e) Görgey tábornoknak, a liptói foglyok ügyében:

Full text search

e) Görgey tábornoknak, a liptói foglyok ügyében:
Farkas János, a rendőrség ideiglenes vezetője április 23-án jelentést tett Kossuthnak a Görgey által még februárban beküldött liptói foglyokról: közölte, hogy azóta is a városi tömlöcben vannak elzárva, három lelkész van közöttük, katonai kísérettel érkeztek, de semmiféle irat nincs velük kapcsolatban. Kossuth az ügyben ezt a levelet intézte Görgeyhez:
Tábornok ur parancsából f. évi febr. 23-án 15 liptómegyei fogoly lett kisértve – akik azóta itten fogva tartatnak.*
Az előzményekre l. az 53/c. sz. aktát a 101. lapon.
Velük semmi vád-iromány, semmi adat sem küldetett.
Ezek nélkül a foglyok irányában, eljárni nem lehet.
Hivatalosan felhivom tehát Tábornok s Fővezér Urat, hogy az emlitett liptómegyei foglyokra nézve, vagy a vádiratokat megküldeni, vagy a vádat, mellyel terheltetnek s az utat, mellyen az irányunkban tisztába hozathassék, velem tudatni siessen – miszerint ha bünösök büntetésüket, ha pedig nem azok, szabadságukat elnyerhessék, vagy legalább azon tisztnek hivatalos jelentését kérem megküldeni, ki által az elfogatás történt.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével. O. lt. OHB
1849: 6020.
Ered. tiszt. Hadtört. Lt. 1848/49-i vegyes anyag 133. csomó.
Mellette Farkas János ismertetett jelentése.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir