Fűrészes pontylazacok (Serrasalmoninae)
Fűrészes pontylazacok (Serrasalmoninae)
A fűrészes pontylazacok (Serrasalmoninae) a délamerikai édesvizek veszedelmes lakói. Ebbe az alcsaládba tartozik a Pygocentrus-nemzetség, amelynek legelterjedtebb és legismertebb tagja:
A piraya (Pygocentrus piraya Cuv.)
Piraja (Pygocentrus piraya Cuv.).
A piraya, vagy pirai (Pygocentrus piraya Cuv.) rövid, zömöktestű hal, amely kb. 30 cm-esre nő meg. Teste oldalról lapos, háta magas; arcorra tompa. Szájában egysorban elhelyezett és késélességű fogak vannak. Hátúszójában 17–18, mellúszójában 16, hasúszójában 6, alsóúszójában 33, farokúszójában pedig 25 sugár van. Színe fent kékes, alul sárgás, sötét foltoktól tarkítva.
A fűrészes pontylazacok Dél-Amerika folyóiban igen elterjedtek. Úgy látszik, hogy sohasem tartózkodnak a torkolatok és a tenger közelében, hanem a folyók középső szakaszának mély és igen lassú részeit, főleg az öblöket szeretik, olyan helyeken, amelyeket sziklás part szegélyez. Rendesen a fenéken tartózkodnak, de azonnal megjelennek, ha zsákmányt szimatolnak, s ezrével lepik el ilyenkor a víz színét. Nagyobb folyamokon kísérik és körülveszik a hajókat, hogy a kellő pillanatban ott legyenek, ha valami a vízbe esik. „Ha nem esik semmi a vízbe” – írja Bates, – „csak itt-ott látszik belőlük egy-egy példány, de ha a legcsekélyebb hulladék kerül a hajóról a vízbe, a hirtelen felbukkanó tömegüktől elsötétül a víz és veszett harc veszi kezdetét a falatért, amelyet gyakran kiragad az egyik a másik szájából. Ha a víz színe fölött rovar repül az egész raj olyan egyszerre követi a víz színe alatt, mintha zsinóron rángatnák őket.” Humboldt már jóval Bates előtt leírt hasonló jeleneteket. „Ha néhány csepp vért öntünk a vízbe, – írja – ezrével jönnek föl a víz színére olyan helyeken is, ahol azelőtt egyetlen hal sem látszott. Ha véres húsdarabokat dobunk a vízbe, pár perc alatt számtalan rajban megjelennek a fűrészes pontylazacok, s megkezdődik az ádáz küzdelem a vízbe hullott falatért.”
Gumila szerint, ki a fűrészes fogaspontyokat legelőször leírta, gyakran megesik, hogy e veszedelmes halacskák a folyón átúszó ökröt, tapírt, vagy más nagy állatot is megtámadnak és felfalnak. Számtalan apró sebből vérezve, mert e halak apró falatokat harapnak ki húsából, elgyengül a hatalmas emlős, belefullad a folyamba és biztos prédája lesz apró hóhérainak. Láttak nagy állatokat 30–40 lépés széles folyókban nyomorultul elpusztulni, vagy, ha sikerült is a túlsó partot félig csontvázzá rágott állapotban elérniök, ott hullottak el. A folyók mentén lakó állatok ismerik ezt a veszedelmet, s igen óvakodnak attól, hogy vízivás közben e veszedelmes halak figyelmét magukra vonják. Lovak és kutyák, mielőtt isznak a folyóból, a part egyik helyén fölkavarják a vizet, de mihelyt a halak ott összegyülekeznek, elfutnak onnan és más helyen isznak a vízből, most már biztonságban, mert a halak az előbbi helyre gyülekeznek össze. Óvatosságuk ellenére még így is gyakran nagy darabokat harapnak ki ajkukból, vagy orrukból ezek a falánk halak.
Gumila véleményét, hogy e halak az embert nem támadják meg, már Dobrizhofer is megcáfolta, aki leírta, hogy két spanyol katonát, akik lovaik mellett egy folyón átúsztattak, megtámadták a pirayák és megölték őket. Humboldt ezeket írja e halakról: „A fűrészes pontylazacok megtámadják a fürdő és az úszó embert, s tekintélyes nagyságú húsdarabokat tépnek ki testéből. S bár kezdetben a sebek még nem súlyosak, a megtámadott mégis ritkán éri el a partot a nélkül, hogy igen súlyos sérüléseket ne szenvedne. Láttunk az indiánusok között többeket, akik lábszárukon és combjaikon beforrt, de igen mély sebhelyeket mutattak, amelyek ezektől az apró halaktól eredtek.”
Martins is beszéli, hogy egyik indiánus kísérője könnyelműen megérintette kezével a vizet a folyónak azon részén, amelyen előzően megölt tyúkokat mostak meg, s a pirayak leharapták egyik ujjának végső ízét. Schomburgk szószerint ezeket írja: „A pirayák is átszelték a víz szélét és a szegény Pureka két ujjáról teljesen lehámozták a húst, amidőn véres kezét meg akarta mosni a folyóban, úgyhogy a szerencsétlent, aki igen erős fájdalmakat szenvedett, utunk további ideje alatt nem is használhattuk.” Más helyen így ír: „Az izzó meleg ellen a Pirara hűs hullámaiban kerestünk menedéket és üdülést, de kedvünk hamar elment a fürdéstől, amidőn az egyik indiánus fiú lábáról úszás közben a pirayák nagy darab húst téptek ki. A fiú, amidőn megsebesült, rettentően felsikoltott, s mi azt hittük, hogy kajmán ragadta meg. Az ijedség és a fájdalom annyira megviselték, hogy alig tudott a partra vergődni.”
E halak rendkívüli falánkságát Humboldt szerint egyes indiánus törzsek sajátságos célra használják föl. Ez a híres kutató említést tesz temetőgödrökről, amelyekben rendkívül sok embercsont van, aztán így folytatja: „A húsnak a hulla csontvázáról való gondos lefejtése olyan szokás, amely régen a massagétáknál divott, de az Orinokó mentén egyes törzseknél ma is megvan; itt azt állítják, s ezt valószínűnek is tartom, hogy a guaraon-törzs tagjai a hullát hálóba téve vízbe süllyesztik, ahol a fűrészes pontylazacok néhány nap alatt lerágják a csontokról a húst és a tiszta csontvázat ilyen módon kikészítik.” Az ilyen falánk halakat természetesen könnyen meg lehet fogni. Állítóan vízbe dobott vörös rongy segítségével is ezerszámra lehet összecsődíteni, úgyhogy tömegesen fogható.
A szögletes fűrészes pontylazac (Serrasalmo rhombeus L.)
A szögletes pontylazac, Serrasalmo rhombeus L., akváriumban is tartható délamerikai faj. A szabadban 30 cm-es hosszúságot ér el. Hátúszóját 16–17, az alsóúszót pedig 31–34 sugár alkotja. Alapszíne tompa ezüstös; az oldalát sötét pontok díszítik. Úszói zavaros színezetűek, kivéve a teljesen átlátszó és feketével beszegett farokúszót, amely a fiatal példányokon a közepén vöröses. Hazája Paraguay, az Amazon és Guyana. Az alacsonyabb hőmérséklet iránt egyáltalán nem érzékeny, de legvirgoncabb 24 C°-nál. Igen falánk. Apró halakkal lehet etetni. Igen óvatosan kell vele bánni, mivel hamar megharapja az ember kezét.
Míg a fűrészes pontylazacok húsát nem valami sokra becsülik, addig közeli rokonaik, főleg pedig a Myleus M. T.-nemzetség nagytestű fajainak húsát Guayanában a legkitünőbb húsú csemegehalnak tartják.
A fűrészes pontylazacok néhány faját áthozták Európába is, a Pygocentrus M. F.-nemzetség mellett főleg a Metynnis Cope nevű kis nemzetség fajait.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
