A titkos tanács hivatására és jogkörére vonatkozólag a minisztertanács elnökéhez intézendő legfelsőbb kézirat alapvonásai.

Full text search

A titkos tanács hivatására és jogkörére vonatkozólag a minisztertanács elnökéhez intézendő legfelsőbb kézirat alapvonásai.
Kapcsolatban a mai napon közzétett elhatározásaimmal, a melyekkel egyidejűleg birodalmi tanácsom megszüntetését mondottam ki, annak szüksége állott be, hogy a felsőbb kormányzás fontosabb tárgyainak előkészítésére 266és egyáltalán az ilynemű ügyek könnyebb és pontosabb elintézése czéljából a kormány mellett egy tanácsadó közeg alkottassék. Szolgálatai annál becsesebbek lesznek, mentől inkább teszi czélszerű szervezete a kormánynak lehetővé, hogy ezen az úton a különös szak- vagy helyi ismereteket, az ügyek vitele terén szerzett nagyobb tapasztalatokat, a monarchia különböző országai és lakóinak kívánságai és szükségei felől a gyakorlati élet terén nyert tájékozást, kiváló tehetségeket, egy bizonyos vagy több irányban is nyilvánuló különös képességeket elhatározásainál és rendelkezéseinél hasznára fordítsa. Az ilynemű közegnek tehát oly módon kell szerveztetnie, hogy a kormánynak az előbb említett ügyekre való tekintettel mindenkor lehetővé váljék és ekképen folytonos érintkezésben levén a valóságos élettel, a létező szükségek vagy a fennálló bajok megismerése és kipuhatolása neki megkönnyíttessék.
E czélból indíttatva érzem Magamat cs. k. titkos tanács elnevezés alatt egy ily tanácsadó közeg megalkotására és titkos tanácsosaim köréből azon férfiaknak megjelölésére, a kiknek szolgálatait a most említett irányban igénybe venni Magamnak fentartom.
E kéziratom utolsó pontjában Általam megjelölendő valóságos titkos tanácsosaim jövőre ezen czímet viselendik: «Cs. k. titkos tanácsos rendes szolgálatban» és ezentúl, ha az említett szolgálat igénybevételét fentartom Magamnak, ez a titkos tanácsosok kinevezésével egyidejűleg mindig ki fog mondatni.
A császári királyi titkos tanács Bécsben székel. Egy elnökből s öt állandó és öt váltakozó tagból áll. A szükséges irodai és segédszemélyzet rendelkezésére fog adatni. A titkos tanács teljes ülésben hozza határozatait.
A rendes összejövetelű teljes üléshez tartoznak az elnök és nyolcz tag. Az általános többség dönt. Titkos tanácsom elnöke minisztertanácsom elnöke útján minden hó 15-dikén javaslatba hozandja Nekem amaz öt titkos tanácsost, a kik tekintettel a fönforgó tárgyakra, a legközelebbi hónapra szolgálattétel végett meghívandók. Szabály szerint ilynemű szolgálattétel egyhuzamban csak egy hónapig tart. Kivételes esetekben föntartom Magamnak a megfelelő intézkedések tételét. A behívott titkos tanácsosok szolgálatuk tartamára szabályszerű napidíjakban és úti kárpótlásban részesülnek. Föntartom Magamnak, hogy rendkívüli vagy különös esetekben, vagy nagyobb számú titkos tanácsosokat hívassak be, vagy sorukból azokat jelöljem meg, a kik a nélkül, hogy meghívatnának, az iratoknak velük való közlése mellett valamely fönforgó tárgyban különösen meghallgatandók.
Titkos tanácsomnak általában az a föladata, hogy Velem szemben oly tárgyakban, a melyeket hozzá utasítok, véleményt nyilvánítson, vagy a felsőbb kormányzat körébe vágó rendszabályokra nézve a létező szükség és a 267fennálló kényszerűség alapján megragadja a kezdeményezést és tegyen javaslatokat; főleg a közigazgatási hatóságok illetékességi összeütközései esetében fogom titkos tanácsomat meghallgatni.
Jegyzőkönyvei Elém terjesztendők.
Az említett szolgálattételre titkos tanácsosaim köréből a következőket érzem magamat indíttatva megjelölni. (Itt következnék az elnök, az állandó öt tag és ez után a többiek kinevezése. A választásnál nagy gonddal kellene eljárni és különösen azokra lenni tekintettel, kik nem államhivatalnokok. Előzetesen a különböző országokból, nemzetiségekből és a különböző hivatású osztályokból egy sorát a tehetséges, tiszteletreméltó, kiváló egyéniségeknek kellene titkos tanácsosoknak kinevezni.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir