BLAGA, LUCIAN (1895–1961, román író, filozófus)
BLAGA, LUCIAN (1895–1961, román író, filozófus)
A bölcs erkölcse sohasem hősi erkölcs.
Századunkban vannak próféták, akik betegek lelkesedésével beszélnek az életről. A műveikben lüktető erő nem az egészséges ember érveréséhez, hanem az őrjöngő őrült erejéhez hasonlít.
Napjaink Hiszekegye már nem az öntudatos „hiszek”-kel kezdődik, sem a kételkedő „nem hiszek”-kel, hanem a tragikus „hinni akarok”-kal.
Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előítéleteikhez.
A boldogságot nemcsak fájdalom zavarhatja meg, hanem egy másik boldogság is.
Érzelmeink is növekednek és megöregszenek. Ma másként szeretjük vagy gyűlöljük az élőlényeket, a világot, a dolgokat, mint tegnap. Egyes, nagyon ritka érzelmeink úgyszólván gyermekek maradnak és nem fejlődnek. A csodálkozásunkban például van valami üdeség és gyerekesség, éppen amiatt, mert oly ritkán adódik alkalmunk a csodálkozásra.
Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.
Nézem, hogy a pince sötétjéből mint nyúlik a növény a fény felé. Minden rostja a napsugarak irányába kanyarodik. Fény nélkül nem élhet – és a növény mégsem érzi, se nem látja a fényt. A mi lelkünk is vajon nem növekedik, nem ágaskodik olyan fény felé, amelyet nem érzünk és nem látunk?
Aki a legtöbbet tervez, rendszerint éppúgy enged a pillanatnak, mint aki nem tervez semmit.
Bárhogy nézzük is, a világ nagy és csodálatos: akár magában valónak tekintjük, akár valami benne rejlő dolog megnyilvánulásának, akár valami fölötte levő dolog jelképének.
Hogy láthassuk, nem szükséges megvilágítanunk a sötétséget.
… a halál az az árnyék, mely plasztikussá teszi az életet.
Akik az emberi elme fölvetette problémákkal foglalkoztak, nyilván megfigyelhették, hogy ami titokzatosat, rejtélyeset kiküszöböltünk egy kérdésből, egy dologból – megjelenik más helyütt. Amint egy rejtélyt megvilágítottunk valamely jelenséggel, valamely törvénnyel, csak annál nagyobb rejtéllyé válik: e tekintetben igen szívesen beszélek a rejtélyek megmaradásának elvéről.
Nem jó túlságosan iparkodnunk megismerni önmagunkat, mert lassacskán azonosulunk valamiképpen énünk egy részével, azaz életünknek azzal a töredékével, amelyet ismerünk.
Az ellenállhatatlan erők rejtve dolgoznak a történelemben: akár a tűzhányók a tenger mélyén.
Bizonyos körülményekre a fájdalmat s a boldogságot mindig nagyobbnak képzeljük, mint aminő lesz valójában, ha a körülmények bekövetkeznek.
A nagy igazságok alkalmasint oly közel vannak, hogy csupán amiatt nem bukkanhatunk rájuk, mert keressük őket. Csak a szemünket kellene kinyitnunk és körülnéznünk: ám ez nagyon nehéz.
A logikának van egy nagy logikai hibája: azt hiszi, hogy maga a valóság is logikus természetű. Ha olyasmibe ütközik, amely logikailag érthetetlen, azt állítja, hogy az a valami nem létezik, csupán látszat.
Egy évszázad arcai. Bukarest, 1978. Szilágyi Domokos.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
