A magyar irodalom
A magyar irodalom
A negyvenes években már kezdett a magyar irodalom tényezővé válni a nemzet életében. A tudományos akadémia kiváló tagjainak működése minden téren jelentékeny volt; de különösen hódító sikert vívott ki a szépirodalom. Vörösmarty hőskölteményei, Jósika Miklós történelmi regényei megannyi eseményt képeztek, s hatásuk maradandó volt; elevenítő a közszellemre, serkentő az ifjúságra, s irányadó a politikára. Jósika Miklósnak az erdélyi fejedelmek korából írott regényei jobban megérlelték az „unio” kérdését minden közjogi elméletnél.
Győzelmes hadjáratához hasonlítható Vörösmarty „Szózat”-ának elterjedése: mind szavalva, mind énekelve.
Mily roppant szökés: az addig divatozott Kölcsey Hymnusától Vörösmarty Szózatáig!
Kölcsey még csak azt sóhajtja, hogy: „Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel”. (Szabadságról, dicsőségről még nincs szó.) Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel. (Hát az önbizalom? A saját erőnkből fölemelkedés?) Balsors akit régen tép, küldj rá víg esztendőt. (Csak „esztendőt!”, azt is „vígat”, holott ebben nincs hiányosságunk.) Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. (Tehát a bűneinkért lakolunk!) S hozzá a melódia is éppen olyan temetési ének: harangszó vegyülékkel.
Ellenben mi férfias, mi öntudatos felhívása a nemzeti szellemnek a „Szózat”. Minden sora egy korszak a nemzet történetéből; és minden mondata egy nagy eszme; igaz érzés szól belőle, elejétől végig. Ez is szól buzgó imádságról, mely százezrek ajakáról hangzik egy jobb kor után esedezve; de ha az imádkozás nem használ, rámutat a nagyszerű halálra, hol a temetkezés felett egy ország vérben áll, s végzi a hatalmas intő szóval: „Magyar! Rendületlenül megvédd ezt a hazát; mert ha azt elveszíted, számodra a nagy világon e kívül nincsen másik haza!”
És a költeményre alkalmazott dallam is megfelel a tartalomnak. Erőteljes, megindító, tömegek ajkára alkalmazott; végén népies lendületű, nem zsolozsma az, hanem induló. Fél század óta tartja e dal az uralmát az egész nemzetben. Vígságunkban, szomorúságunkban, diadalaink napjain, elcsüggedésünkben a Szózat tartotta fenn a nemzetben a „régi” lelket, s ha ide jött, öntött bele „újat”.
Vörösmartynak ércszobra a Szózat.
De nagy érdeme volt az irodalom terén Szigligeti Edének; a magyar népszínmű geniális megalkotójának. Azáltal, hogy a népéletet, a népies alakokat a színpadra hozva, megismerteté, magának az emberjogoktól megfosztott jobbágyosztálynak lett leghatalmasabb szószólójává: a történeti drámáknak pedig sok ideig egyedüli költője volt (Bánk bánt, a klasszikus művet a censura idejében nem lehetett egyszernél többször előadni). S a magyar élet megkedveltetésében, a magyar nemzet nagy alakjainak méltó képviselésében segélyére volt az akkori messze kimagasló színészi nemzedék, melynek kiváló szellemei Lendvayné, Laborfalvy Róza, Egressy Gábor, Lendvay, Barta és Füredy valának. A pesti nemzeti színház központja volt akkor mindannak az eszmének, amit a nemzet óhajt, remél, szeret.
Ekkor támadt Petőfi. Lángész, aminőből kettő sok volna egy kornak, egy nemzetnek: mert egymást emésztené fel. Arannyal nem lehet őt párvonalozni. Arany tökéletes volt mint költő, mint magyar: minden hibánktól ment. De Petőfinek még a magyar költőn túl is volt adva az isteni szikrából, ami őt közülünk magasra emelte, úgyhogy abban a fényözönben, amit ő szellemével terjesztett, még a hibáink is erénynek tűntek fel; s ezeket a hibáinkat is képviselte Petőfi teljes számban.
S Petőfi körül csoportosult az egész ifjú magyar irodalom. Petőfi nélkül nem lett volna Magyarországon forradalom.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
