Irodalom.
Irodalom.
A magyar irodalom idősebb és érdemesebb bajnokainak egyike Fábián Gábor most adta ki Heinsius házi neveléstan kézi könyve forditását, mellyről egy hálai lap 1839-ben azt mondá, hogy minden anyának és nevelőnek imádságos könyv gyanánt ajánlható. Ez a neveléstani könyvek között alapos összeállitásnál és amaz ügyes tapintatnál fogva, mellyel a neveléstan-irók főkép lélektani nézeteiket könnyed összhangzásba szerkeszti, minden esetre első rangu. Lássunk belőle némelly helyeket ismértetésül, – például: Család-élet, szülők, különösen nevelők.”
1467A római történetirás azt mondja: Cornelia, P. Cornelius Scipio legifjabb leánya, a két Gracchusok anyja, gyermekeit legnagyobb gonddal nevelte, s rendkivüli gyöngédséggel szerette. Midőn egykor előtte egy római asszonyság ékszereivel dicsekednék, Cornélia a beszélgetést addig huzta, mig gyermekei a nyilvános oktatásból haza jöttek, s akkor részéről ezeket mutatta elő legszebb ékszerei gyanánt. De a milly igen szerette gyermekeit, épen olly igen szerette hazáját is. Midőn tehát később fiai a köztársaság ellen összeesküdtek volna, igyekezett nekik kötelességöket igen komoly előterjesztések által szivökre kötni. A nép érdemszobrot emelt számára illy fölirattal: „a Gracchusok anyjának.”
A gyermekvilágban előttünk az egész jövő világ, mellybe mint Mózes az igéret földére, csak benézünk, de be nem jutunk. – Azért szülék és nevelők, a gyermek szentebb legyen előttetek a jelennél, melly tárgyakból s felnőttekből áll. A gyermek által, bár nehezen, az emberiség emelcsőjének kurtább szárával a hosszabbat teszitek mozgásba, mellynek messzeterjedő ivét egy illy idő magasságában s mélységében bajosan fogjátok meghatározhatni. – Hanem más valamit bizonyosan tudtok, azt t. i. hogy az erkölcsi fejlődés – melly a nevelés, valamint az értelmi oktatás – semmi időt és jövendőt nem ismér, sem azoktól nem fél. A jelenben adjatok a gyermekeknek eget egy gönczölcsillaggal, melly neki mindig kalauza legyen, bármi tartományokba kerüljön is utóbb. Az uj magzatra nézve a szülék Lykurg és Mózes törvényhozó s képző szerepét teljes hatalommal veszik elő, midőn növendéköket (képzendőjöket) a spártai vagy zsidó álladalomnál is inkább elkülönözni, s minden idegen beavatkozás nélkül akarják kiképezni.*.
Jean Paul: Levna oder Erziehlehre. Erstes Bdchen. Zweite Aufl. Stuttgart u. Tübingen 1814. 1. és 6–7 ll.
A házas élet alapitja a család-életet. Ha a házasok magzatokkal megáldatvák, véghetlen becsü isteni adományt birnak azokban. Mert a gyermek isten hasonlatosságára teremtett eszes lény, melly a szüléknek azért adatott által, hogy ezek őt mint isten képét szeressék, becsüljék és neveljék. Ezt már a természet során igy rendelte isten; a gyermek érzi, hogy ő szülőié; az atyát és anyát e természeti ösztön birja arra, hogy őt táplálják, védjék, fönmaradásáról gondoskodjanak és neveljék. De a keresztény vallás tökéletesen kijelenti az akaratot, s a szülőket inti, hogy gyermekökben az emberi méltóságot tettleg megismerjék és azt a végett, rendeltetéséhez képest, és igy isten dicsőségére neveljék, ugy a gyermekeket isten nyilván kifejezett akaratja arra inti, hogy szülőiknek szeretet- és tisztelettel engedelmeskedjenek. E szerint atya és anya, int egy személy, közösen birják a gyermeket, és a gyermek is birja szüleit kölcsönös személy-jogokkal s kötelességekkel.
