Ábrányi Emilnek
Ábrányi Emilnek
22. Via dei Mille. Turin, 1890. április 4.
Képviselő úr! Drága Barátom!*
* Ábrányi Emilnek. K. F.
Engedje meg nekem e bizalmas megszólítást, mely azon érzelem kifolyása, a melynek hurját a mult nyári felejthetlen látogatás legmagasztosabb mozzanatánál, az Ön költői géniusa oly hatalmasan megrezegtette szívemben, hogy a mély megilletődés könyei tolulnak mindig szempilláimra, a mint el-elmerengek annak a szent ereklyének szemlélgetésében, melyet nekem – a haza által törvénnyel kitagadottnak – elhoztak a hazából, hogy bár idegen föld borítandja koporsómat, poraim mégis szülőföldembe vegyülhessenek.
Ön megmondta nekem, hogy az a föld, melyet Önök nekem születésem helyéről elhoztak, most »csak arra kér, hogy hajtsam fejem rája«. Úgy leszen! Csakis ez a feladat, a mely még reám vár. Más már nincs. Nyugasztaló kilátás ez, – és kedves az emlékezet, a mely hozzáfűződik.
Kérem, tekintsen Ön engem e kedves emlékezetért holtomig lekötelezett adósának s ne gondoljon arra a rég elfelejtett kis incidensre, mely félreértésből származott.
A mi az Ön márczius 26-kai becses levelének főtárgyát, az Önök pártja által az én kihazátlanításom kérdésében követendő vagy mellőzendő eljárást illeti: meg kell jegyeznem, miként tiltakozni vagyok kénytelen Önnek azon nézete ellen, hogy e dologban első sorban az én személyemről van szó. Dehogy van, dehogy van! A mint a kérdés most áll, az, hogy én ki vagyok taszítva a magyar állampolgárok soraiból, bevégzett tény, melyen Önök, bármit csináljanak is, többé nem változtathatnak. Ezen túl vagyunk. Consummatum est. Hiszen már a korona tekintélye is bele lett keverve a játékba. Ostobaság! Mert hát annak, hogy én Magyarország mostani állapotát törvényesített jogtalanságnak tekintem, mi köze lehet ahhoz a velem született s rólam lemoshatlan minőséghez, hogy magyar vagyok?
Azt megtehetik, hogy nem gyakorolhatom a velem született polgárjogot, ha csak e vagy ama feltételt nem teljesítem, de azt mondani, hogy elvesztettem a velem született minőséget, ez ostobaság!
Marius elhagyta Rómát, mert nem akarta magát Sylla hatalmának alávetni, de megszünt-e »Civis romanus lenni«, a mint Carthago romjain ült?
De hát a sarutalpnak még porát is kéjelegve nyalogató hyperloyalitás azt tartja, hogy az én visszahelyezésem a velem született magyar állampolgári minősége sértené a korona méltóságát!
A miniszteri változás azon az alapon lett kikomédiázva, hogy az engem kihazátlanító törvényt nem kell megváltoztatni.
Szapáry kijelentette, hogy ez az ő álláspontja; többsége bizonyos, mely ez álláspontot fentartja; nem hiszem, hogy lehessen ember az országban, a ki azon illusióban ringatná magát, hogy ebben a kérdésben a miniszteriumot meg lehet buktatni. Még ha az ország kormánypárti választói mindannyian egytől-egyig azt kérvényeznék is (a mit pedig egyetlen egy sem fog tenni), hogy adassék nekem vissza a velem született magyar polgári minőség, az a hiperloyalis többség még akkor sem merné azt megszavazni s az egész eredmény annak a (különben is tagadhatlan) ténynek eclatáns constatálására reducálódnék, hogy Magyarországon a képviseleti rendszer egy óriási humbug; de én azért nem szünnék meg kipolgárosított pária maradni.
