86. Parád, 1840. július 13.
Kossuth levele Szemere Miklóshoz a zempléni ellenzék kudarcáról, személyes ügyekről, Szemere Pál Kossuth Pest vármegye 1840. júniusi közgyűlésén tartott beszédéről mondott véleményéről.
Parád. Nyárhó 13-d. 1840.
Mielőtt szitkozódni kezdenék, legyen szabad kérnem, hogy szólítsuk egymást, barátok, a barátság szavával s hagyjuk a harmadik személyt azoknak, kiknél hiányzik a barátságról ama fogalom, melly barátunkat harmadik személynek nem hagyja tekintenünk. S így e praesumpto consensu a dologra.
Haragszom s még egyszer haragszom és ezzel punctum.
Illyenek vagytok ti zemplényiek; ha mondám: nincs bennetök akarat, nincs kitűrés, nincs hajthatlan szilárd ragaszkodás a fölvett szándékhoz; és ha mondám, nem annyira Sz[ent]iványi, mint ez az eszméletlenség a fölvételben, ez az ájultság az akaratban, ez az ingatagság máról hónapra igázott benneteket egy gyalázatos járomba, nem hajtottatok szavamra, s elméleti hányavetőnek mondottatok, pedig igazam volt betűről betűre. Még illy aprólékosságban is olly kevéssé szilárdak, miként lennétek nagyokban soha nem ernyedve hajthatatlanok. – 8-ikán veszem disznóságosan genialis soraidat és férfias ígéretedet, hogy 10-én „okvetlen” itt termendetek, s én örülök, mint bolond az eszének; három nappal későbben jő a másik, s benne a hír, hogy már nem jöttök. Olly ingatagság egy elkényeztetett primadonnához, egy szeszélyes hetaerához, egy kopóhoz is alig illenék. – No, kigorombáskodtam magamat ugye? Hiában, mondám, hogy haragszom. Haragomat pedig az is neveli, hogy még költségbe is vertetek, mert itt, ha nem sok is még a vendég, de már minden szoba elő volt foglalva, az előfoglalás pedig pénzzel szokott történni; és helyesen is, mert úgy hallom, sok illy ember akad, ki szobát rendel, de maga soha sem jő. Nagy nehezen tudtam kettőtök számára nem két (amint parancsolád), hanem csak egy szobát kapni, s fizettem reá öt ezüst forintot. Evvel tehát adósom vagy, édes Miklósom, kérlek alázatosan, szólítsd föl nevemben mihamarébb Lónyay Gábrist, hogyha netalán ő sem akarna jönni, tudósítson, s ne fizettesse velem nagy nehezen kicsikart két szobája bérét – haszontalanúl – hoszabb időre; mert ha hetekre terjedne s rendelését nem venném, alkalmatlanságomra is válhatnék, mivel én csak épen annyi tökmagot alchymizáltam bankjegyekké, amennyire gondolám, hogy itt szükségem lesz.
Itt hallom a keresztúri plebánostól, hogy a tisztválasztás augustus 4-kére van rendelve. Igaz-e? Ohajtanám úgy intézhetni egészségem állapotját, hogy kísérhetnélek táborozástokban, habár nem úgy is, mint egy flügelmann, a triariusok sorából, legalább historicusként, mint Pompejust, kit nagynak csúfoltok, a mytilenei Theophanes, kinek polgárjoggali megtiszteltetését, tetszésrivalgással fogadá a nyers harcznokok tábora. Isten adja, sőt jegyezhesse papyrtekercsére rólatok is, ha jómagam nem is, valami más logograph: bár ha tetszés helyett megköveznek is Zemplénben. Én részemről nehezen lehetek jelen. Ekkorig Hygaea istennő olly kevéssé kegyel, mint a nők általában, kiknek kegyeikkel még suhancz koromban sem dicsekedhetém.
Meglepett, amit Szemere Pálról s pestmegyei beszédemről írsz. Meg 1) mert meg nem foghatom, miként lehetett a pestmegyei rendek iránti köszönet egyszerű kifejezésének különben külsőleg-belsőleg érdektelensége mellett egészen Ránkra, elbotorkázni; meg 2) mivel criticára semmi esetre nem méltó tárgy. Azonban mivel csakugyan critica tárgyává lőn, és mivel én értelmi erőm csekélységét sokkal inkább ösmerem, mintsem hogy magamat vagy csalhatatlannak hinném, vagy tanúlni röstellenék; mivel továbbá Szemere Pált, habár személyesen nem ismerem is, eléggé megtanúltam tisztelni, becsülni, hogy ítéletét becsben tartanám: nem tagadom, ohajtanám bírálatát meghallani; s ha e kijelentés, mellyet vele közöltetni kérek, elég lenne arra, hogy őt a közlésre reábírja, nagyon örvendenék. Csupán egyet jegyzek meg előlegesen. Én Szemere Pált, mint költőt s jelesebb literatoraink egyikét régen tisztelem; de vagy ő nem élt nyilvános politicai életet, vagy én távol éltem a körtől, mellyben politicai tettleges munkássága forgott: elég (bűnöm, vagy nem bűnöm) én nem tudom, minő elveknek embere, mi az ő politicai evangelioma. Én részemről sokkal nyilvánosabb életet éltem, sokkal inkább személyesítve volt az ellenem intézett üldözésekben bizonyos elvek ellen intézett üldezés, mintsem kételkedhetném, hogy minden személyes csekélységem mellett, politicai színem, hitem és elveim ő előtte is tudvák lehetnek.
Mi, úgy gondolom, mindketten csillapult mérséklettel, hideg türelemmel megfontoltuk a dolgot, mielőtt határozánk, s így ha magamról szabad következést vonnom másokra: határozatunkhoz, elveinkhez hívek maradandunk halálig.
Ez így lévén: ha Szemere Pál úr azon elveknek hódol, amellyeknek én hódolok, úgy bírálatát tisztelettel kérem s fogadom; mert egy szempontból indulunk egy czél fölé, habár utainkban különböznénk is, meg fogjuk egymást érteni. Ha ellenben Sz[emere] Pál úr azon elveknek embere, mellyekre azt mondja az én lelkem: nem szeretem ezeket, úgy az ő szempontja más lévén, bizonyossá teszem, hogy engem nem is érthetett: ekkor már a kilépés küszöbén annyira különbözünk egymástól, hogy én politicai elveim tiszta érzetében fájlalnám, mondhatlanul, hahogy neki tetszeném. Illy helyzetben pedig hasztalan lenne minden critica.
Isten áldjon édes Miklósom. Ölellek meleg barátsággal
[A szélén:] Kovács Pál úrnak szíves megemlékezéseért jelentsd, kérlek, barátságos köszönetemet.
A Lacsny család birtokában lévő eredeti
alapján fotókópiával közölve: Pásztor Emil:
Kossuth Lajos levele Szemere Miklóshoz
1840 nyarán. Magyar Nyelvőr, 1977. 330–338.