VI. VILÁG URA (Dráma Szigligetitől)
VI. VILÁG URA
(Dráma Szigligetitől)
(Dráma Szigligetitől)
Miután tőlem már azt várja a közönség, hogy mindig mulattató dolgokat írjak, amiken jól lehet nevetni, tehát tessék utánam jönni. A színpadon egy derék új darab előadása foly, melyben nem találhatunk semmi tréfálózásra alkalmat. Nagy Konstantin és egész famíliája rangjukhoz illő szép jambusokban beszélik el a világtörténet legnagyszerűbb jeleneteit, miket a szerző igazi költői ihlettel fogott fel. Itt tehát nincs mit keresnünk, gyerünk a színpadra fel, talán a színfalak között vígabb dolgokat találunk: a színfalak titkai nagyon mulatságosak szoktak lenni.
A szavalás foly odakünn, a szereplők hangja csattog, a közönség tapsvihara fel-felmennydörög rá: ez olympusi zaj alatt belép a színfalak közé egy magas, halavány alak, arcán a művészet lelke, bár vonásaival a szenvedések, nem az évek bántak kegyetlenül; a rossz szolga, a test elhagyta az ő urát, a lelket, és megtört, mikor még a szellem az ifjúság örök tüzétől hevül. E szomorú alak Lendvay. Még oly közel, tán csak tegnap, bálványa a közönségnek, kinek megjelenését ragályos lelkesülés fogadta, és ma megtört árnyék, ki azon nap sugaraiban nem melegedhetik, mely őt oly nagyra növelte. Belépett, hallgatta az előadást; ezt a darabot is jól ismerte ő, hiszen hat év előtt, midőn a költő azt megírta, ő lebegett szemei előtt, mint a mű legnagyobb hőse. Még most is emlékezik minden szóra abból, még most is érzi a lelkesülést, mellyel azt adni tudná; a szenvedélyes jelenetek most is megrázzák szívét, lelkét, és kedve volna felvenni azt a bíbor palástot, és azzal az ismeretes csengő szóval elmondani: „Én vagyok az, akit mindenki szeret”… és a hűtelen szolga, a roskatag test, azt mondja neki: „Ne nézz oda többé. Menjünk aludni, Lendvay.”
A beteg művész szemeiből kicsordult a könnyű; nem tudott szólni, odaborult művésztársai nyakába, kik boldogok még, mert lélekzetet vehetnek azon magas világban, ahol ő már csak jövevény; és a színvilág többi hősei, a Nagy Konstantinok, Priskusok, római matrónák és bölcsek, együtt sírtak nagy zokogva ott a festett színfalak mögött a lesújtott művésztárssal; kinek napja nem várta meg, hogy lemenjen a föld alá; még az égen elsötétült. Ilyen tréfás jelenetek történnek a színfalak mögött.
No, tisztelt közönség, nevethettél eleget, már most gyerünk odább.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
