Fogas durbincsok (Dentex Cuv.)
Fogas durbincsok (Dentex Cuv.)
Nagytermetű ragadozóhalak. Állkapcsaikon nagy kapófogak ülnek. A nemzetség legjellemzőbb tagja:
A tengeri fogas (Dentex vulgaris C. V.)
A tengeri fogas, vagy ahogyan az Adria partján nevezik: dentále, az egész család legnagyobb termetű tagja. Hossza eléri az 1 m-t, súlya pedig 10 kg-ot. Életmódja is eltér rokonaiétól, mivel valódi ragadozó, amit a mindkét állkapocsban négyesével álló kapófogak is elárulnak. A külső pár fog jóval nagyobb a belsőnél. Mögöttük kisebb hegyes fogak sorakoznak. A hátúszóban 10–11, aránylag gyenge keménysugár van, amelyeket barázdába hajthat vissza, ezekhez csatlakozik 11–12 puhasugár is. Az alsóban 3 és 8, a mellúszóban 14, a villás farokúszóban pedig 18 sugár van. A tengeri fogasnak pompás színezete van. Egész testén világos ezüstfény ömlik el, amely a hátán kékes árnyalatot ölt, oldalának felsőrészét sötétkék foltok díszítik. A fej csupasz része arany- és rézvörös színben veri vissza a fényt; a nagy, kék szem szivárványhártyája fémessárga; a hátúszó sárgás, a többi pirosas színű.
A tengeri fogas mesterúszó és nagy rabló. A hálóból is kiszedi a halat. Nyáron a part mentén kóborol, télen mélyebbre húzódik vissza. Júniusban sziklás, kavicsos helyeken ívik. Húsa kitünő. Frissen és besózva fogyasztják. A Földközi-tengerben és az Atlanti-óceánban délre a Kanári-szigetekig él. Az angol partokig ritkán kalandozik el.
A dentale-horgászat izgalmaiban Herczeg Ferencnek is része volt. A „Szelek szárnyán” című, pompás kötetében így ír róla:
„Napkeltétől délig dentáléra halásztunk, a págói partok mellett. A halászatnak ez a neme érdekes, sőt izgalmas is. A dentále csak egyben kényes, megkívánja, hogy gyorsan járó hajó vontassa maga után a horgot. Szélcsendben azért nem is lehet rá halászni. Csaléteknek azonban elfogadja az ócska kesztyűbőrből varrt műhalat is. Négyet fogtunk, köztük egy hatkilósat.”
A tengeri fogas horgászatára Nyitray Ottó ilyen útmutatást ad.
„Igen érdekes a Dentex vulgaris nevű hal horgászata is. Ez az olaszok híres dentáléja, melyet horvátul znbalacnak neveznek. Az erős lenzsineg kb. 20 m hosszú s a végére még egy 5–6 m-es, 1 mm erős rézdrótot is kötnek. A huzalra rendesen 2–3 horgot erősítenek.
„A horgokat befödi a Trachinus draco nevű hal lenyúzott bőre, de a csali lehet friss scombri is. A dentale-horgászáshoz azonban szél kell, hogy az ember vitorlázhasson, mert a bárkának meglehetős gyorsan kell mennie. A csónakban rendesen ketten ülnek, az egyik a kormányos, a másik a halász. A kormányos a parttól 20–30 m-nyire tartja a bárkát. A horgász a kieresztett zsineget időközönként 1–2 m-nyire visszahúzza, hol meg visszaereszti. A hal rendesen a kis öblök bejáratánál várja a prédát. Ha a halász érzi, hogy a hal beleharapott a csaliba, jelt ad a kormányosnak, aki a csónakot rögtön a nyilttenger felé irányítja, mert a hal, amint fogva érzi magát, a tengerfenékre igyekszik s mivel ez a part mentében nagyon sziklás, valamelyik repedésbe menekül. Ilyenkor, ha a hal csak 4–5 kilós, bizony nagyon nehéz vagy egyáltalán lehetetlen kihúzni s még szerencse, ha ilyenkor csak a horog törik el vagy a rézdrót szakad el. De ha sikerül a halat a parttól a nyilt vízre hozni, még akkor is elég dolgot ad, míg az ember a felszínre húzhatja. E sorok írójával történt, hogy egy horogra került tengeri fogas (dentale) szabadulni igyekezvén, oly erősen rántotta meg a zsineget, hogy a huzal mélyen a kezébe vágódott s nehezen gyógyuló sebet okozott. Motoros bárkával e halfajra szélcsendes időben is nagyon érdekes a halászat.”
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
