1. család: Fülesfóka-félék (Otariidae)
1. család: Fülesfóka-félék (Otariidae)
A szárazföldi ragadozóktól a fülesfókák ütnek el a legkevésbbé. Mint már említettük, külső fülkagylójuk még megvan, talpuk csupasz, nyakuk pedig még meglehetősen elkülönül. Koponyájukon a szemgödör felső nyujtványa és a tarkótaraj jól látható. Ez az aránylag erős fogazattal és a rágóizmok fejlettségével függ össze. Fogképletük: metszőfogak 1. 2. 3. - 2. 3., szemfogak 1. - 1., zápfogak 1. 2. 3. 4. 5. 6. - 1. 2. 3. 4. 5., vagyis fogazatuk még csaknem teljesnek mondható. Tejfogazatuk szintén jól fejlett és néhány hónapos korukban váltódik ki. Hátulsó lábukat még be tudják hajlítani testük alá. A fókák közt viszont nekik vannak a leghosszabb úszóik. Az úszóhártya jóval túlnő az ujjak hegyén és az Otaria-nem tagjaiban porcogó támasztja meg. Nehéz volna azonban eldönteni, hogy ezt a tulajdonságot hogyan kell értelmeznünk. Vajjon Weber és mások nézetéhez csatlakozzunk-e, akik ezekben az egymással bőr útján össze nem függő véglebenyekben a vízhez való alkalmazkodást látják, vagy Reh magyarázatának („Die Gliedmassen der Robben.” Jenaische Zeitschrift, 1893) adjunk-e igazat, aki azt állítja, hogy ezek a szárazföldi kirándulásokhoz való alkalmazkodás gyanánt azért fejlődtek így ki, mivel a fülesfókák aránylag sokat tartózkodnak a szárazon és a lebenyek megakadályozzák, hogy a hóba besüppedjenek? Az elülső végtagokról a karmok eltűntek, a hátulsó ellenben a három középső ujjon még megmaradtak. A hímek a nőstényeket nagyság tekintetében többnyire jelentékenyen felülmulják. A nőstények bírásáért a szaporodási időszak alatt heves küzdelmek játszódnak le. A fülesfókák ilyenkor kimennek a szárazra. Több élettársat választanak maguknak és csapatosan élnek.
Elterjedésük igen érdekes. Túlnyomóan a délsarki tengerben élnek, mégpedig a nyugati szelek övében. Csak kevés faj hatol észak felé és lépi át az egyenlítőt, de ezek is csupán a Csendes-tengerben. Ilyen fajok: a kaliforniai partok tengeri oroszlánjai és a Bering-tenger ú. n. tengeri medvéi. Elterjedésük azért fontos, mert még ma is jelzi azt az utat, amelyen az Úszólábúak az egyenlítőt átléphették, ami igen érdekes probléma, mivel a melegebb tengereket kerülik ugyan, de a hidegebb vizekben, úgy az északi, mint a déli földtekén otthon vannak. Amerika nyugati partjait véges-végig feltűnően hideg víz mossa, mivel északról és délről egy-egy hideg áramlat, a kaliforniai és a perui áram állandóan hideg vizet szállít a térítők övébe. A passzátszelek az egyenlítőtől úgy északra, mint délre folytonosan hideg víztömegeket juttatnak fel a mélységből a felszínre. Így ezek a hidegvizet kedvelő állatok az egyenlítő felé mesze felnyomulhatnak.
Azt, hogy ez az előnyomulás milyen mértékű lehet, éppen a fülesfókák elterjedése mutatja. Amíg a sörényesfóka Dél-Amerika keleti partján északra csak a La Plata vidékéig hatol, a nyugati parton ellenben elterjedésének határa egészen Peruig, vagyis csaknem egészen az egyenlítőig terjed. Az egyenlítő alatt, a Teknősbéka-szigeteken (Galapagos) az Arctocephalus galapagoensis található. A középamerikai partokról hiányoznak ugyan a fókák, de már Kaliforniában találkozunk a legismertebb fajjal, a tengeri oroszlánnal. Az elterjedés útja ezekután világosan szemmel követhető. Hozzátehetjük még, hogy Afrika partjain a fókák birodalmának legészakibb pontja a Lüderitz-öböl.
A fókákat húsuk és zsírjuk, de különösen bundájuk miatt tizedelik és az esztelen pusztítás miatt számuk jelentékenyen megkevesbbedett és elterjedési körük is megszűkült. Burmeister rendszertani beosztását követve a fülesfókákat a gyapjúszőrözet hiánya, vagy jelenléte alapján két csoportra tagolhatjuk:
1. Prémesfókák vagy tengeri medvék, amelyeket a prémkereskedők fur-seals, a szállítók pedig sealskins névvel jelölnek meg. Elterjedésük bipoláris, vagyis mind a két sarkvidéken előfordulnak. A tengeri medve (Arctocephalus ursinus L.) és néhány más rokonfaj a Csendes-óceán északi részének lakója. [Más neve: Callotaria.] Az Arctocephalus australis Zimm., az A. pusillus Schreb. és a hozzájuk közelálló alakok túlnyomóan délen, Dél-Amerika és Afrika déli partjain, továbbá Kerguelen és Új-Zéland partvidékén élnek. Egy másik idetartozó faj, az A. townsendi Merriam átlépi az egyenlítőt és a kaliforniai partokon is előfordul. Ennek a szorosabb értelemben vett Arctocephalus alnemnek elterjedési köre a valódi fókákhoz tartozó Macrorhinus neméhez csatlakozik.
2. Szőrösfókák, vagy tengeri oroszlánok. Szétszórtabban terjedtek el, mint az előbbi csoport tagjai. Dél-Amerika déli partjain az Otaria byronia Blainv. lakik. A Csendes-óceán északi részétől, a Bering-szorostól délre Japánig és Kaliforniáig a nagy fülesfóka (Eumetopias jubatus Schreb.) birodalma terül el. A kaliforniai partokon az E. californianus Less.) nevű fajjal él együtt, amely a fülesfókák legismertebb képviselője. Az utóbbinak legközelebbi rokona az E. lobatus Gray), a Dél-Japán, Ausztrália és Új-Zéland körüli tengerek lakója. [Más neve: Zalophus.]
A két csoport azonban nem különül el egymástól élesen, mivel Phocarctos Hookeri Gray, amely Auckland mellett otthonos, fiatal korában még sűrű gyapjúszőrzettel van borítva, s ezt csak idővel veszíti el.
1. Oroszlánfókák (Eumetopias Gill)
2. Sörényes fókák (Otaria Péron.)
3. Prémes fókák vagy tengeri medvék (Arctocephalus F. Cuv.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