Isten országában, mellyben a szülők már élnek, a gyermekek pedig élni kezdenek, e kölcsönös viszony a tiszta szeretet által tökéletessé dicsőül. Atya és anya magzatjokban istennek isten hasonlatosságára rendelt teremtését nézik, s ennek már születése előtt örvendenek. Az ő testi és szellemi gyarapodása előttök, majd még fontosabb, mint önmaguké, miután őket a természet isten helyébe rendelte arra, hogy magzatjokat az életbe vezessék, és miután szivök, magzatjokhoz, a természet legerősb vonzalma által vonatik. 1468Ők e magas rendeltetést megismerik, magzatjoknál isten méltó képviselői akarnak lenni, s azon vannak, hogy benne az isteni képmást kimüvelhessék. Benne tehát azon eredeti képet, mellyre istentől teremtetett, föltalálni és azt minden által, mit a nevelés végbevihet, valósitni igyekeznek. Illy módon őt isten országának szentelik, és igy a gyermek már jókor részesévé lesz azon országnak, melly a kereszténynek adatott. Életreggelére a keresztény nevelés áldásai első ébredtekor már kiáradnak; növése a legtermékenyebb elemben, a keresztény anya- és atyaszeretetben, vagy is magában az isteni szeretet ölében megy véghez, és hol ez van, ott találtatik fel az igazi miveltség is. A keresztény gyermek tehát, mint azt keresztsége is példázza, először is igazi isten gyermekekép s isten országábani rendeltetéséhez képest neveltetik szüleitől.
Krisztus szerzette az uj életet; csupán az olly emberképző, kiben az isteni lény él, van igazi nevelőnek fölszentelve; csak az olly szülék, kik Krisztust magokba befogadták, képesek magzatjokat is az urnak ajánlani, hogy kezét rávetve megáldja azt, ő, ki folyvást igy szól hozzánk: „hagyjátok a kis gyermekeket hozzám jőni és ne tiltsátok el tőlem.” (Mát. 19: 13–15.) – De ah melly sok eltiltatik már ma a nevelők s szülők által, mint eltiltatott akkor a tanitványok által! Először is eltiltjuk őket már azzal, hogy mi a keresztény nevelés fontosságát és isteni erejét még koránsem ösmerjük ugy meg, mint kellene. Továbbá a nevelők- és szülékben levő vétkesség is egy, mi a gyermekeket különösen eltiltja az urtól.
Végre, még hol magok a szülék isten országában élnek is, többnyire nem igen tudják fölfogni és eltalálni a módot, melly által saját istenességök magzatjoknál hasonlót eszközölhessen. Ezért a sok panasz a rosz nevelés ellen, s ezért keseregnek ollykor jó keresztény szülők is magzatjok fölött. Igaz, hogy ezt többnyire már az első nevelésnél önmagok okozták: de ha e részben egészen mentek is – mitől azonban egy atya és anya is, ha csak keresztényi önismerettel bir, magát egészen mentnek nem mondhatja – eléggé legyőzni nem mindig képesek azon ártalmas befolyást, mellynek magzatjok talán mindenfelől kitéve van. De ezért kellene a neveléstant igazán sajátképi tanulmányokká tenniök minden keresztényileg gondolkodó szüléknek, s akkor aztán csak hamar magukat gyermekök vizsgálatába s kezelésébe lassankint mélyebben beavatottaknak tapasztalnák, ugy hogy bennek a magasztos működésnél egészen különös kedv, sőt némi isteni gyönyör nyilnék föl naponkit. A neveléstan azért még olly tökéletlen, mert az a valódi miveltséggel, sőt abból magából, ez pedig csak a keresztény életből jön elő. E hiány közvetlen kitünik már a hamis elvekből is; p. o. hogy a gyermek eredetileg ártatlannak tartatik, mintha benne semmi legyőzendő rosz nem találtatnék, hogy e szerint főkép erkölcsileg elpuhittatik, hogy önszeretetre szoktattatik, hogy benne kezdetben mindjárt az önzés bálványozása felköltetik stb., és hogy ez ellen egyedüli komoly fenyitéknek a szembeszökő ellentét nézetik. Mindezekben az emberiség mélyenható romlottsága s minden nevelést illetőkbeni rendetlenség nyilván kitünik. Mi a nevelést illeti: arra majd legkevesb szülék alkalmasok, majd intézetek szükségesek, majd ezek szenvednek valami hibában, majd az álladalom, majd az egyház kénytelen a gyermekek ügyét fölfogni, s a neveltetést illető emberi jogokat gyakran saját szüleik ellen 1469védeni, majd e legszentebb tárgyban mindenfelé panaszok hallatnak, hogy kell a dolgon segitni? Szülék, legyetek keresztények! ha legalább okai nem akartok lenni annak, hogy gyermekeitek engedetlenek s elfajultak legyenek, legyetek ti magatok keresztények! igen is ide alkalmazható igazán az, hogy hitetekkel hegyeket fogtok helyökből kimozditani; mert a világ álmékodni fogna, csak egyszer igazi keresztény nevelést láthatna. Egyedül ez által fog csak igazán bensőkép az isten országa házban, országban, népek között elterjedni*.
Fried. Heinr. Christ. Schwarz: Evangelisch-christliche Ethik. Dritte Aufl. 2-ter Bd. Heidelberg 1837. 340–343. ll.
Szigoru, észszerü, erkölcsi szokások, mellyek a nevelés első alapját s czélirányossága fő föltételét teszik, csak a családokban keletkezhetnek s virágozhatnak, ha t. i. azok házias életet visznek, és a családfők részéről, változhatlan szabályok szerint, komolyan és szeliden, bizonyos egyenlő rend és szoros fenyiték alá vettetnek. Illy bánásmód erőssé teszi az atyai hatalmat, de azt egyszersmind előre föltételezi is, s nélküle fön sem állhat. Az erkölcsök finomodásával, társas örömök szaporodtával s az érzéki élvezetek megcsonkultával, a házi élet az ő varázsló bájából sokat veszitett; a hozzá való kedv és szeretet folyvást ritkábbá válik. Természetesen a dolgok e változásánál az atyai hatalomnak fölöttébb csökkenie kellett. Üdvös befolyását az csak ugy gyakorolhatja, ha a szülék és gyermekek szoros és benső családi körükben soha egymástól el nem idegenülnek, hanem állandóul érintkeznek s mindig szorosabban egybekapcsolódnak. A házi viszonyok fonákságából s megbomlásából eredt ama tévelygő vélemény is, hogy fődolog az oktatás. E tévelygő vélemény eloltatta a szülék lelkismeretét, s közönbösségöknek mintegy pártjára kelni látszatott. Ezek azt vélték, megtevék kötelességöket, ha gyermekeik oktatásáról gondoskodtak; s hogy az oktatást bizvást másra hagyni, venni s eladni nem lehet.
Ez uton az atyai hatalom, e minden egyéb hatalom tekintélyének fő feltétele, folyvást alábbszállott. A szokás ereje az engedelmességgel, az engedelmesség pedig a szülék és gyermekek szorosabb együttélésével elenyészett. Azon kevés szempillanatokban, mellyeket a család tagjai egymással töltöttek, a szülék gondja csak az volt, hogy gyermekeik kedvét keressék, s érezvén magukban, miszerint kötelességöknek szorosan meg nem feleltek legyen, jogaikat nem igen sürgették, s azokat sikerrel használni nem értették. Lágy engedékenység kezdett lábra kapni mindenfelé; az anyák legfölebb is észszerü okokkal igyekeztek gyermekeiket meggyőzni, mikor parancsolniok kell vala; őket rábeszélni, mikor kényszerités helyes és czélirányos lett volna, vagy kérni, mikor azokat magokkal ragadniok kelle. Más részről a gyermekek annál makacsabbak, daczosabbak, vonakodóbbak lettek, minél többször emlegették előttök iskolában és otthon azt, hogy mindenben, minden emberi viszonyokban az isméretek és belátás határoznak egyedül; és miután alkalmasint többre s jobban tanittattak, mint szüleik: azt hitték, hogy ezeket fölülmulják s az ő képzelt előitéleteiket csak nevették; a szülék ez elbizottságnak hódoltak, csudálkoznak s alázattal engedelmeskedtek ott, hol feddeniek kellett volna. E hibák a családokban s házi viszonyokban valóságos felfordulást 1470okoztak, és a fölfordultság az állodalmi életre s állodalmi viszonyokra szükségképen visszahatott*.
Fried. Ancillon: Zur Vermittlung der Extreme in den Meinungen. 1-ter Theil. Berlin, 1828. 198–200 ll.
