AZ OSTROMÁLLAPOTRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT BENYUJTÁSA.

Full text search

AZ OSTROMÁLLAPOTRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT BENYUJTÁSA.
A képviselőház 1848. julius 29-dikén tartott ülésének napi rendjén volt Hadzsics Lázár törvényjavaslata a martiális törvényeknek Bács, Temes és Torontál megyékben leendő alkalmazása iránt. A képviselőház a középponti bizottság azon véleményének ellenére, mely szerint a martiális törvények bekövetkezhető szükségét elismeri ugyan, de nem kivánja a miniszteriumot utasítani, hogy e tárgyban még ezen ülésszak alatt terjeszszen elő javaslatot, meghagyta a miniszteriumnak, hogy még a folyó ülésszakban terjeszszen elő általános vésztörvényjavaslatot.
A julius 31-dikén tartott ülésben Deák Ferencz nyilatkozott e tárgyban.
Deák Ferencz igazságügyminiszter: A mult napokban Torontál megye egyik kerületének képviselője törvényjavaslatot adott be három megyének ostromállapotba leendő helyeztetése tárgyában. Ez a törvényjavaslat az osztályokra utasíttatott, és ott nem fogadtatott el. Tegnapelőtt azonban e háznak nevezetes többsége által meghagyatott a miniszteriumnak, hogy az ostromállapotról törvényjavaslatot készítsen. Van szerencsém tehát az ostormállapot iránti törvényjavaslatot a háznak bemutatni. A dolog siettetése végett fölkértem az elnök urat, szíveskedjék kinyomatását eszközölni, hogy annak idejében tanácskozás alá vétethessék. Én nehéz szívvel teszem e lépést, mert az ilyen törvény dictátori hatalmat ád, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom; a hazának jelen körülményeit pedig, és a hangulatot, melyben vagyunk, nem tartom alkalmatosnak ily törvény megvitatására, melyhez tökéletes higgadtság szükséges. Mikor ilyen törvény alkottatik, indulatnak, félelemnek, aggodalomnak, haragnak távol kell lenni; pedig nem hibázok, ha azt állítom, hogy a jelen körülmények között erre vonatkozólag nem vagyunk abban a hangulatban. Azonban a ház parancsolt; méltóztassanak megfontolni a tárgyat, én a javaslatnak egyik pontjához sem kötöm magamat; de újra figyelmeztetem a házat, hogy mi nem kértük e nagy hatalmat; de hiszem, míg ezen hatalom 100kezünkben lesz, nem fogja a ház tetteit megbánni; adja isten, hogy a nemzetnek azt megbánni soha oka ne legyen.
A képviselőház kimondotta, hogy: az osztályok hovahamarább megvizsgálván a benyujtott törvényjavaslatot, az a napi renden levő tárgyak bevégzése után tárgyalás alá vétessék.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir