4.3 Rohamok Buda ostrománál

Full text search

4.3 Rohamok Buda ostrománál
Minthogy a 17. század végi várostromokban a tüzérség önmagában még nem tudta kikényszeríteni a döntést, ez a feladat főleg a gyalogságra hárult. Ílymódon a gyalogsági roham az ostromtechnika és a harcászat szempontjából a várvívás legfontosabb momentumának tekinthető. A támadó szinte minden tevékenysége végső soron ezt az akciót készítette elő, és a küzdelem csúcspontját is ez jelentette.
Ennek ellenére ritkaságszámba ment, ha első kísérletre bevették az ostromlott erődítményt. Pedig csaknem valamennyi körülmény amellett szólt, hogy az első akciót bármi áron sikerre vigyék: a drágán fogadott zsoldoskatonák száma a harcok és a betegségek következtében egyre fogyott, az utánpótlás nagy nehézségekkel járt, a harc minden pillanata súlyos pénzösszegeket emésztett fel, közeledett a felmentő sereg, és közben gyorsan múlott a hadjáratokra alkalmas nyári időszak is. A felsorolt problémák Buda ostrománál is a kényszer erejével hatottak a keresztények harcászatára.
Ám elhamarkodni sem lehetett a dolgot. Egy elsietett rohammal csak vágóhídra küldhették a katonákat, miként a júl. 13-i akció ezt egyértelműen bizonyítja. Viszonylag biztos és gyors eredményt csak módszeres ostromtól várhattak. Ennek érdekében ki kellett építeni a paralleleket, egészen a falak tövéig, hogy a katonák minél közelebbről indulhassanak támadásra, valamint ütegeket kellett telepíteni, ágyúkkal és aknákkal „megdolgozni” a falakat, „megpuhítani” a védőket, ami pedig sok időbe telt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir