27. [Budapest], 1848 április 20. Kossuth átirata Zichy Ferenc helytartótanácsi tanácsoshoz a vörösberényi uradalom bérbeadásának …

Full text search

27.
[Budapest], 1848 április 20.
Kossuth átirata Zichy Ferenc helytartótanácsi tanácsoshoz a vörösberényi uradalom bérbeadásának felfüggesztéséről.
Az ide rekesztett másolatból látván, hogy a vörösberényi uradalom iránt csak legközelebbi Marczius 28-án köttetett 12 évre haszonbéri szerződés,* s hogy a jószág átadása iránt épen most történnek lépések, ezennel hivatalosan felkérem Excellencziádat, hogy ezen lépések azonnal felfüggesztessenek, s a haszonbéri szerződés, melly – amint hallom – még árverés nélkül is köttetett, vizsgálat és végelintézés végett azonnal hozzám küldessék, – különben rajtam fekvő felelősségnél fogva, ha ezen kötésből a tanulmányi alapítványra nézve valamely kár következnék, az illetőket annyival inkább kéntelen volnék felelősökké tenni, mivel nagyon felötlő, hogy a felelős ministeri kormány rendszernek már Ő felsége által történt elfogadása után, az illető ministernek intézkedése joga ezen uradalomra nézve illy hosszú időre megköttetni szándékoltatott.
Vörösberény a Balaton mellett, Veszprém közelében fekszik, a tanulmányi alapítvány birtoka volt. Az említett szerződést a helytartótanács Fiáth Ferenc cs. k. kamarással kötötte. Fiáth F. 1847 novemberben tett javaslatot a helytartótanácsnak és ez az uralkodó elé terjesztett az ügyet. A szerződést a király jóváhagyásával kötötték meg. O. Lt. Vallás- és közoktatásügyi min. Alapítv. gazd. 1848. F. 2. P. 14.
Fogalm. O. Lt. Pénzügymin. Elnöki 30/1848.
Kossuth közbelépésére az uradalom átadását leállították. Április 23-án Fiáth emiatt panasszal fordult a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A miniszter a közalapítványi ügyigazgatótól kért véleményt. Steinbach Ferenc ügyigazgató április 25-én kifejtett, hogy a szerződést a márciusi törvények szentesítése előtt 12 nappal kötötték, a szerződésben foglaltak végrehajtása megkezdődött, és így a szerződés érvényét nem lehet megtámadni. O. Lt. Vallás- és közoktatásügyi min. Alapítv. gazd. F. 2. P. 15.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir