5.6 A Vár körülzárása és megközelítése

Full text search

695.6 A Vár körülzárása és megközelítése
Minden jel arra utal, hogy a keresztény sereg vezetőinek viszonylag pontos elképzelései voltak a Vár ostromáról.141 Ezt követelték a korabeli várharcászat elvei, ezt bizonyítják a gondos előkészületek, s erre kényszerítették őket az 1684-es keserű tapasztalatok, amelyeket 1686-ban már nagymértékben hasznosítottak.
141 A hadvezetés személyi ismertetését l. többek között: Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Budapest, 1986., Rázsó Gyula: A keresztény hadvezérek. História, 1986. 3-4. sz. 38-43. o.
Ostromtechnikai szempontból a tervszerűség leginkább az árokrendszer kiépítésében érzékelhető, minthogy abban a korszerű harc valamennyi eszköze és eleme fellelhető. A Vár körülzárása, vagyis a circon- és contrevallation kiépítése szándékában és feladatkörét tekintve megfelelt a korszerű elveknek. Kivitelezésükkor természetesen nagymértékben igazodni kényszerültek a terepadottságokhoz. Míg azonban a circonvallation teljes egészében kiépült, addig a contrevallationt az ostrom végéig sem fejezték be. Ez rontotta értékét, mivel a hiányzó szakasz pótlása erőket kötött le. Tény viszont, hogy így is jól betöltötte funkcióját, mivel a törökök, ellentétben a circonvallationnal, egyszer sem tudták áttörni.
Az árkokról igyekeztem bizonyítani, hogy elhelyezkedésük és belső szerkezetük tekintetében megfeleltek a parallel-rendszer által támasztott követelményeknek. A források leírásaiban ugyanis a parallelek valamennyi fontos jellemzője megtalálható, s a bajor hadkerület árkainak formai hasonlósága mellett erre lehet következtetni a naplók névhasználatából is. Természetesen itt sem hagyható figyelmen kívül, hogy rendszernek a terephez kellett igazodnia. Így többek között az északi fronton a város- és várfalak határolta szűk tér következtében valamennyi parallel hossza közel azonos volt, és a contrevallation sem mindenütt esett egybe az első parallellel.
Ezzel szemben a redoute-okat nagyobbrészt az árkok között helyezték el, ami eltért a parallel-rendszer alapvető elveitől. Ez ismételten a terepadottságokra vezethető vissza. A redoute-ok ugyanis az árokrendszerben a helyszűke miatt elsősorban nem őrző-biztosító funkciót láttak el, hanem inkább fegyverterekként szolgáltak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir