Árcsőrű csukák (Belone Cuv.)
Árcsőrű csukák (Belone Cuv.)
Ebbe a családba tartozik az árcsőrű csukák Belone Cuv., nemzetsége, amelynek körülbelül 50 faja van. Ezek közül a legismertebb és az összes európai tengerekben előfordul:
A csőröscsuka (Belone belone L.)
Csőrös csuka (Belone belone L.).
A csőrös csuka, Belone belone L., amelynek legfőbb bélyege az erősen megnyúlt állkapocs. Megnő 1 m hosszúra is, súlya ellenben ritkán több 1 kg-nál. Háta kékeszöld, hasa ezüstfehér. Hátúszójában 17–19, mellúszójában 12, a hasúszóban 6, az alsóban 21, a farokúszóban pedig 15 sugár olvasható meg. A csőrös csuka az európai partokon rendszerint a makrahallal jelenik meg, egyes helyeken nagyobb, máshol kisebb számban. A Földközi-tengerben, így az Adriában is közönséges, a brit vizekben sem ritka, sőt Cornwall partjain igen gyakori, az Északi- és a Balti-tengerben is gyakran megjelenik. Couch szerint rendesen nagy csapatokban közelíti meg a partot, kígyózó mozgással úszik a felszín alatt, s olykor gyakran ki-kiugrik a vízből. Ugrás közben függélyesen bukkan fel a vízből és farkával esik vissza.
Ha a csőrös csuka horogra kerül, erőlködése közben rendszerint béltartalmukat is kiadják, s így megállapították, hogy leginkább apró halakat, például pikókat nyel el. Szaporodására vonatkozóan, amely az utolsó tavaszi hónapra esik, a közelebbi adatok hiányzanak. Clarke júniusban három kis, 2 cm-es, Yarrel pedig decemberben 16 cm-es fiatal példányt fogott.
Jóllehet a vízből kifogott csőrös csuka igen kellemetlen szagot terjeszt, húsa is szívós és sovány, úgyhogy leginkább horogra való csalinak használják, mégis sokat fognak belőle. A londoni halpiacon időnként tetemes mennyiséget szállítanak ebből a halból és vevőkre is talál, mivel sokan szeretnek gyönyörködni a csőrös csukának az elkészítése közben megzöldülő csontjaiban. Fogására vagy heringhálót, vagy horgot, vagy pedig sokhegyű szigonyt használnak. Ez utóbbit csak éjjeli halászaton alkalmazzák, amikor fénnyel csalogatják oda a halat.
A nápolyi öböl halászai az árcsőrű csukát acetilénfény mellett halásszák. A fogási időszak januárra esik. Az eszközük szárnyas vontatóháló, amely 80–90 m hosszú zsákból és két, egyenként 450 m hosszú zsákból áll. A háló egyik végét 10 m-es mélységben vetik ki és bekerítik vele az acetilénlámpával felszerelt bárkát, amelynek fénye a felszínen úszkáló árcsőrű csukákat magához csalogatja. Mikor a körülkerítés megtörtént, a lámpásos csónak lassan a hálózsák felé közeledik és beléje vezeti a fényt vakon követő halakat. A „lampatore”-való halászás kb. egy óra hosszáig tart.
Az indiai csőröscsuka (Belone cancilla Ham. Buch.)
Akváriumokban nálunk is látható a csőrös csukának egyik indiai rokona, a Belone cancilla Ham. Buch., amely India és a Maláji-félsziget folyóiban él. A szabadban 30 cm-nyire nő meg, az akváriumokban azonban csak 10 cm-es marad. Háta zöldesszürke, oldala és a hasa ezüstfehér és vöröses sáv húzódik rajta végig. Csőre aránylag rövid. Igen jellemzők rá a farok közvetlen közelébe tolódott, hátrafelé irányuló és egyforma szerkezetű, páratlan úszók. Legjobban nagy, növényzettel sűrűn benőtt akváriummedencékben tenyészthető. Élénken, de nem túlságosan ügyesen és kígyózó mozgással úszik. A víz felszíne alatt tartózkodik és szeret kiugrálni. Apró viziállatokkal lehet táplálni. Származási helyére való tekintettel 20–25° C meleg vízben kell tartani. Szaporodására vonatkozóan még nem áll rendelkezésünkre megbízható megfigyelés.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
