VI. 7. Az 1:200.000 méretarányú általános térképek

Full text search

VI. 7. Az 1:200.000 méretarányú általános térképek328
Minden kiadás HT jelzete megegyezik a korábban kiadott 1:200 000 méretarányú szelvényekével: B IX a 39.
A Monarchia felbomlását követően a kétszázezres szelvények teljes anyagára (Közép-Európa területére, 265 szelvényre) társkiadói jogot biztosítottak Magyarországnak. A III. katonai felmérés alapján az első sorozat 1887–1916 között jelent meg, a szelvényeket nyilvántartás alapján többször „részben helyesbítették,” a történelmi Magyarország területére eső szelvények zömét 1914–1918 között újra megjelentették, néhány szelvényt többször is.
Az első világháborút követően, a hetvenötezres szelvényekhez hasonlóan, a Magyar Földrajzi Intézet kétszázezres szelvényeket is kiadott: nyomólemezek hiányában a meglevő nyomatokról, üvegnegatívok útján halvány, rossz minőségű másolatok születtek.
Az 1920-as évek elején a huszonötezres térképek reambulálása, majd új felmérése, valamint a hetvenötezres térképek revideálása került előtérbe, ezzel párhuzamosan sok kétszázezres szelvényt adtak ki az utolsó részbeni helyesbítés dátumával, de magyarított névrajzzal. A kereten kívüli megírások is magyarul jelentek meg: alul középen a „mérték” (1:200 000), a kiadó (Állami Térképészet) és a „részbeni helyesbítés” dátuma. Némely esetben megmaradt az eredeti német–magyar jelmagyarázat. A trianoni ország területén túl a szelvények zöme később is csak ilyen kivitelben jelent meg (89/a. térképmelléklet).
Tartalmilag felújított szelvényeket 1930–1940-ig csak a trianoni Magyarország területére eső 23 szelvény területére adtak ki a huszonötezres reambulálás és új felmérés, illetve a hetvenötezres revideálás, valamint a nyilvántartások alapján (87. sz. CD melléklet). A Kartográfiai Csoport készítette el a változások előírását, külön-külön a sík- és a névrajz, valamint az erdő-lemez helyesbítéséhez. A helyesbítéseket (a magyarítást és a kiegészítéseket) a Műszaki Csoport Rézmetsző Osztálya végezte; ha a túl sok változás miatt nem volt gazdaságos, a síkrajzot – a névrajzzal és a vízrajzzal együtt – újrarajzolták. Az erdőlemezeket minden kiadáshoz újra elkészítették. A felújított kétszázezres térképek a régi bécsi szelvényekhez képest kivitelükben, szelvényezésükben, szelvényjelölésükben nem változtak. Gazdagodott viszont a kereten kívüli tartalom: felül középen a szelvény megnevezése, a bal sarokban – az 1935 után megjelent térképeken – a sztereografikus kilométer-hálózati rendszer megnevezése,329 a kereten a földrajzi fokosztás (a korábbi kiadásokon a hosszúságok csak a ferrói, a harmincas évek vége felé már a Greenwich-i meridiántól is), valamint a sztereografikus kilométer-hálózat számozása (8 km, 4 cm-enként) szerepelt. A kereten kívül olvashatjuk a csatlakozó szelvények megnevezését, alul a megújítási adatok, megjegyzések (pl. a jelkulcs éve), az aránymérték, a „mérték” (1:200.000), a kiadó és a helyesbítési adatok találhatók (89/b. térképmelléklet).
A két háború közötti kétszázezres szelvények zömét a III. felmérés poliéder-rendszerében adták ki, csak néhány későbbi kiadású szelvényt láttak el sztereografikus kilométer-hálózattal.
A szelvények döntő többségét 1940–1944 között részben ismét helyesbítették (87. sz. CD melléklet), de nagy részüket csak 1948-ban adták ki, sztereografikus koordináta-hálózattal felülnyomtatva, az új határok feltüntetésével.
Az új kiadású kétszázezres szelvények is csíkozásos domborzatábrázolásúak, kivéve az egyetlen kísérleti szelvényt (38° 48° Miskolc), amelynek 1944-es felújítása szintvonalas kivitelben készült (89/c. térképmelléklet).
Az új ötvenezres térképek (1940–1944) alapján tervezték a kétszázezres szelvények átdolgozását is, de a háború miatt erre nem került sor.
A Csehszlovák Katonai Földrajzi Intézet a Felvidékről 1922–1934 között, helyesbítések alapján, cseh kiadású 1:200 000 méretarányú térképeket jelentetett meg, amelyeket a visszacsatolás után alapul lehetett venni a magyar kiadásokhoz (89/d. térképmelléklet).
A bécsi „Hauptvermessungsabteilung” a trianoni Magyarország csaknem teljes területére készített német nyelvű és kiadású, kétszázezres szelvényeket. A „Deutsche Heereskarte” szelvényeit halványan felülnyomtatták a Gauss–Krüger-hálózattal, egyébként a kereten a földrajzi fokhálózatot ábrázolták (a hosszúságok számozása Greenwich-től történt). A szelvényjelölés az egyéb kiadású kétszázezres szelvényekéhez hasonló, annyi különbséggel, hogy a fokjelölések elmaradtak (pl. 37/47). A szelvények több kiadásban is megjelentek, zömük 1943–1944-ben (89/e. térképmelléklet).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir