A HADÜGYRŐL.

Full text search

A HADÜGYRŐL.
A hatvanhetes bizottság 1867. január 30-dikán tartott ülésében tárgyalta albizottsága javaslatának 11. §-át. E szerint: «Ő felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai sértetlenül fönmaradván, mindaz, a mi az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, közös intézkedés alá tartozónak ismertetik el.»
Hollán Ernő előadta, hogy az albizottság a hadügy rendezésére nézve 247azon alapnézetből indult ki, hogy a kiállított hadsereg fölötti rendelkezési jog a fejedelmet illeti meg, de hogy azon belül a haderő kiállítása, időnkinti kiegészítése, eltartása az országgyűlés befolyása alá tartozik. Ezen elveknek azonban sokkal jobban felelne meg, ha az mondatnék ki, hogy a vezérlet, vezénylet és belszervezet nem közös intézkedés tárgyai, hanem egyenesen a fejedelem intézkedése alá tartoznak. Továbbá ajánlotta, hogy a fogalmak szabatosabb körülirása tekintetéből, ezen szavak után: «s így a magyar hadseregnek», e szavak igtattassanak a §-ba: «mint az összes hadsereg kiegészítő részének is». Módosítványa szerint a §. így szólana: «11. §. Ő felségének a hadügyek körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, mi az egész hadseregnek, és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el.»
Tisza Kálmán a hadügyeket illetőleg semmi tekintetben nem akart közösséget; belátta azonban, hogy a védelem czélszerűsége megkivánja, hogy a hadügyek köréhez tartozó némely dolog ne közösen, de egyértelműleg intéztessék. Ezen egyetértő elintézés módját maga is abban találta, hogy mivel a fejedelem mind nálunk, mind többi tartományaiban a hadsereg legfőbb parancsnoka, minden külön hozott határozat nélkül ő érvényesítse az egyértelmű intézkedéseket. Elismerte, hogy ezen állásportjához némi közeledést tanusít Hollán szövege; ennek azon szavaira azonban «a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének», az a megjegyzése, hogy törvény szerint a magyar hadsereg nem kiegészítő része az osztrák hadseregnek, s ilyet törvényben nem akart kimondani. A magyar hadseregre nézve azt tartotta kimondandónak, hogy, midőn egyfelül a fejedelem, mint legfőbb hadparancsnok, a magyar hadsereget is egyetértőleg fogja vezérelni és vezényelni a többi hadseregekkel, mi ragaszkodunk az országnak a hadseregre vonatkozólag eddigi törvényeinkben megóvott minden jogaihoz, ragaszkodunk ahhoz, hogy ezen hadsereg mint ilyen létezzék, egy egész hadseregnek minden részleteivel együtt. Mindezeknél fogva sem a §-t, sem a módosítványt egészen nem pártolta.
Ivánka Imre a personal-unio fogalmához közelebb állónak látta Hollán módosítványát, mint az eredeti szerkezetet. A «belszervezet» szóra megjegyezte, hogy alatta nem érthet mást, mint a hadseregnek taktikai beosztását. Minden esetre szükségesnek tartotta, hogy Magyarország kikösse magának, hogy a magyar hadsereg egy kiegészített és egy hadsereg 248kiegészítéséhez szükséges minden testülettel ellátott külön, egész hadsereg legyen.
A bizottság elfogadta Hollán Ernő szövegét.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir