Benn az ellenség a várban
Benn az ellenség a várban
Czirjék Boldizsár azért nem feküdt le a fülére, de mindig csak félszemmel aludt, a másikkal az ellenségre vigyázott; mindenütt ott vala, hogy az ellenség meg ne lephesse a várat. Végtére aztán ez a zivatar is csak elmúlt a maga jókedvéből, a tatár telerabolva magát, hazament a prédával meg a sok rabszíjra fűzött fogollyal. A fejedelem is hazakerült, az országgyűlés is összeült; azok aztán kegyetlenül egymás hajába kaptak, ki rebellált, kit száműztek: egyszóval minden rendbe jött.
Százezer harcos férfi ugyan ott sínylett Krímiában rabláncon, hanem az is mind rendben volt. Gazdája akadt valamennyinek. Itthon pedig a magas kormány az előkelő özvegyeknek és árváknak tutorokat rendelt, s ennél többet nem lehet kívánni.
Boldizsár bá is megkapta a parancsolatot, hogy leültetheti már a csíki hadakat, nincs rájuk több szükség; lássanak a mezei munka után. A csizmadiák menjenek csizmát varrni. Az ágyúkat olvasztassa be, s az anyagot küldje fel Szebenbe, hadd öntsenek belőlük harangot. Boldizsár bá híven tűzre tétette a faágyúit, és a hamuját lelkiismeretesen felküldte Szebenbe, öntsenek belőle harangot, ha tudják a módját.
Csak azután, hogy mindent elintézett, tért haza ő is Mikóújvárára, ahol a hadnagyi felügyelet volt a hivatalos dolga.
Legelébb is felkereste az ő kedves úrasszonyát, aki talpig gyászba öltözve fogadta, s százszor is köszönte neki azt a sok jó szolgálatot, amit neki és családjának tett; ígérte, hogy sohasem fogja elfelejteni.
– Mármost hát, édes húgomasszony – (a Czirjékek és Damokosok vérszerinti rokonok voltak), mondá Boldizsár bá – a legelső dolgunk az legyen ám, hogy a mi Tamásunkat kiszabadítsuk onnan a tatár fogságából, mert neki sem jó ottan lenni, de neked sem jó ám itten magadban lenned azzal a két kis ártatlan poronttyal.
– Minden bizonnyal az lesz az első dolgunk, édes bátyám. Egyébiránt addig sem vagyok itten egészen tanács nélkül hagyva, a jó fejedelem gondoskodott róla, hogy a diaeta rendeljen ide „tutort” a kis gyermekeim számára, s nekem szükségben tanácsadót.
Boldizsár bá nagyot törült erre a szóra az orrán (bosszúságtól viszketett az!) s azt dörmögé, hogy biz a jó fejedelem még sokkal jobb fejedelem lett volna akkor, ha maradt volna itthon medvéket vadászni, mint hogy elvitte a családapákat az Óperenciákra, koronát vadászni, akiknek a helyébe aztán most tutorokat ültet. Egyébiránt ki légyen az az iderendelt tutor, ha szabad a nevét tudni?
Ilka asszony mondá neki, hogy az bizony Apor István uram őkegyelme.
Hűh, be nagyot ugrott erre a szóra Boldizsár bá; a süvegét pedig úgy vagdalta a padlóhoz, hogy az olyanokat puffant, mint egy mozsárágyú.
– Ó, te Szent Pilátus! Ó, te Szent Heródes! s még ahány fűzfánfütyülő szent van a világon! Hisz akkor benn van a várban az ellenség!
– Micsoda ellenség?
– Micsoda ellenség? Az, aki rosszabb a töröknél, rosszabb a tatárnál; aki jobban megéget, mint a tűz, jobban felforgat, mint a földindulás. Ugyan hogy tudtad azt ide beereszteni?
– Ugyan mit tud kegyelmed Apor István ellen?
– De bizony eleget. Amit a pápisták hét főbűnnek hínak, az mind megvan benne, csordultig tetézve.
– Példának okáért?
– Először nagy benne a kevélység. Nem tudja elfelejteni, hogy azoktól a hatalmas Aporoktól származik, akik hajdan Erdélynek vajdákat adtak; Bálványosban most is uralkodnak. Ezért képes volna elárulni minden atyafiát, aki fölötte áll, hogy annak a helyébe ő juthasson. Azután irigye minden embernek, akit csak az Isten valamivel megáldott; az egyiktől irigyli a vagyont, a másiktól a jó hírnevet, a harmadiktól az észt, a negyediktől a családi boldogságot, s képes rá, hogy azt semmivé tegye, csak azért, hogy másnak se legyen, ami neki nincsen. – Azután jön a fösvénység, a kapzsiság, a pénzhetnémség: kártyán nyerni, uzsoráskodni, örökséget hajhászni, simoniát űzni ebben ő mind tudós. Kétszeresen árva az, akinek ő lett a gyámja, mert azt egy ingben, mezítláb teszi az utcára. Azután iszákos, a bort nem is issza, hanem úszik benne; s ha feltette az Orbán süvegét, akkor meg garázda, véres verekedő, belevész az édesapjába is, s a papját is megveri; haragtartó lelke soha el nem felejti, ha egyszer megbántották, s nagy idő múltával is bosszút áll érte. Mindjárt kész a keze a kardjához kapkodni. Hanem annál restebb, ha valami üdvösséges dolog van rája bízva. Akkor mind azt mondja, „Majd holnap, majd holnap!” Ha egy irgalmas kiáltással megszabadíthatna valakit, még azt is restelli; ha a lábával eltaposhatna egy üszköt, még azt sem teszi meg: elnézi, csupa restségből, csupa tácsóságból, hogyan lesz belőle nagy tűz.
– Ejnye, de összegyűjtötte kegyelmed a hét főbűnöket szegény Apor István fejére.
– Még csak hatot számláltam el; a hetedik hátra van, hogy azzal kössem be a koszorúját. A legfőbb vétke az, hogy fajtalan, buja indulatú; aki előtt semmi asszonyi erény sem szent, akár szolgálónál, akár fejedelemnőnél legyen található. Ha egyszer ez az indulat elvakítja: akkor nincs az a gonosztett, amitől visszarettenjen, csak célját elérje.
Ilka asszony gondolá magában, hogy Boldizsár bá a valláskülönbség miatt gyűlöli ilyen nagyon Apor Istvánt, s csillapítólag hozá fel:
– De gondolja meg kegyelmed, jó Boldizsár bátyám, hogy ő az én szegény jó Tamásomnak régi jó barátja.
– Hisz az a hiba. Inkább ellensége volna!
– Még atyafia is.
– Mint Ábelnek Káin.
– Aztán énnekem meg nagyon jó akaróm.
– Hiszen azt is tudom.
– Gyászos özvegységem szomorú napjaiban igen sokat feljárt hozzám, vigasztalt, tanácsolt; amit csak kívántam tőle, mindent megtett értem.
Boldizsár bá minden egyes mondásra ráintett a fejével, s aztán hozzátoldá:
– Úgy, úgy! Még gitározott is neked, és énekelt mellé! Mert azt hitte, hozzámegy. Szerelmes volt beléd.
– Énbelém? – szólt Ilka elbámulva. – Én nem adtam arra neki semmi okot.
– Elég ok egy asszonynak az, hogy szép, arra, hogy szeressék. Tenálad azonban még eggyel több ok is volt. Tudod jól, hogy mikor szegény első urad olyan szerencsétlenül végezte életét: a fejedelem (Isten nyugtassa meg, de derék jó úr volt! Bár még most is élne!), hát a fejedelem, akire a magtalanul elhunyt Mikó József minden birtoka visszaszállt, azt a szót ejté ki, hogy bizony annak fogja donációzni az egész Mikóújvárt dominiumostól, aki a szegény fiatalon gyászban hagyott özvegyet feleségül veszi. – Ezt orrontotta meg Apor István uram, s ezért taposgatta olyan szorgalmasan körülötted a földet. S most megint itt van az alkalom, megint özvegy lettél: nincsen urad, s őtőle függ, hogy visszakerüljön-e valaha, vagy végképp odavesszen. „Kecskére bízták a káposztát!”
Ilka asszony csak mosolygott.
– No, hát lássa kegyelmed, hogy mennyire csalatkozik ez emberben: íme az most is abban jár, hogy legnagyobb készséggel meghozza az engedelmet a szultán tihajájától szegény férjemnek azonnal kiszabadítására. Annyit lótott-futott már eddig is, hogy sikerült neki megtudnia, mely várba vitték Tamásomat, kinek hatalmában van, ki a gazdája? A váltságdíj felől is ki van már egyezve a tatárral, s csak a postáját várja vissza, hogy megtudja, hová hozzák őt ki, hová kell küldeni a pénzt érette, rögtön ő maga fog érette elmenni, ő hozza el maga szegény Tamásomat. Láthatja kegyelmed, hogy ez egy igazi nemes szív.
– Hallom, de nem látom, s ha látom, sem hiszem: valami kutyaság lesz ennek a saroglyájában. Az én Están komám sohasem tett még semmit nemeslelkűségből, s nem hiszem, hogy a klimakterikus esztendeje jött volna meg, amikor az embernek a természete rögtön megváltozik. Veszedelem lesz ennek a vége! Ezt súgja nekem a kisujjam. Hanem hát jól van. Te csak légy nyugodt, és várj minden jókat, majd ébren leszek én. Ha Apor István uramat megtették a te tutorodnak, majd megteszem én magamat az ő tutorának, s fogadom, hogy én jobban fogok vigyázni az ő árva fejére, mint ő a te árváidra. Az Isten szabadítson meg a gyászruhától.
Ilka szépen megköszönte még egyszer Boldizsár bának az eddigi sok jóságát, s az egész beszédéből semmi tövis sem maradt a lelkében: ő nem hitte azt, hogy rossz emberek lehessenek a világon (ha csak nem kutyafejű tatárok), s azt gondolta Boldizsárról, hogy az olyan ember, akinek sok észt adott az Isten, több bajt lát a világon, mint amennyi valósággal létezik.
Apor István uram számára berendezték a várkastély legszebb szobáit.
Boldizsár bá a földszinti boltozatban lakott.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
