KARÁCSONY SÁNDOR (1891–1952, pedagógus, egyetemi tanár, filozófiai író)

Full text search

KARÁCSONY SÁNDOR (1891–1952, pedagógus, egyetemi tanár, filozófiai író)
… magyar testvéremnek fogadok és tattok mindenkit, aki megosztja velünk a magyar sorsközösséget, mégpedig minden feltétel nélkül cselekszem ezt. Akkor is magyar szememben és számomra a velünk egy kenyéren élő, ha nem hajlandó mellérendeléses relációba lépni velünk, sőt magát fölénk rendelvén, bennünket maga alá törekszik rendelni. Hiszen éppen az a magyar bennem: …
Az a fontos, hogy elfogulatlanul és bátran éljük a magunk életét, amelyet ösztönösen is élnénk s csak azért jó, ha most már tudatosan éljük, mert így nehezebben bolondíthatnak el bennünket mások, hogy hibánk és bűnünk az, ami pedig sem nem bűnünk, sem nem erényünk, hanem a mivoltunk.
… minden kísérlet, mely földünkön és történelmünkben ellenállt a feladatok magyar megoldási módjának, csak veszteglést, visszafejlődést, kárt, pusztulást, betegséget és tetszhalált eredményezhetett, jó gyümölcsöt nem termett sohasem s ezután sem teremhet, …
Nyelvünk, nem mint nyelv, hanem mint kultúránk formális eleme: halálosan beteg.
… az, hogy „magyar”, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga […] Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül.
Azt csinálta nálunk Európa mindig, amit éppen akart; mindig magát akarta és a végén mégis mindig Ázsia lett belőle: objektív tartalom és primitív forma. Egyre európaibb, de egyre objektívebb és egyre primitívebb. Ha a körülmények kedvezőtlen csoportosulása folytán ez a folyamat nem mehetett végbe simán, akkor meg temető lett belőle.
… pap, jegyző és más nadrágos emberek nem vezetői a falunak, hanem alkalmazottai.
… az „egyke” az én látásom szerint nem valláserkölcsi, nem gazdasági, sem semminemű részlet-kategóriába beosztható probléma, hanem egy bizonyos kollektívum egy bizonyos fajta reagálása arra a desperált hangulatra, hogy „nem érdemes”.
A magyar észjárás szerint a jogi „voks”, a társadalmi „tett”. A zenei jelkép, a pentatonikus skála hangja, a nyelvi jel, a szó szemléletesen-képi ereje egyformán objektív tartalmú és primitív formájú társas-logikai logismák, tehát csak fokbeli eltérés vak közöttük, lényegében azonosak mind. Ugyanakkor mind a négy logisma lényegében más, mint az európai népek szubjektív és komplikált jog-, cselekedet-, jelkép- és jelrendszere.
A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. Bp., 1939.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir