Ötükentől Bagdadig: oguzok és szeldzsukok
Ötükentől Bagdadig: oguzok és szeldzsukok
Az a népcsoport, amelyik az oszmán államot létrehozta, a török népek oguz ágához tartozott. Az oguzokkal a hatalmas belső-ázsiai türk birodalom (kb. 552–745) egyik alávetett népeként találkozunk először; az orhoni feliratok szerint tokuz-oguz ‘kilenc-oguz’ néven alkottak erős törzsszövetséget. A türk birodalom északi részén éltek, a Hangáj-hegység keleti oldalán, ahol a türkök kultikus központja, a legendás Ötüken feküdt. Állandóan lázadoztak uraik ellen, mígnem az ujgurokkal, baszmilokkal és karlukokkal szövetkezve 745-ben 160megdöntötték a türkök hatalmát. Az új birodalom vezetését az ujgurok ragadták magukhoz, ezért a karlukok a Balhas-tótól délre eső vidékekre vonultak (és innét terjeszkedve 840 után létrehozták a karahanida birodalmat), az oguzok egy része pedig még nyugatabbra, a Szír-darja felső folyásához és az Aral-tótól északra elterülő sztyeppére költözött (760-as évek).
Az oguzok és a karlukok új területei az iszlám világgal érintkeztek, mivel Közép-Ázsia (Turkesztán) nagy része (mindenekelőtt Transzoxiána, vagyis az Amu-darja és a Szír-darja közötti terület) 751 óta, amikor az arabok a talaszi csatában legyőzték a kínaikat, az iszlám kalifátus uralma, illetve befolyása alatt állt. A kereskedőknek és a hittérítőknek köszönhetően a nomád törökök között gyorsan terjedt az iszlám vallás. A 10. század első felében maga a karahanida uralkodó is áttért, utódai pedig az egész birodalomban hivatalos vallássá nyilvánították az iszlámot. Így jött létre a történelem első iszlám török állama.
A karahanidák példáját hamarosan az oguzok egyik törzse is követte. A 10. század elején ez a csoport egy Tutak nevű főnök vezetése alatt állt. Szel-dzsuk, a fia, összekülönbözött az oguz törzsszövetség vezérével, ezért 961 táján követőivel együtt a határon fekvő Dzsend városába költözött, és felvette az iszlám vallást. Ezután a pogány törököket kezdte sarcolni és térítgetni, fiai és unokái pedig katonai képességeiket bocsátották áruba, amire kiváló alkalmat nyújtottak az iszlám világ sűrűsödő belviszályai. Ebben az időben az egységes kalifai birodalom már csak nevében létezett. A 800-as évek elejétől sorra szakadtak el a tartományok, mindenfelé rabszolgatestőrökből lett uralkodók vagy helyi előkelők ragadták magukhoz a hatalmat. 945-ben maga a bagdadi kalifa is egy iráni, ráadásul siíta dinasztia, a bujidák „védnöksége” alá került. Ezzel csaknem teljessé vált a „perzsa” uralom az iszlám keleti területein, hiszen Kelet-Iránt (Horaszánt) és Transzoxiánát már a 870-es évek közepétől a helyi számánida emirek kormányozták. Az utóbbiak kulcsszerepet játszottak a karahanidák és a szeldzsukok sorsának alakulásában, hiszen új vallásuk, az iszlám és az iráni államszervezés alapelveit, s a rabszolgahadseregek alkalmazásának módját főleg ők tanították meg nekik. A számánidák egyébként éppen ennek köszönhették bukásukat: török rabszolgáik 977-ben önálló dinasztiát alapítottak Gazna városában (innen gaznavida nevük), és a karahanidákkal összefogva véget vetettek egykori gazdáik uralmának (999).
Ezekbe a harcokba kapcsolódtak be Szeldzsuk utódai, előbb a számánidákat, majd a karahanidákat támogatva, miközben bőséges zsákmányt ejtettek. A muszlimok ekkoriban kezdték az oguz helyett a türkmén elnevezést használni rájuk. A számánidák helyébe lépő gaznavidák szigorúan megrendszabályozták őket, de az 1020-as évek végére már akkora tömegben szivárogtak be Horaszánba, hogy Szeldzsuk két unokája, Togril és Csagri önálló hódításokba foghatott. Egy évtized alatt uralmuk alá hajtották Kelet-Iránt, és győzelmüket azzal biztosították be, hogy 1040-ben Dandanakánnál megsemmisítették Gaznavi Mászud seregét. Ezután a Szeldzsuk-család tanácskozásra gyűlt össze, és a következő határozatokat hozta: Togril felveszi a „szultán” címet, és a kalifának hűséget fogadva helyreállítják a jogrendet és a szunnita iszlám uralmát. Nagyratörő terveiket fényesen valóra váltották. A rend iránti vágy a muszlimok többségét a szeldzsukok mellé állította, s 1055-ben a kalifa hívására Togril 161bevonult Bagdadba. 1058-ban a kalifa a „Kelet és Nyugat királya” és a „szultán” címmel ruházta fel, vagyis az összes muszlim törvényes uralkodójának ismerte el. 1063-ban, amikor Togril meghalt, a nagyszeldzsukok birodalma az Amu-darjától az Eufráteszig terjedt, s ahogy az egyik arab krónikás írta: „nem volt olyan ország, amit ne foglaltak volna el, nem volt olyan víz, amiből ne ittak volna, s nem volt olyan tűzhely, ahol ne gyújtottak volna tüzet...”
A szeldzsukok nemcsak ügyes hódítók voltak, hanem nagyszerű szervezők is. Tűrhető közbiztonságot teremtettek, hatalmas középítkezéseket folytattak, az ő idejükben indult gyors fejlődésnek a muszlim tudomány és oktatás új fellegvára, a madrasza-iskola, és terjedt el az iktá, a javadalombirtok intézménye, ami új alapokra helyezte a hadseregek fenntartását. Valláspolitikájukat nagyfokú türelem jellemezte, és sokat tettek azért, hogy összebékítsék a hivatalos vallást, a szunnita vallásjogot a szufizmussal, az iszlám misztikával. Közben a Szeldzsuk-dinasztia gyors ütemben iranizálódott nyelvében és szokásaiban, de nem szakított mindenben a nomád hagyományokkal. Például a család tagjai közös tulajdonnak tekintették a birodalmat, ami már a századforduló után az állami egység megbomlásához, később belső anarchiához, majd a 12. század végén a birodalom megszűnéséhez vezetett. Másfelől a katonaságot leszámítva a türkmének zöme nem a fejlett magterületeken telepedett le, így a szeldzsukok lassanként elvesztették régi társadalmi bázisukat. Ezért részben magukat is okolhatták, hiszen a közbiztonság javítása érdekében Togril óta arra ösztönözték nomádjaikat, hogy nyugaton próbáljanak szerencsét. Azok a türkmének, akiknek nem tetszett az erős állam, vagy nem kívántak letelepedni, amúgy is szívesen vették útjukat a nomád élethez sokkal vonzóbb feltételeket kínáló Azerbajdzsán, az Eufrátesz felső folyása vagy Észak-Szíria felé, s már az 1040-es évek végére nagy tömegeik gyűltek össze a Keletrómai (Bizánci) Birodalom keleti határai mentén.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
