A testvérnépek
A testvérnépek
Gyors és ellenállhatatlan volt a honkeresők utazása, meg nem pihenve sehol, jutottak el a Volga vizéhez, a férfiak lóháton, a nők tömlő tutajokon keltek át rajta, s végighaladva a Zuzdáli ember-lakatalan pusztákon, a Don és Dezna között először találtak egy népre, mely a határaikon betörőket karddal fogadta. E nép is magyar volt.
Évek óta ott lakott már, máig is találnak azon helyeken régi sírokra, mik négyszögű kövekkel vannak lenyomtatva; mikben elhamvadt hősök porával vegyülve bogláros görbe kardokat, sarkantyúkat, arany és ezüst gombokat találni, minőket egykor a magyarok viseltek.
E magyar törzsök volt a kievi kunok népe.
Amint a jövevény magyarok határaikra értek a hét vezér alatt, a kunok hét vezére is kiállt ellenük a csatasíkra: Ed, Edőm, Ete, Bongor, Uzád, Bojta és Rétel.
Különös, hogy e magyar fajok mind hét vezér alatt szolgáltak, mintha vallásukhoz tartozott volna e szent szám.
Minden nép, mellyel útjában találkozott Álmos, meghódolt előtte kardhúzás nélkül, csak ezek álltak ki a fegyver terére a hódítók ellen, nem ismerve elleneiket s nem ismertetve általuk.
De amint összerontottak, csata helyett ölelkezéssé vált a találkozás, az elszakadt testvérek egymásra ismertek, a vérontásnak szánt helyet öröm és áldomás szentelte fel, s a kis sereg egy erős testté olvadva kelt ki a találkozásból. A testvérek hazája Lebed magyar vezér után elneveztetett Lebediának, az a nagy erdő ott a Don partján viselte a Lebedin nevet.
Ezek adták tudtára az újon érkezteknek, hogy a keresett hon még odább van, messze innen havasok csúcsai rémlenek a láthatáron, Attila egykori országa még azon is túl van, s a pihenés napjai után a két eggyé forrt nemzetág megindult együtt a havasok felé.
Elöl a férfiak délceg lovaikon, középett a nők és gyermekek, négykerekű szekereken, amiket magyar találmánynak lehet nevezni, mert másutt csak a kétkerekű kocsikat ismerték. A „göncöl szekere” elnevezés legrégibb tanúbizonysága a magyarok által használt négykerekű szekérnek, hátul a nyájak, miknek teje és húsa nyújtja élelmüket, így mentek untalan előre, nem pusztítva, nem égetve, mint a rabló mongol csordák, hanem mint jámbor jövevények, kik az ígéret földjére zarándokolnak, mindenütt szívesen fogadtatva a népektől, kiknek országain keresztülvonultak.
A Lebediában hátramaradt néptöredék még azután három évig legeltette nyájait a megszokott földön, midőn egy túlnyomó népfaj, a besenyők seregei elárasztották környékét; ezek is hét vezérrel jöttek, neveik Ertem, Csúr, Gyula, Kulpa, Dalmat és Kopon.
A lebediai magyar faj szövetkezve Kabar rokonaival, ismét kiállt földje védelmére, de most a rokonok vadabb ivadéka véres csatába keveredett velük. A magyarok elvesztették azt, s felszedve sátraikat, odábbmentek egy országgal, elfoglalva a Búg és Szereth közti termékeny földet s nevezve azt Etelköznek. Sokan visszatértek az elhagyott Magyarvárba, a Kuma partjaira, egy rész a Kaukaz hegyeibe menekült, talán most is ott van.
Különös sajátsága volt a néperkölcsnek, mely e fajnál uralgott, hogy földjét soha sem szerette úgy, mint szabadságát, ha ellene elfoglalta honát, otthagyta neki, maga ment jobb hazát keresni, a rabszolga kényelmeiért senki sem maradt oly helyen, hol faját megalázták.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
