419. Szeged, 1849 július 11. A Közlöny tudósítása Kossuth Szegedre érkezéséről és a fogadtatáskor mondott beszédéről.

Full text search

419.
Szeged, 1849 július 11.
A Közlöny tudósítása Kossuth Szegedre érkezéséről és a fogadtatáskor mondott beszédéről.
Szeged, júl. 12. A kormányzó és az összes kormány tegnap érkezett Szegedre. Ez a város, ez a vidék, melly szabadságunk szent harcában már olly sokat áldozott, örömünnepet szentelt azon napon, mellyen a kormány és kormányzó kebelébe érkezett.
Tegnap este a tágas piacot tömérdek nép lepte el. A kormányzó szállása előtt gyült össze Szeged lelkes népe, hogy Isten hozottat mondjon Magyarország legnagyobb polgárának.
Fáklyák lobogtak az ég sötétében ő előtte, ki a haza éjjelében mindnyájunk fáklyája, világító tornya. Szeged gyönyörű magyar hölgyei jöttek el ünnepi öltözetben, fáklyákkal kezükben. A város örvendő érzelmeit ügyesen tolmácsolta a tanács kijelölt szónoka.
És Kossuth szólott a néphez, olly lélekrehatólag, olly fölmagasztalt prófétai lélekkel, mint egy Mózes, mint maga a megváltó.
»Meglepő rám nézve – mondá többek közt – hogy Szeged szép leányai, kiknek szende örömüket a háború megzavarta, örvendezve jöttek előmbe fáklyákkal, Isten hozottat mondani, midőn én ide nem hoztam örömöt, a kivivott diadal örömét, hanem hoztam a kitartás nehéz munkáját, hoztam az áldozatra készülés terheit sat. A gondviselés ujjaira ismerek én azon nagy veszedelemben, mellyet az istentelen dynastia a muszkák behívása által nyakunkra hozott. Igen is elválasztotta a magyart az isteni gondviselés, hogy legyen alapja a világszabadságnak, megváltója Európa népeinek, Magyarország vagy azon koporsó lesz, mellybe a népek szabadsága hosszú századokra eltemettetik, vagy azon terített asztal, hová az örvendező szabad népek jőnek élvezni a boldogságot« sat.*
A közlemény Kossuth beszédének ismertetésénél mellőzi annak kétségtelenül legérdekesebb részét, azt, amelyben Kossuth – kétségtelenül Görgeyre célozva – kijelentette, hogy »ha találtatnék valaki, ki a hazát nagyravágyásának áldozatává – s e végett magát a nemzet uralkodójává tenni dictátori hatalomra vergődni törekednék, azt saját kezeivel gyilkolná meg, hogy a hazát megmentse«. (Vö. Horváth M. előadásával, i. m. III. köt. 323. l.)
Százszoros éljenekben tört ki a nép határtalan lelkesedése. Ollykor egy-egy »eviva Kossuth« kiáltás is hangzott a többi közül, mint egy délfelől jött visszhang; visszhangja a vérző Itália rokonérzésének!*
A szervezés alatt álló olasz légió központja Szeged volt.
Az ünnepélyes menet, – mellyben a nemzetőrök is részt vettek – a Rákóczi induló harsogása mellett távozott el.
Ha minden polgár készen tartja karját és fegyverét, kevés idő mulva tiszta lesz ellenségeitől e szép haza. Hol közel 200 ezer rendes hadsereg áll fegyver alatt; hol maga a nép egytől egyig el van határozva győzni vagy meghalni, ott a császárok és királyok öldöklő hadai csak dicsőségét, hatalmát növelik egy szabad nemzetnek, melly önmagáért küzdvén, Európa lételeért, szabadságáért küzd.
Megjelent a Közlöny júl. 13-i számában.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir