VAJDA JÁNOS (1827–1897) költő
Csak ismétlés, elváltozás.
Emléke, nyoma fönnmarad.
Ki mi nagyot tett, szépet gondolt,
Örökké él, mert egyre hat.
Verőfényével a napot?
Vigyázzatok házatokra.
Mire becsüli magát;
Ne add magad egy világért,
S többet érsz, mint egy világ.
De ha majd egykor szived ver,
Hallgass rá! – a zérusoknál
Valamivel több az ember.
Amennyi a mi bajunk,
Csak úgy lehet elviselni,
Hogy magunk rá – kacagunk.
Nagy, halhatatlan búja van,
Nem halhat meg soha!
Mi más az ifjunak s a vénnek!
Előbb arany, utóbb csak talmi,
S a vége az, hogy meg kell halni…
Csak akkor lettünk boldogok,
Amidőn éppen elvesztettünk
Egy földi paradicsomot…
Hálátlan és hamar feled.
Az, ami bizonyos, kétségtelen,
S hajh! ép ez egy, ami kétségbeejt.
Az, hogy vagyok, leszek. Nem létezővé
Immár nem válhatok többé soha.
Azt akkor senki nem teremtheté.
S ha volt öröktől fogva önmagától,
Örökké tartónak kell lennie.
Tovább maradni, és egyszerre fáj a
Halál és öröklét eszméje is…
Nem lenni nem lehet. Voltam, vagyok
Öröktől fogva, és leszek, parányi
Porszem, de egykoru magával az
Örök idővel…
… felvonásköz ama nagyszerű
Drámában, melynek vége nincs, amelynek
Szerzője ismeretlen, és akit
Hiába hívunk, ő meg nem jelen…
Csak maga az egész, az egyetem,
Az idő és az anyagmennyiség.
Virágkehelyben ronda pók.
Nincs szemérem a csillagokban,
Zsibáru lett a szűzi csók.
A virágot letépi más.
Elég fényes példát adott:
Ismerve Európát, cselből
Előbb ökörré változott.
Elalunni mindörökre…
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni…
Országokat, kincset, babért:
Egy paradicsomból kiűzött
Mezitlen Ádám többet élt…
Csak ami nem birt megszületni.
Nem fordul itten vissza jóra…
Hogy nem mulékony, nem haszontalan,
És ami fő, hogy olcsó is neki,
A dzsentri, polgár is megveheti.
Hajh! e hazában ez az egy – igaz.
Az nem lehet! Van, igenis, a nép.
A nemzet ős fájának törzse még jó…
Minden bölcs irásunk, tettünk;
Csak az óra feledhetetlen,
Amelyben – elfeledkeztünk…
Géppé fegyelmezett nagy sokaság.
Hangyák erénye, munka, szorgalom.
Kalmár a hős a világszinpadon.
A csatatér kockája voltaképen
Előre már a béke versenyében
Mindenfelé azok javára dől el,
Kik előkészitették jól a rőffel.
Ne tudnál adni érte veritéket?
bizván szertelen magadba,
El-elmaradsz. megkésel készakarva.
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?…
Lehetsz egész világé, ámde abból
Egészen semmi sem lesz a tied.
Teremts magadnak egy istent magad,
S higyj benne buzgón, esztelen, vakon.
– A teremtésben nincsen irgalom…!
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled!
Magyar lányt keresnek gouvernantenak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antiszemita kitömve;
'Nadrágszij, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És – tisztesség nem eshetik kimondva
Rojtos gatya … kerülnek muzeumba:
Akkor telik be jós igéd, Széchenyi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni…
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir