A magyar irodalom a reformkorban
A magyar irodalom a reformkorban
A negyvenes években már kezdett a magyar irodalom tényezővé válni a nemzet életében. A Tudományos Akadémia kiváló tagjainak működése minden téren jelentékeny volt; de különösen hódító sikert vívott ki a szépirodalom. Vörösmarty hőskölteményei, Jósika Miklós történelmi regényei megannyi eseményt képeztek, s hatásuk maradandó volt; elevenítő a közszellemre, serkentő az ifjúságra, s irányadó a politikára. Jósika Miklósnak az erdélyi fejedelmek korából írott regényei jobban megérlelték az „únió” kérdését, minden közjogi elméletnél.
Győzelmes hadjárathoz hasonlítható Vörösmarty Szózatának elterjedése: mind szavalva, mind énekelve.
Mily roppant szökés; az addig divatozott Kölcsey Hymnusától Vörösmarty Szózatáig.
Kölcsey még csak azt sóhajtja, hogy: „Isten áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel.” (Szabadságról, dicsőségről még nincs szó.) Nyujts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel. (Hát az önbizalom? a saját erőnkből fölemelkedés?) Balsors akit régen tép, küldj rá víg esztendőt. (Csak „esztendőt!” azt is „vigat”, holott ebben nincs hiányosságunk.) Megbűnhödte már e nép a multat s jövendőt. (Tehát a bűneinkért lakolunk!) S hozzá a melódia is éppen olyan temetési ének: harangszó-vegyülékkel.
Ellenben mi férfias, mi öntudatos felhívása a nemzeti szellemnek a Szózat. Minden sora egy korszak a nemzet történetéből; és minden mondata egy nagy eszme; igaz érzés szól belőle elejétől végig. Ez is szól buzgó imádságról, mely százezrek ajakáról hangzik egy jobb kor után esedezve; de ha az imádkozás nem használ, rámutat a nagyszerű halálra, hol a temetkezés felett egy ország vérben áll, s végzi a hatalmas intő szóval: „magyar! Rendületlenül megvédd ezt a hazát; mert ha azt elveszíted, számodra a nagy világon e kívül nincsen másik haza!”
És a költeményre alkalmazott dallam is megfelel a tartalomnak. Erőteljes, megindító, tömegek ajkára alkalmazott; végén népies lendületű, nem zsolozsma az, hanem induló. Félszázad óta tartja e dal az uralmát az egész nemzetben. Vígságunkban, szomorúságunkban, diadalaink napjain, elcsüggedésünkben a Szózat tartotta fenn a nemzetben a „régi” lelket, s ha ideje jött, öntött bele „újat”.
Vörösmartynak ércszobra a Szózat.
De nagy érdeme volt az irodalom terén Szigligeti Edének; a magyar népszínmű zseniális megalkotójának. Azáltal, hogy a népéletet, a népies alakokat a színpadra hozva, megismerteté, magának az emberjogoktól megfosztott jobbágyosztálynak lett leghatalmasabb szószólójává; a történeti drámáknak pedig sok ideig egyedüli költője volt. (Bánk bánt, a klasszikus művet a cenzúra idejében nem lehetett egyszernél többször előadni.) S a magyar élet megkedveltetésében, a magyar nemzet nagy alakjainak méltó képviselésében segélyére volt az akkori messze kimagasló színészi nemzedék, melynek kiváló szellemei Lendvayné, Laborfalvi Róza, Egressy Gábor, Lendvay, Bartha és Füredi valának. A pesti Nemzeti Színház központja volt akkor mindannak az eszmének, amit a nemzet óhajt, remél, szeret.
Ekkor támadt Petőfi. Lángész, aminőből kettő sok volna egy kornak, egy nemzetnek; mert egymást emésztené fel. Arannyal nem lehet őt párvonalazni. Arany tökéletes volt mint költő, mint magyar: minden hibánktól ment. De Petőfinek még a magyar költőn túl is volt adva az isteni szikrából, ami őt közülünk magasra emelte, úgy hogy abban a fényözönben, amit ő szellemével terjesztett, még a hibáink is erénynek tűntek fel; s ezeket a hibáinkat is képviselte Petőfi teljes számban.
S Petőfi körül csoportosult az egész magyar irodalom. Petőfi nélkül nem lett volna Magyarországon forradalom.
[1890]
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
