (Ceratotherium Gray) kell megkülönböztetnünk, e szerint indokolt, habár Trouessart ezt nem fogadja el.
A kéttülkű orrszarvú (Diceros bicornis L.)
Kéttülkű orrszarvú
A búrok és régebbi angol vadászok fekete-, hegyesorrú-, kéttülkű orrszarvú néven ismerik. Dél-Afrika bennszülöttei, a tülkök nagyságának egymáshoz való viszonya szerint, keitloanak nevezi, ha a hátsó tülök igen hosszú; szuaheli nyelven faru, kifaru, arabul khertit és fertit, szomali nyelven wuil a neve. Felső ajkának hegyes, ormányszerű, fogásra alkalmas nyúlványán kívül kicsiny, kerek orrlyukak és redőktől körülvett szemének fekvése jellemzik. Ez ugyanis valamivel a hátsó tülök merőleges hossztengelye mögött helyezkedik el. A fül hossza, valamint az, hogy azt mily mértékben borítják szőrük, példányok szerint igen különböző. A fiataloknak nincs szőrük és az csak a második vagy éppen harmadik életévben jelenik meg. Elülső tülke a tövén tojásdadalakú, egyébként kétoldalt összenyomott, elől és fent domború, hegye kissé hátragörbült; a második, többnyire rövidebb tülök elül és hátul tompa élű, csaknem egyenesen felfelé áll vagy kissé előre hajlik. Az állat rövid és vaskos, fejénél vastagabb nyaka a marja fölé emelkedik s a fejtől és válltól két, meglehetősen mély ránc által elválasztott lebernyeget visel; törzse nagyon nyúlánk, a nyak teteje és közepén kissé besüppedt hátgerince ormós, a keresztcsont tájékán kiszélesedett és gömbölyű, ámbár a csípőcsontok tisztán kivehetők; farka petyhüdten csüng alá, a balfelé görbült végtagok magasabbaknak látszanak, mint a páncélos orrszarvúéi, éppen nem esetlenek, sőt a kéztőben formásak s a lábgumók és paták is arányosak. Az említett két nyakráncon kívül némelyik példányon – és nemcsak a véneken, hanem a fiatal német-keletafrikai formákon is – bordaredők, illetve az egyes bordákon fekvő bőrnek durva kiemelkedései láthatók. Egyébként a vastag és csupasz bőr egyformán síma és csak gondosabb vizsgálatnál vesszük észre, hogy végtelenül sok redő járja át, amelyek apró, különféle, alakú mezőket alkotnak. Az állat színe a túlnyomóan sötétpalaszürke és piszkos vörösesbarna között váltakozik. A teljesen kifejlődött hímek vállmagassága 1.6 m., teljes hosszúságuk, a körülbelül 60 cm hosszú farkat is beleszámítva, kereken 4 m. De itt földrajzilag elhatárolt különbségekkel találkozunk. Igy például a Szomali félszigeten otthonos hegyesorrú orrszarvú határozottan kisebb és könnyebb, mint Brit- és Német-Keletafrika lakója. Teleki gróf és Höhnel, észak felé törő útjukban az egyenlítőn túl, az é. sz. 30°-a alatt az eladdig észlelt és elejtett orrszarvúaknál egy harmaddal kisebbekre akadtak. Ezek sokkal kecsesebb alkatúak, gyorsabb és ügyesebb mozgásúak voltak. A berlini állatkertben élő nőstény példány, amelyet Abesszinia királya, Menelik, ajándékozott II. Vilmos császárnak, éppen e könnyű, kistermetű állatok sorából való. A hegyesorrú orrszarvúnak fiatalkorában mindig vannak metszőfogai.
A többé-kevésbbé hátrafelé görbülő tülök, a görbületek hosszában mérve, ritkán haladja meg a 70–80 cm.-t. A Ward Rowland által megadott legmagasabb szám 136 cm, de már 1 és 1.1 m hosszú tülkök is ritkaságszámba mennek. A hátsó tülök ritkán közelíti meg az elülsőnek a hosszát; ezeket az orrszarvúakat D. keitloa A. Sm. néven ismerjük. Legtöbb esetben e tülök félakkora sincs, mint az első, sőt gyakran csökevényes. Az állítólag Északkelet-Usukuma-ból származó, Zanzibárban piacra került tülkökre, amelyek keresztmetszetben kerek képet mutatva, egyébként hosszúak és már tövükön keskenyek, alapította Sclater a D. holmwoodi Scl. fajt, s ezt Trouessart alfajnak ismeri el. Valószínűleg jól fejlett nőstény tülkeiről van szó, miután ezek általában karcsúságukkal és hosszukkal tűnnek ki a hímekéivel szemben. Mindenesetre föltehető, hogy a két-tülkű orrszarvúnak is vannak földrajzi változatai, de a különbözőségek megállapításakor eddig valószínűleg rossz nyomon jártunk el. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a hegyesorrú orrszarvú szintén leveti tülkeit, habár erről, érthetetlen módon, eddig nincsenek közvetlen tapasztalati megfigyeléseink és így soha sincs módunkban megállapítani, hogy egy-egy tülök a fejlődésnek éppen milyen fokán áll.
A két-tülkű orrszarvú elterjedéséről ma már igen nehéz pontos képet adni, hiszen az európai embernek Afrikába való előnyomulásával párhuzamosan e kép állandóan változik, az állatok száma csökken. A Fokföldön történt első megtelepedések idején, 1650-ben, állatunk úgy a völgyekben, mint a hegyoldalakon honos volt. De már 1900-ban W. L. Sclater a délafrikai emlősökről írt művében a hegyesorrú orrszarvú utolsó menedékhelyeiként a Zambezitől délre eső vidékeket – a Zulu-birodalombeli Lydenburg tartományt, ahol vadásztilalom véd még egynehány orrszarvút, Beira-tól a Zambezi-ig terjedő területeket és a délnyugat-afrikai Ovambo környékét – jelöli meg. Körülbelül a mult század közepéig, Harris és Cummings idejében, Becsuánaföldön az orrszarvú még nagyon közönséges volt; ma már onnan, valamint Rhodesia déli részeiből, teljesen kipusztították. Ezzel szemben Dél-Afrikában újabban megállapították, hogy a hegyesorrú orrszarvú jobban elterjedt, mint eddig hitték. Ma már tudjuk, hogy előfordul a Csad-tó környékén, a Benue és Niger folyamrendszerén, a Kongó felső folyásánál és annak északi mellékfolyóinál, különösen Kongó állam déli sarkában, Katanga tartományban. A hegyesorrú orrszarvú alighanem csak a bokros, nyílt vidék kiterjedéséig jut el nyugat felé, csodálatos azonban, hogy Német-Keletafrika nyugati részében levő Viktória-tavon túl eső Kagera-folyót nem lépi át, mint ahogyan ezt Schubotz zoológus, aki Frigyes Adolf herceg utolsó nagy expedicióján résztvett, megállapította. Afrika belsejében és keleti részein még most is igen elterjedt ez a faj, sajnos azonban ijesztő gyorsasággal tűnik el és vész ki mindenütt, ahol modern fegyverekkel törnek ellene.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
