Összegzés
Összegzés
Mint azt eddig is sejtettük, a 15 éves háború időszakának külföldi katonasága viszonylag korszerű fegyverzettel rendelkezett. Az viszont, hogy az idegen gyalogságnak kétharmada, a lovasság pedig teljes egészében lőfegyverrel harcolt, eddig nem feltételezett tűzerőre enged következtetni. Nem kevésbé meglepő, sőt megdöbbentő a királyi zsoldban álló magyar gyalogság fegyverzetének jellege. A már feltárt források alapján is joggal feltételezhetjük, hogy a hajdú- és várkatonaság jóformán teljes egészében lőfegyverekkel volt felszerelve. Bizonyos jelek pedig – mint például a magyarokból álló lovas lövészegységek létrehozása – arra utalnak, hogy a magyar lovasság konvencionális harcmódjának átalakulása is megkezdődött.192 A tizenötéves háborúban a pikások mellett már csak a huszárok harcoltak kopjával, bár legtöbbjük felszereléséhez már hozzátartozott egy-egy pisztoly, vagy rövid puska is. A századforduló császári-királyi hadseregében ennek megfelelően a katonák legalább 75–80%-a tekinthette fő harceszközének a kézi lőfegyvereket. (Ezen időszakban Németalföldön mind a spanyol, mind az orániai gyalogság soraiban hozzávetőleg 50–60%-os a lövészek aránya!)193
192 Istvánffy: 894. o.; Nagy László: Hajdúvitézek. Budapest, 1986. 69–70. o.
193 Parker, 1984: 276 .o.; Cambridge History: III/192. o.; Ghandler, David: The Art of Warfare on Land. Feltham. Midlesex, 1974. 103. o.; l. még a 39. jegyzetet.
Egy kézi lőfegyverekkel ilyen nagy szálasban rendelkező hadsereg megjelenése a magyarországi hadszíntéren természetesen nem volt, nem lehetett előzmények nélküli. S valóban, mint láttuk, a lőfegyverek felhalmozása és a velük való harc gyakorlása már a XVI. század közepén megkezdődött. Ez részben természetes következménye volt a végvári rendszer kiépülésének, hiszen az aktív tűzharc ekkor már mindenütt a várharc alapvető és általánosan jellemző vonásai közé tartozott. Csakhogy a várakkal gazdagon megrakott magyarországi hadszíntéren az általános törvényszerűségeken kívül hatott még két olyan sajátos helyi tényező is, ami jelentősen felgyorsította a kézi lőfegyverek elterjedésének folyamatát.
Az egyik ilyen jellegzetesség a megerősített kőépületek, templomok, apró palánkok, kastélyok, kisebb várak feltűnően nagy száma volt. Ezeket a kicsiny erősségeket, melyek lényegében az őrködést, figyelést szolgáló határőrsök voltak, nem lehetett, de nem is kellett tüzérséggel megrakni. Így e helyeken a védelem súlya szinte teljes egészében a nehéz és könnyű kézi lőfegyverekre nehezedett. A kívánalmaknak azonban ezek is megfeleltek, mivel kezelésük egyszerű, tüzük pedig megsemmisítő erejű volt. Erre pedig felette igen 48rászorultak a végbeliek, mert – s ez a magyarországi végvidék másik fontos jellegzetessége – az ellenfél, a török mindig többszörös túlerőt volt képes felvonultatni. A lőfegyver azonban igen alkalmas eszköznek bizonyult a számbeli fölény lefaragására. S mint jó néhány példa igazolhatja, végvári katonaságunk igyekezett is kihasználni e lehetőséget. Egy-egy lesből megtámadott török csapatnak jelentős veszteségeket okozhatott egy jól sikerült sortűz. S ha a dolgok balul ütöttek ki, a törökök nem estek sem el, sem pánikba, a póruljárt lesvetők – kihasználva, hogy lovas ember erdőben, bozótosban, nádasban gyalogost nem üldözhet – kardcsapás nélkül elillanhattak. Így azután nem meglepő, hogy a XVI. század utolsó harmadában a végvári gyalogság harcmodorának egyik legjellemzőbb vonása már a laza, de szükség esetén zárható rendben folytatott lövészharc volt. A harc megvívásának e szabadabb módja egyébként tökéletes összhangban állt a főleg paraszti eredetű gyalogság mentalitásával is.
Emellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a török lovasság – lőfegyverekkel nem rendelkezvén – védtelen volt a tűzhatással szemben. Helyzetük ennek ellenére csak a XVI. század 60-as éveitől válik kritikussá, amikor megkezdődik a tűzerőre építő taktika alkalmazása. Ez az egész Európában érvényesülni próbáló tendencia különös erővel hatott a magyarországi hadszíntéren. Nyugaton az erősödő sortüzekre erősödő sortüzek válaszoltak. Nem így a magyar végvidéken, ahol a török nem tudott (vagy talán nem is akart?) hasonló intézkedésekkel válaszolni. A török lovasságnak tehát egyetlen eszköze maradt a tűz elhallgattatására: belerohanni a tűzbe. Csakhogy minél több lövész görnyedt a puskatus fölé, annál biztosabb volt, hogy a rohamozók megtizedelve, megfélemlítve, lendületüket vesztve torpannak meg céljuk előtt. A lőfegyverek terjedésének folyamata önmagát gerjesztette. Ahogy nőtt a tűzfegyverek száma és hatása, úgy nőtt a tüzet viszonozni képtelen, annak passzív elviselésére kényszerített török katonaság félelme és vesztesége. S minél sikeresebbnek bizonyultak a lőfegyverek, annál bizonyosabban emelték számukat. S minél több jelent meg belőlük, annál biztosabb volt a siker. Így a XVI. század 70–80-as éveire a harcászatban – Magyarországon éppúgy mint Nyugat-Európában – a súlypont lassanként áttevődött a kézi lőfegyverekre.
E jelenség kialakulását akkor is saját, belső fejlődésünk eredményeként tarthatjuk számon, ha tudjuk és elismerjük, hogy a tűzerőre épülő harcászat megteremtésének anyagi-gazdasági, technikai-technológiai feltételei a Magyar Királyság területén valójában nem alakultak ki. Az ugyanis, hogy a hadügyi forradalom ismertető jegyei Európa végvidékein jelentek meg, fejlődtek ki, nem jelenti automatikusan azt is, hagy az újítások gazdasági-anyagi feltételeit is ezek a területek teremtették meg. Magunk elé idézve Parker térképét a hadügyi forradalom kiindulási területeiről, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Pireneusok kopár lejtői, Szicília, Dél-Itália gabonaföldjei, a vallásháborúkban letarolt Észak-Franciaország vagy a Birodalom nyugati várvidéke olyan ipari kapacitást mondhatott volna magáénak, amely képes lett volna ágyúk százainak, muskéták ezreinek, puskák tízezreinek előállítására. A fent említett régiókat talán helyesebb lenne a hadügyi forradalom megjelenési, mint kiindulási területeinek nevezni. Hiszen ezek valójában olyan ütközőzónák voltak, melyeket egy-egy nagyhatalom millió és millió alattvalójának munkája, ereje és aranya tartott fönn.
49Nagyvárad, Eger, Buda, Esztergom, Győr falai alatt is két „világhatalom” csapott össze. A várak az ország megmaradt részeit védelmezték, az ország pedig a Birodalom határait oltalmazta. Ilyen értelemben a Magyar Királyság, sajnos, nem volt más, mint a Német Nemzet Szent Római Birodalmának keleti végvidéke. S mint ilyen, a XVI. század második felében még teljes súlyával támaszkodhatott egy olyan hatalom gazdasági-ipari bázisára. amelynek nem csak módjában és szándékában, hanem érdekében is állt a lőfegyverek iránti tömegigények kielégítése. Annál is inkább, mert mint azt a Haditanács 1577-es határozata kimondta, „…ezen idő szerint a kézi lőfegyver legfőbb előnye Felséged hadi népének ezen ellenséggel (ti. a törökkel) szemben…”194
194 Geőcze: HK 1894. 658. o.
S bár behatóbb ipartörténeti kutatásokat nem végeztünk, szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az Ausztriai Ház által igénybe vett és potenciálisan igénybe vehető hadiipari kapacitás nem csak békében, hanem – körültekintő szervezés mellett – háborúban is könnyedén kielégíthette a hadsereg szükségleteinek többszörösét is. Mint láttuk, 1595-ben a hadvezetés 1900 szakállast és 20 000 más kézi lőfegyvert tartott szükségesnek. E mennyiségből egyedül Suhl 1000 szakállas, 4000 muskéta és 2000 puska elkészítésére volt képes.195 Ez az igényelt mennyiségnek csaknem egyharmada. Az 1601-es hadjáratra még beszerzendő 18 480 tűzfegyverből csak Nürnbergben 5000 darabot vásároltak. Emellett szintén itt vettek meg 3000 páncélt a szükséges 3400-ból.196 Mint látjuk, csupán Suhl és Nürnberg kb. 14–15 000 katona – köztük 11 000 lövész – felszereléséhez elegendő fegyvert tudott előállítani. De a Habsburgok számíthattak Hamburg, Lübeck, Bréma, Magdeburg vértkészítőire, Braunschweig pisztolyaira, Lüttich, Köln, Ulm és Augsburg stb. lőfegyvereire, Passau pengéire, Augsburg, Nürnberg, Regensburg, Bécs, Prága, Olmütz, Breslau lőporgyártására, a bajor és stájer vasiparra. Ez a háttér, ami az örökös tartományok, a Cseh Királyság és a Német-Római Birodalom minden jelentősebb ipari centrumát magába foglalta, akkora kapacitást képviselt, amely különösebb erőfeszítés nélkül képes volt biztosítani a magyarországi hadsereg ellátását. Ezt nagymértékben valószínűsíti az is, hogy már a békebeli termelés is jelentős felhalmozásokat tett lehetővé. A grazi Zeughaus 1590-ben 13 800, 1594-ben 19 600 fő felfegyverzéséhez elegendő készlettel rendelkezett.197 1594 februárjában a császári biztosok csak a drezdai hadszertárban 3035 lövész és 1585 páncélos felszerelését vásárolták meg.198
195 AFA 1595/11/4.
196 Bst. 1601/672.
197 Pickler–Meran: I/90. o.
198 AFA 1594/2/16. b.
Az eddigieket összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a hadügyi forradalom általunk legfontosabbnak tartott jelensége, a lőfegyverek tömegtüzére támaszkodó harcászat, a magyarországi hadszíntéren
– e végvidék egyedi és sajátos jellegzetességeiből fakadó helyi igényként;
– a magyar, illetve magyarországi katonaság harci tapasztalatainak eredményeként;
– az e hadszíntéren tősgyökeres gyalogság harcmodorának megfelelően;
– az ellenfél hiányosságainak, gyengeségeinek maximális kihasználásával;
– a korszerű nyugat-európai harceljárásoknak az itteni viszonyokhoz való részleges átigazítása révén;
50– a Birodalom anyagi-gazdasági erejére, technikai, technológiai bázisára támaszkodva alakult ki.
– a magyar, illetve magyarországi katonaság harci tapasztalatainak eredményeként;
– az e hadszíntéren tősgyökeres gyalogság harcmodorának megfelelően;
– az ellenfél hiányosságainak, gyengeségeinek maximális kihasználásával;
– a korszerű nyugat-európai harceljárásoknak az itteni viszonyokhoz való részleges átigazítása révén;
50– a Birodalom anyagi-gazdasági erejére, technikai, technológiai bázisára támaszkodva alakult ki.
Ilyenképp az, hogy a császári-királyi hadsereg a 15 éves háborúban harcát tűzerejére alapozta, a magyarországi hadszíntér sajátságaiból, nem pedig a legújabb nyugat-európai harceljárások egyszerű átmásolásából, vagy megvásárlásából következik. Ennek megfelelően úgy véljük, hogy Magyarországon a hadügyi forradalom második legfontosabb feltétele, a lőfegyverek tömeges felhasználása a helyi katonai igények következménye, s mint ilyen belső fejlődés eredménye.
Emellett – tekintettel a tényekre és a témával foglalkozó szakirodalom eredményeire – biztosak lehetünk abban is, hogy a hadügyi forradalom elsőként említett alapfeltétele, a bástyás erődítési rendszer is megjelent e hadszíntéren. Egy új dolgozat kereteit megtöltő további kutatásokat igényel viszont a harmadik tényező, a létszámok emelkedésének kimutatása. A nehézségeket egyrészt az okozza, hogy a 15 éves háborút megelőző időszakból csak nagyon kevés valóban megbízható létszámadat áll rendelkezésünkre. Másrészt az összehasonlítások értékét erősen kérdésessé teszi majd, hogy a 15 éves háború „méreteihez” viszonyítható összecsapás korábban nem volt.
Ha e feltétel meglétének bizonyításával egyelőre adósok maradunk is, felsorolhatunk viszont más jelenségeket, melyek a hadügyi forradalmat jellemzik, s a XVI. század végi Magyarországon is fellelhetőek. Így például, akárcsak a hadügyi forradalom időszakának minden klasszikus konfliktusa, a 15 éves háború is igen hosszan elhúzódó küzdelem volt. Olyan háború, amely már jóval inkább a pénzügyi, a gazdasági, mint a katonai erő fokmérője volt.199
199 Parker, Geoffrey: The Military Revolution. Military Innovation and the Rise of the West, 1500–1800. Cambridge, 1988: 43. o. illetve 61–62. o.
Emellett az 1590-es években a magyarországi hadszíntéren a hadvezetés megpróbálkozott mindazon lényeges hadügyi reformok bevezetésével, amelyek a Németalföldön az Egyesült Tartományok csapatait Európa legjobban szervezett hadseregévé tették. Szinte évenként születtek az előterjesztések, emlékiratok, kimutatások, amelyek mind az állandó hadsereg megteremtése mellett érveltek.200 A katonák és gazdasági szakemberek javaslatokat tettek a fegyvergyártás ellenőrzésére, a fegyverek egységesítésére, az egységek központi raktárakból történő felfegyverzésére.201 Elvben a legtöbb problémát okozó ellátás-élelmezés kérdésére is megtalálták a megoldást. Állandóan működő sütőházak és folyamatosan feltöltött raktárak hálózatát tervezték létrehozni a felvonulási és megközelítési útvonalak mentén.202 De gondoltak a sebesült és beteg katonákról gondoskodó állandó és tábori ispotályok felállítására is.203 Csakhogy míg ezek és az ezekhez hasonló újítások a Németalföldön végbementek, nálunk, a szükséges anyagi eszközök hiánya miatt, lényegében nem, vagy csak felemás módon valósulhattak meg.
200 Az előterjesztéseket l. Heischmann, Eugen: Die Anfänge des stehenden Heeres in Österreich. Wien, 1925. 11–52. o.
201 AFA 1595/13/5.
202 AFA 1598/8/ad.9.
203 AFA 1597/2/1.
A logisztikai reformok részleges kudarca ellenére a hadvezetés konok következetességgel ragaszkodott a harcászat megújításához. E törekvések lényege az volt, hogy a rendszerint legalább kétszeres túlerővel szembenéző hadsereg 51az ellenfélnél jóval nagyobb tűzerejére támaszkodva vívja ki a győzelmet. Ez magyarázza azt a tényt, hogy – a hugenotta csapatoktól eltekintve – a 90-es évek Európájában a császári-királyi hadseregben volt a legmagasabb a kézi lőfegyverek aránya.
A század végén a császári-királyi hadsereg harcászatában az orániai reformok elemei mellett, azokon részben túlmutatva, megjelentek olyan vonások is, melyekkel csak jó 20–25 évvel később, Gusztáv Adolf hadseregében találkozunk. A legtöbb szakmunka az előre elkészített töltések használatát, a muskéták könnyítését, a lövészek számának erőteljes növekedését, a pikások nélküli lövészezredek megjelenését, a vágtában rohamozó lovasságot és a tábori tüzérség nagymérvű megerősödését tartja a svéd reformok leglényegesebb elemeinek.204 Márpedig, eltekintve a gyalogsági lövegek alkalmazásától, ezen jelenségek mindegyike feltűnik a 15 éves háborúban. Mindezek alapján talán joggal sorolhatjuk a hadügyi forradalom kiindulási, megjelenési területei közé a fejlődés élvonalától ekkor még el nem maradó magyarországi hadszínteret is.
204 Parker, 1988: 23. o.; Beaufort-Spontin, Christian: Harnisch und Waffe Europas. München, 1982. 28–29. o., illetve 127. o.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