Ez bevégzett tény. Tehát teljeséggel nem áll az, hogy e kérdésben első sorban az én személyemről van szó. Hogy a magyar nemzet magához illőnek találja-e vagy nem, engem polgárai sorából kidobni, az az ő dolga, nem az enyém, de annyi önérzetre, azt hiszem, jogosítva vagyok, hogy e kidobást felemelt homlokkal viseljem, s ne törekedjem a kéményhez felkapaszkodni, hogy lássam, ha nem ejthetem-e módját azon jutni be a házba, melyből a kapun kidobtak.
Nekem személyemre nézve nincs többé sem közöm, sem szólásom a dologhoz.
Hanem tekintve az álláspontot, melyet az Önök pártja e kérdésben kezdet óta elfoglalt, az csakugyan úgy a politikai következetességgel, mint a párt dignitásának elutasíthatlan érdekével ellenkeznék, ha Önök azért, mert a honossági törvény megváltoztatására nincsen kilátásuk, ezt a kérdést vagy egyszerüen elejtenék, vagy olyformán vennék fel, hogy a párt egész erejével eclatánssá tett discussio nélkül, egy-két beszéd után a kormány nyilatkozatának tudomásul vétele által a napirendről leszoríttassék.
Minő eljárást tarthatnak Önök a parlamentben czélszerünek, a felől én, ki a ház technikájában nem vagyok járatos, csak azt a nézetet koczkáztatom, hogy miután Szapáry már kijelentette, hogy a kormány nem fog a honossági törvény módosítására javaslatot tenni, Önöknek kellene egy formulázott javaslatot benyujtani, talán legalkalmasabban azon az alapon, hogy az állampolgárság az emberrel vele született minőség, mely csak lemondás által szünhetik meg, a ki tehát arról le nem mondott vagy valamely más állam iránt oly viszonyba nem lépett, a mely a lemondással egyértelmü, az a veleszületett állampolgári minőséget elveszítettnek nem tekintetik.
Azt hiszem, hogy erkölcsi súlyt adna az Önök fellépésének, ha a benyujtandó törvényjavaslatot a pártnak minél több, ha lehet, minden tagja aláirná.
Egy törvényjavaslat, melyet vagy kilenczven képviselő nyujt be, imposáns jellegü tüntetés szinében állana a világ előtt.
Ajánlani látszik ezt azon tekintet is, hogy minden benyujtónak joga volna a tárgyalásbavétel vagy nem vétel feletti vitatásban résztvenni; nekem pedig úgy tetszik, hogy az iránt nem foroghatván fel kétség, hogy a tárgyalásbavétel le fog szavaztatni az egyedüli gyakorlatias czél, mely a dolog jelen állása mellett Önök előtt fenforoghat, egyenesen csak az lehet, hogy a discussio minél eclatánsabb, minél hatalmasabb arányokat öltsön. Csak ez által lehet azt elérni, hogy, ha leszavaztatnak is (a mi egyébiránt nem teendi a helyzetet rosszabbá, mint a minő) a párt tekintélye növekedetten kerüljön ki a vitából s az erkölcsi győzelem a legyőzötteké legyen.
Hanem e nézetemet az eljárás módjára nézve csakis amúgy mellékesen említettnek kérem tekinteni, mert ismételni kivánom Önnek, a mit már Irányi barátomnak is megirtam, hogy Önöknek az eljárásra nézve egyedül és kirekesztőleg csakis pártjuk dignitásának s tekintélyének érdekeitől kell tanácsot kérniök. Én úgy különleges álláspontomnál fogva, mint azért sem érezhetem magamat hivatva ebbe beavatkozni, mivel pártjuk belviszonyait nem ismerem. De a legügyetlenebb eljárási módot is kisebb bajnak tartanám, mint a meghasonlást, mint a szakadást. »Domus in se ipsam divisa desolabitur«.
Beteg vagyok… de ez csak az én dolgom. Fogadja stb.
Kossuth Lajos.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