A czél előbb ismerendő, mint az ösvény. A nevelés minden eszközei s mesterségei csak annak eszménye s eredeti képe által határoztatnak meg. De közönséges szülék előtt egy illy eredeti kép helyett egész képtára lebeg az eszményeknek, mellyeket a gyermekre darabonkint raknak és nyomnak reá. Ha p. o. egy közönségse atya titkos habozását az erkölcsi képzés tanterve s leczkerende körül napfényre hoznók s kiteritenők, az körülbelől ekkép hangzanék: első órában a gyermek előtt tiszta erkölcstant kell olvasni vagy nekem, vagy nevelőjének; másodikban inkább tisztátalant, vagy önhasznára alkalmazottat; harmadikban ezt: „látod-e, hogy atyád igy tesz?”; negyedikben: „te még kicsiny vagy, ez pedig csak felnőtt emberhez illő”; ötödikben: „az a fő, hogy idővel a világban boldogulj, s legyen valami belőled az álladalomban”; hatodikban: „nem az ideigleni, hanem az örökké való határozza el az ember méltóságát”; a hetedikben: „azért inkább türdd a méltatlanságot és szeress”; nyolczadikban: „de védd magad vitézül, ha valaki megtámad”; kilenczedikben: „ne tégy olly nagy lármát fiu”; tizedikben: „a gyermeknek nem kell olly csendesen ülni”; tizenegyedikben: „szülőidnek jobban kell engedelmeskedned”; tizenkettődikben: s magadnak kell nevelned magadat.” Imigy titkolja el az atya elveinek órán- és helyenkinti változtatgatása által azok meg nem állhatóságát s egyoldaluságát maga előtt. Mi nejét illeti: ez sem hozzá nem hasonlit, sem ama bohóczhoz, ki hóna alatt egy iratcsomóval az udvari szinpadra lépvén, azon kérdésre: mi van a jobb hóna alatt? azt felelé: „parancsok”; arra pedig: hát a bal alatt mi van? azzal válaszolt: „ellenparancsok”, hanem az anyát inkább lehetne egy óriás Briareushoz hasonlitani, kinek ezer karja s mindegyik alatt csomó papir volna*.
Jean Paul: Levana oder Erziehlehre. 1-tse Bdchen. 2-te Aufl. Stuttgart u. Tübingen, 1814. 54–56 ll.
Napoleon azt kérdé egykor Campan asszonyságtól, egy nevezetes leányiskola elnökétől: valjon miben a fogyatkozás, hogy az ifjuság eddigi nevelése Francziaországban meg nem felelt a várakozásnak? Ez azt felelé: „az anyákban.”
Az anyák befolyása kiszámithatlan, mert egész emberi nemzet az ő szivök alatt feküdött. A mint itten képmása a szivekben fekszik, ugy plántáltatik az tovább az emberi nemzetben, mert nemcsak a vér s természeti hajlam, hanem a sziv lelki ingerei is átszállanak a gyermekre, és mi még végtelenül nagyobb tekintetet érdemel: az anya érzelmei azok, mellyek a gyermek egész nevelésére befolyással vannak, azon korban, midőn e befolyás egész életre nézve legfontosabb. Ha a nevelésnek alaposan megjavitott állapotját ohajtjuk, akkor a dolgot a nőnemen kell kezdenünk. Adjatok a népnek keresztény anyákat s keresztény népet látandotok fölelevenülni!**
Fr. H. Chr. Schwarz: Das Leben in seiner Blüthe. Schluss der Erziehungslehre. Leipzig, 1837. 289. l.
Az anya mindig nevelő, annak kell neki lennie. A gyermek első fogalmait tőle szivja az anyatejjel be; ő vezeti neki, gyakran tudtán kivül, szeme elébe a tárgyakat, és 1471a gyermek olly értéket ad azoknak, minőt az anya adott. Azon becs vagy becsmérlés, mellyet ő a dologra ruház, olly mélyen összeszövődik a homályos eszmékkel, hogy a későbbi nevelő soha azokat kiirtani nem képes, s azok határozzák el idővel az ember jellemét.
Nézzünk szét a családokban, s ám lessük meg, valjon az ész, nemes érzet s erkölcsiség nem inkább az anya, mint atya által tenyésztetik-e; de szintugy az ostobaság, alacsony gondolkozás s erkölcstelenség is. Igen természetes! Az anya mind testi- mind erkölcsileg több anyagot szolgáltat az ember képzéséhez mint sem az atya*. (Folytatjuk.)
Amalie Holst geb. von Jassi: Über die Bestimmung des Weibes zur höheren Geistesbildung. Berlin, 1802. 175–176 l.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
