2. család: Bölcsőszájúak (Cichlidae)
2. család: Bölcsőszájúak (Cichlidae)
Az összeforrt garatcsontúak egyetlen édesvízi családja, amelynek kb. 200 faja Afrikából, 140 Amerikából, néhány pedig Elő-Indiából ösmeretes. A Viktória-tóból Boulenger szerint, 28, a Tanganyika-tóból pedig 5–6 fajt írtak le. Minden jel arra vall, hogy ezek a nagy tavakban elszigetelődött fajok csak újabb időkben különültek el fajtákra s így elhatárolódásuk még nem eléggé éles. Testük oldalról lapos és többnyire sügéralakú, de egyébként igen változatos formája van. Hosszú, egységes hátúszójukban sok tüskéssugaruk van, az alsóúszóban is legalább 3 van, a mellső állású hátúszót pedig, mint rendesen, 1 és 5 sugár alkotja. A kis, horgas fogak több sorban, vagy pásztában helyezkednek el. Hosszúságuk legföljebb 50 cm. Részben hús-, részben növényevők.
Magyar nevük arra vonatkozik, hogy egy részük, mint újabban kiderült, a szájüregében költi ki az ikrákat. Más részük és pedig főképp azok, amelyeket akváriumokban Európában is tartanak, csak gondosan őrzik az ikrákat és úszóikkal oxigéndús vizet hajtanak rájuk. A négy nap mulva kikelt ivadékokat szájukban a homokban előre elkészített és megtisztított gödrökbe hurcolják. Ilyen gödröket többször vájnak és a fiatalokat mindannyiszor áttelepítik. Amikor az ivadék máér tud úszni, az apa vagy mind a két szülő terelgeti őket együvé. Valószíniűen az ivadékgondozásnak ebből a formájából fejlődött ki a szájban való költés csodálatos jelensége.
A bölcsőszájú halakat nem szívesen tartják medencékben, mivel felforgatják a fenéktalajt, tönkreteszik a növényeket és összeférhetetlenek. Még a házastársak is véres harcokat vívnak, amelyek gyakran halállal végződnek.
A natáli bölcsőszájú hal (Tilapia natalensis M. Web.)
Ennek a délafrikai fajnak Abraham írta le igen részletesen az ivadékgondozását.
„1900 novemberében több bölcsőszájú halat kaptam a Durban melletti tóból. Az egyiken rögtön észrevettem, hogy ikrát hord a szájában. Kopoltyúfedője ugyanis nem símult hozzá a rés szegélyéhez, hanem elállot, s ennek következtében úgy látszott, mintha a feje dagadt lett volna. A kopoltyúrés néhány nap mulva még tátongóbbá vált és nemsokára ezután érdekes változás következett be. Az ikrák fejlődése nyilván befejeződött, mivel a szájban egész sereg élőlény nyüzsgött. A szájüreg tágabbá vált, mivel a bőr az állkapcsok közt kitágult, s a gödény torokzacskójára emlékeztetett. Mivel ez és a fej szomszédos része átlátszó volt, jól megfigyelhettem mindent, ami bent történt.” Az ivadék a szájüregben néhány perces megszakításokkal hátulról előre, majd megint visszagomolygott. Ezek a mozgások két hétig tartottak, egy reggelen azonban a fiatalok kijöttek sajátságos bölcsőjükből. Abraham körülbelül hatvanat számolt meg. Mind ott rajzottak a szülő szája körül s amint Abraham a medencét megmozdította, valamennyien besurrantak a szájüregbe. Mindegyik 8 mm hosszú volt és hatvanan fértek el a 8 cm-es hal szájában! Ezután órákig nem mutatkoztak és dajkájuk később is csak apránként bocsátotta ki őket. 2–3 nap multán a fiatalok táplálék után már távolabbra is merészkednek, de ha veszély fenyeget, a szülő nem várja be, míg visszatérnek, hanem utánuk megy és összeszedi őket. Naplemente után az egész társaságot betereli a szájába, s ott éjjeleznek át. Első megjelenésük után öt nappal a fiatalok már annyira önállósultak, hogy a szülői gondoskodás azontúl mindössze arra szorítkozott, hogy a dajka minden gyanus jövevényt megtámadott.
A tarka bölcsőszájú hal (Haplochromis strigigena Pfeff.)
Ez a faj legkeresettebb akváriumi különlegességek közé tartozik de inkább Paratilapia multicolor Hild. néven ismerik. Hazája Nyugat-Afrika és a Nilus-vidék. Csak 7 cm-esre nő meg. Színe nagyon változatos. Háta rézvörös, oldala aranyszínű, vagy fehéres, pikkelyeinek szép fémfényük van. A barnássárga hátúszón, továbbá az alsó- és a farokúszón fényes kékeszöld foltokból összetett sorok vannak. A hím az alsóúszójának végét díszítő piros foltról ismerhető fel. Az ivadékgondozás, mint Schoeller megállapította, az ikrás feladata.
A canchito (Cichlasoma facetum Jen.)
Az amerikai fajok közül az állatkereskedők elsőnek hozták be Európába a Chanchitot, Cichlasoma facetum Jen., amely hazájában, Dél-Braziliában és Argentiniában 30, akváriumban ellenben csak 8 cm-nyire nő meg. Alakja a naphaléra emlékeztet. Farka lekerekített, páratlan úszói kihegyeződtek, hasúszója sarlós. Zöldessárga testén számos fekete harántsáv vonul végig. A színezete ívás idején ragyogóbbá válik és a színek jobban elütnek egymástól. Igénytelen hal, akár a szabadban is lehet tenyészteni, de rendkívül kötekedő természetű. Alak és életmód tekintetében igen hasonlít hozzá a jóval kisebb Heterogramma pleurotaenia Heck.
A kaszás levélhal (Pterophzllum scalare C. V.)
Kaszás levélhal (Pterophyllum scalare C. V.).
Az európai akváriumokban újabban a kaszás levélhal is megjelent. Eredeti hazája az Amazon vízrendszere, ahol 15 cm-re növekedik. Homloka kissé horpadt, orra hegyes, úszói sajátságosan megnyúltak és a pikkelyek egy darabon folytatódnak rajtuk. A hátúszóban 11–13 és 23–27, az alsóban pedig 5–7, és 24–29 sugár sorakozik egymás mellé. A hasúszó kaszaalakú, mivel első puhasugara rendkívül meghosszabbodik. Teste szürkészöld, több fekete sávval, amelyek közöl a leghosszab és a legszélesebb a hát- és az alsóúszó hegyét köti össze. Szinte levélszerűen lapos teste miatt nehézkesen úszik, s inkább a lassú vizek bozótjaiban húzódik meg. Apró állatokkal táplálkozik.
Fiataljai élénkebbek és csoportosan úszkálnak. Sajátságos, lökésszerű mozgással változtatják helyüket. A tejeseket és az ikrásokat csak igen gyakorlott szakember tudja megkülönböztetni egymástól. Az ívás előtt 50–70 órával megjelenik a nőstény hengeres tojócsöve, amellyel ikráit többnyire vastag növényszárakra sorokban rakja le. A díszhaltenyésztők ívás idején hüvelyknyi vastag üvegcsövet tesznek a medencébe. A csövet belülről zöldre festik, külső felületét pedig homokfúvóval érdesre koptatják. A nőstény erre rakja le petéit, amelyeket az ívás befejezte után mindenestül együtt más medencébe helyeznek át. A kikelő ivadékot több medence közt osztják meg. A kaszás levélhal 20 fokos vízben is megél, de csak 25 C fok mellett érzi magát igazán jól. A nagyobb példányok tartására, különösen pedig tenyésztésükhöz tágas és magas medencék szükségesek.
A korcskaszáshal, P. eimekei E. Ahl., csak 9–10 cm hosszú, tehát kisebb medencében is tartható. Régebben az előbbi faj kiéhezett példányának, mások pedig korcsnak tekintették. Teste aránylag hosszabb, s a homloka sem nyerges, mint a rokonáé. Színezetben is elüt tőle. Alapszíne sokkal világosabb, egészen sárgásszürke, úszói kékesfehérek; hátán számos apró fekete pont van elhintve, amelyek ráeső fényben pirosaknak látszanak. Hasúszója gyakran feketeszínű. Hazája az Amazon-folyam vízrendszere.
A fregolihal (Heros spurius Heck.)
A fregolihal, Heros spurius Heck., erre a névre bámulatos színváltoztató képességével szolgált rá. Az újabb irodalomban Cichlasoma severum Heck. név alatt szerepel. Színezete nemcsak hangulata, hanem a víz hőmérséklete szerint is változik, ennélfogva igen nehéz róla általános jellemzést adni. Van rézszínű, sárgásbarna, sötét- vagy kékeszöld, kékesfekete, tompa fekete; torka- és hasaalja világosabb, fehéresszürke, vagy szürkésbarna. Kopoltyúfedele vörösesbarna világoskék pontokkal és vonalakkal. A fiatalokat sötét harántsávok teszik tarkává. A felnőttek farkatövén fekete szemfolt van, amely a hát- és az alsóúszóra is átterjed. A páratlan úszókat sötét pontsorok, vagy vonalak ékesítik. Hátúszója olajzöld, a tüskés része feketés; farokúszója sárgászöld és áttetsző; alsóúszója vörösesbarna; hasúszója sötét vörösesbarna, vagy feketés, a hegye pirosas; mellúszója sárga, vagy világosbarna. A nőstények mindig világosabbak, s nem ennyire tarkák, hanem inkább egyszínűen sárgásak. Hátúszójában 16–17 és 13–14, alsóúszójában pedig 7–8 és 12–13 sugár sorakozik egymásután. Hossza 20 cm. Az Amazon-medencében és Dél-Amerikának ettől északra eső részeiben különösen a folyók árterületén és a mocsarakban igen közönséges faj. Egymással eléggé jól megfér, de igényes és meleget kívánó hal. Igen szapora. Fogságban a 12–15 cm-esek már ivarérettek, de csak nagy medencében ívnak.
A paszomántos hal (Crenicichla lepidota Heck.)
A paszomántos hal, Crenicichla lepidota Heck., szintén dél-amerikai faj. Nyulánkabb termetű a canchitónál és az orra is hegyesebb. Igen hosszú és hátrafelé egyre magasodó hátószójában 16–18 és 14–16, az alsóúszóban 3 és 9–10 sugár számolható meg. Farokúszója kerekded, ellenben a másik két páratlan úszó puhasugaras része hegyes csúcsba nyúlik meg. A paszomántos halnak élénk színezete és díszes rajzolata van. Oldalán barnássárga alapon sötét paszománt vonul végig, amely közvetetlenül a szeme mögött kezdődik és a farok tövéig tart. Az oldalpaszománt végénél, a farokúszón világos udvartól körített fekete petty van. A hátát szabálytalan harántsávok díszítik, amelyek azonban nem minden példányon különülnek el világosan. Az úszók is pettyesek és sötét szegélyük van.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
