I. alosztály: Nyolcsugarú polypocskák (Octanthida)

Full text search

I. alosztály: Nyolcsugarú polypocskák (Octanthida)
Ennek a csoportnak neve egyúttal az idetartozó állatok legjellemzőbb alkati vonását emeli ki. Szabályos távolságban 8 sövény nyomul a testfalból a gyomortérbe és képez alant a gyomortérben 8 fülkét, fennt pedig a garat körül 8 zsebet, mely a 8 üreges, díszesen szárnyalt fogókarba is befolytatódik. A fogókarok a szájnyílást egyetlen övben veszik körül, egészen úgy, mint ahogy azt édesvizi hydráinkról tanultuk. Különben is a csak pár mm nagyságú, gyönge alkotású polypocskák külsőleg is nagyban emlékeztetnek a hydropolypocskákra. A legegyszerűbb idetartozó állatok ugyanis magánosan élnek s vázuk vagy teljesen hiányzik, vagy csak peridermaszerű. Ezeket a piciny, kevéssé szembeötlő teremtményeket csak a kutató tudósok ismerik. Egyes családokban a közti rétegben különböző alakú mésztűk képződnek. Ezzel kapcsolatban a polypocskának alkata is megváltozik. Így pl. az eredetileg kerekded száj hosszúkás réssé nő s a garatcső is oldalt megfelelően összenyomódik. Az egyik szájzugban s ennek megfelelően a garatban csatorna képződik, melyet jól fejlett csillós hám borít; a csillók csapkodásukkal befelé hajtják a vizet a gyomortérbe. A szemközt fekvő oldalon két bélsövény tetőtől talpig szintén elevenen működő csillós hámmal van bevonva, mely az áramló vizet a garatcső megfelelő sarkán szintén kiképződött csatornán át kifelé űzi. (Hasonló jelenséget mutat be a hatsugarúakról a kép, itt a garatcsatornákat R jelzi.) Mindaddig, amíg a polypocska ki van nyújtózkodva, ez a vízáram állandóan járja belső testét. A folyton mozgó víz egyrészt a lélekzésre oxigéniumot, másrészt pedig táprészeket is szállat, egyúttal eltávolítja a bélüregből a gyüledékeket, vagy hasznavehetetlen részeket.
Adamsia diaphana k. m.-e. Hf = irányzsebek, R = garatcsatornák, 1-6 = sövénypárok keletkezésük sorrendjében számozva
A garatnak ez az összelapított volta a nyolcsugarú részarányosság mellett az állatok kétoldalosan részarányos voltát is nyilvánvalóvá teszi: a garat legnagyobb kiterjedésének irányában ugyanis a testet két tükörképszerű félre oszthatjuk fel. A testnek azt az oldalát, melyen a garatba beáramlik a víz, „has- vagy ventrális oldalnak”, az ellentétes felét pediglen „hát- vagy dorzális oldalnak” nevezzük. A sövények maguk is kétoldalasan részarányosak, mivelhogy izomszalagok csak hasoldali felükön képződnek s ilyenképpen a sövények a testben egy-egy jobb- és baloldali csoportot képeznek. A csíraszervek is alkalmazkodnak ehhez a kétoldalas szimmetriához: az a két hátoldali sövény ugyanis, melyek mentén a bélüregben a víz kifelé áramlik, magtalan marad, a többieken azonban ivari termékek keletkeznek.
A különböző fajok rendjén telepek is képződnek, melyek mind bonyolódottabbakká és bonyolódottabbakká válnak. A legegyszerűbb esetben az egyes egyének csak a gyomorterekből kinövő és bélből, valamint bőrből képződött gyökércsövecskék segítségével vannak összekötve. A fajfejlődés fokán az egyszerű összekötőcsatornák később hálózatszerű szövedéket képeznek s a szövedék közé a közti csíralemez is bevonul, miáltal a gyökérzet zárt lemezzé alakul, mely a telep alzatára rásímul. A következő lépcsőfokon ebből a lemezes hálózatból melyet „coenechímának” vagy „coneosarksnak” nevezünk, sarjak emelkednek fel, hogy ilyenképpen ugyanazon térben mentül több polypocska képezhesse a telepet. Csak így tudjuk megmagyarázni az Alcyonaceák hatalmas fejlődését, ahol nagy, gömbölyded lemezes, vagy fa módjára tagolt telepek képződnek. Az ilyen telep hegyén álló legöregebb polypocskáktól csatornák szaladnak a telep aljáig. Az öregebbekből sarjadzó fiatalok csatornái csak az öregek testéig nyomulnak elő. Az egész csőrendszerben a víz állandó áramlásban van, melyet a bélhám csillóinak folytonos csapkodása tart fennt, egyrészt a lélekzés, másrészt a táplálkozás végett.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir