IV. A REICHSRATBAN

Full text search

IV. A REICHSRATBAN
Mikor még X-szel írtuk a Reixrátot. Régen volt a’! Mi sem vagyunk már Ypsilon. Egyforma az alkotmányunk.
Éppen olyan rozzant bódé, mint a miénk; no, nem az alkotmányt értem, hanem az országházat; félredugva, úgyhogy a bécsi vén bérkocsis nem akart odatalálni, mikor rábíztam magamat, hogy vigyen el a Reichstratba.
Hanem aztán belül milyen különbség a mienk és az övék között.
Nálunk egyenesen belép az ember az utcáról az előcsarnokba, ahol a képviselők akasztófa-alléján a jelenlevők kabátjai s a távollevők meghívó jegyei pompáznak, s onnan közvetlenül a pipafüstbe, melyben a kinn sétáló képviselők úsznak; s ott színről színre láthatja az egymással vitázó, anekdotázó, koaléáló és fuzionáló képviselőket; leülhet melléjük a buffetbe, és ehetik velük egy sonkából. Az osztrák alkotmányműhelyben egy labirintot kell bekalandozni, míg a hallgató odáig eljut, hogy egy ajtón át, melynek előszobájában udvarias komornyik veszi át a levetett kabátot, beléphet a hallgatóság karzatára.
Milyen csend van idebenn!
A terem padjai félkörben, amfiteátrumszerűleg vannak felállítva, s azokkal egyenközűleg a karzat, úgy, hogy a karzatról nem láthatni mást, mint a képviselőknek a tarkóit, s a képviselők nem láthatnak fel a karzatra.
De ugyan mit is látnának ottan?
Hol vannak a pesti karzatok válogatott csoportjai? A főrendi karzat celebritásai, a hallgatóságnak beállt püspökök, a katonai fényes egyenruhák, a mágnások, az idegenek? Hol van a tősgyökeres bekecses, vidéki ájtatos hazafi hallgató, ki képviselője szűz beszédére les napokon át? Hol az egymás háta mögül bámuló fiatalság? És különösen, hol a karzatok virága, a tűz tekintetével lelkesítő hölgysereg? Alig vagyunk húszan az egész karzaton. S távol a homályos messzeségben ül egyetlenegy női hallgató. Magát az írói karzatot csak hét darab zsurnalisztáról ismerni fel.
Pedig a legérdekesebb tárgy forog szőnyegen: a sajtó felszabadítása nyűgei alól; a hírlapbélyeg, a lapbiztosíték, a hirdetménybélyeg eltörlésének törvényjavaslata! Hajh, milyen szcéna volna ez a magyar országházban! Milyen szónoklatok! Mily parlamenti torna! Rogyásig telt karzatok! Éljen-zaj! Elnöki csengetés! És az írói karzaton drei mann hoch egymás nyakán, aki csak valaha egy cikket írt a lapokba.
Itt meg mintha senkit sem érdekelne az egész dolog. A terem kong az ürességtől: a helyeiken ülő képviselők szétdarabolt mappákat tanulmányoznak, néhányan a középre mentek diskurálni; a szélsőjobbon ülnek a papok és párthíveik; egy kicsiny kis asztalnál három gyorsíró unatkozik szörnyen.
Lassankint észrevesszük, hogy beszélnek is odalenn. A szélsőbalon: azon a helyen, ahol Csiky Sándor ül, látunk felállva egy sovány, ősz alakot. De ez nem Csiky Sándor! Lassú, leptető modorral mond el egy hosszú szónoklatot, melynek minden mondatánál előveszi az írását meg a szemüvegét. A beszéd átgondolt, kidolgozott filozófi mű lehet; de nem kíséri azt egyetlen „helyes” vagy „halljuk” felkiáltás sem. Legalább Majoros volna ottan, hogy mondaná rá: „igaz”. Dehogy szólnának! Hallgat minden ember, s mikor vége a beszédnek, az elnök jelenti csendesen, hogy harminc tag „cloture”-t kért. Csodálom, hogy nem a szónok beszéde közepén indítványozták a cloture-t. Kétpercnyi idő engedtetik a pró és kontra feljegyzetteknek, hogy válasszanak ki maguk közül egyet-egyet, aki elmondja még, amit tud. Ebből sem lett Niebelungen-harc. Könnyen megegyeztek. Két perc múlva megszólal az elnöki csengettyű. De az is micsoda csengettyű! Akkora, minő az egyházfi krajcárszedő perselyére van kötve; a németeknél ez is elég a csendet félbeszakítani; mi ez a mi elnökünk viharcsillapító hatalmas inklangoriumához?!
A kijelölt szónokok még egyszer megkísértik a már csendesen elmondottakat még csendesebben újra elmondani; a képviselők azalatt olvasnak, jegyezgetnek; Auersperg is megérkezik katonai egyenruhában, s elfoglalja helyét a képviselőkkel szemközti széken.
Az utolsó szónoklat is elmúlik nesztelen; semmi zaj, semmi közbekiáltás, helyeslés; a leülő szónoknak senki sem siet megszorítani a kezét. Előadói zárszó. Kérdésföltétel. Szavazás.
A hírlapbélyeg eltörlésének javaslata megbukik! A sajtó nyűgei tovább is megmaradnak az osztrák írókon. A zsurnalista páholy mohikánjai rohannak haza, tűzokádó kedvükben. S másnap reggel egy csomó – elkobzott újság a legújabb újság. Azok között a Neue Freie Presse is.
Hanem azért nem ütött ki a forradalom.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir