A KATONAI FŐTANODA ELŐADÁSÁNAK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL.

Full text search

A KATONAI FŐTANODA ELŐADÁSÁNAK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL.
A képviselőház 1848. deczember 9-dikén tartott ülésének napi rendjén volt a központi bizottság jelentése a hadügyminiszter terve és költségvetése tárgyában a magyar katonai főtanodáról. A bizottság azt javasolta, hogy az állam költségén csak oly ifjak neveltessenek az intézetben, «kik szegénységöket, vagy legalább azt, hogy a nevelés évi költségeit családjuk tetemes megrongálása nélkül épen nem fizethetik, hatósági hiteles bizonyítmánnyal tanusítandják». Többen fölvetették azt a kérdést, hogy ha találkoznak, kik sem a megállapított évi 400 forint fizetésére nem képesek, sem ingyenes helyet 162nem kapnak, megengedtetik-e nekik, hogy a nyilvános előadásokra bejárhassanak?
Deák Ferencz: Azt hiszem, az alig lehet kérdés, hogy bejárhat-e valaki a tanodába, vagy nem; hanem az, hogy a mennyire a hely megengedi, és a tanítás czélszerűsége nem koczkáztatik, lehessen-e bejárni. Mert példáúl a terem befogad 60 egyént, s ha még ezeken kívül más huszat is befogadnak, akkor azon 60-at sem lehet rendesen tanítani, mert fogalmam szerint a katonai tanodákban bizonyosan nem úgy fognak tanítani, mint eddig a philosophiában, hogy a tanító bemegy, egy óráig beszél, s azután haza megy, nem sokat gondolván azzal, ki mennyit fog fel. Itten foglalkozni kell különösen az egyes növendékekkel, annyival inkább, mert némely tanulmányok folytonos utánnézést kivánnak; például hogy képes a tanító oly sok növendéknek rajzolásait végig nézni, vagy egy vivómester 200 egyént beoktatni? Ha a hely elegendő lesz és a tanítás czélszerűsége nem veszélyeztetik, az igazgatóság meg fogja engedni többeknek is a bejárhatást, de ha ezt korlátlanul megengedjük, oly intézet lesz belőle, mint az egyetem, s néhány bejárók miatt rossz nevelést kapnak az intézet tagjai is.
A képviselőház változatlanul elfogadta a központi bizottság javaslatát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir