Világkereskedelmi hirek.

Full text search

0191Világkereskedelmi hirek.
Galacz, januar. Ösztön a fiumei vasut minél előbbi felépitésére! A földmivelés a két alsó dunai fejedelemségben, azaz Havasalföldön és Moldvában, az utolsó évbekbeni magas gabonaárak következtében, mind inkább terjed és gyarapodik. Nagy kiterjedésü erdőségek szántóföldekké változtattak, s igy termővé tétettek, és miután megmunkálások is elősegitetett a mult ősz kedvező idájárása által, az illetők azzal kecsegtetik magokat, hogy jövő évre még nagyobb gabona-összegeket adhatandnak át a kiviteli kereskedésnek. – Látjuk ezekből hogy, ha még sokáig késünk duna-tengeri vasutunk épitésével, a hatalmas Jonathan bátya, Német-, Lengyel- és Oroszhon, Egyiptom, Havasalföld, Moldva és Bulgaria a gabona-világ kereskedés még azon kis teréről is kiszorit, mellyen eddiglen, nem mondhatni hogy mozgunk, de legalább még is csak fészkelődünk.
X. Y.
Bari, jan. 18. Az olaj ára mindig fölebb megy. Gyári olajért legutóbb 17-, asztali olajért 17 3/4–18 2/4; fél finomért 21–23 aranyat adtak mázsánkint. Igaz finom olaj igen kevés mennyiségben termeltetett, s az is Francziaországba küldetett, ugy hogy abból már csak nem semmi sincs; de a roszabb minőségüből kevés fog az idén kivitetni. – A gabonaár nem inog. A kemény buzáért 2 3/5–2 3/4, a puhábbért 2 11/20–2 7/10 aranyat adnak tomolonként. Az árpa ára emelkedett, és most 1 3/20– 1 1/5 arany. Édes mandula 20 1/2, keserü 24 aranyért könnyen kelt. A kiknek még van, visszatartják, hogy a legközelebbi virágzás sikerét láthassák.
Odessa, jan. 15. Egész 5°nyi hidegünk van, s a rév jéggel borítva. Mind a mellett is két hajónak sikerült utat törni, s eltávozni. Mintegy 60 más hajó szinte meg akarja ezt kisérteni, s a legénység egész erővel azon dolgozik, hogy egy hajózható csatornát törhessen a jégen. Az utolsó 4 nap alatt 26,500 tsetwert (= 90,374 pozs. m.) buza, mihőségéhez képest 21 3/8–28 1/2 rubelért, (váltó frt) és 3,300 tsetwert (= 11,254 pozs. m.) rozs 15–15 1/2 rubelért kelt. Ma már buzáért 30, a szebbért pedig szinte 32 rubelt fizettek.
London, jan. 15. (Anglia vaskereskedése) 1846. évben a külföldre eladatott 132,269 tonna, (1845-ben csak 54,671 tonna), még pedig Scótiából 107,671 tonna. Irlandból 220 tonna, Angliából pedig 24,388 tonna. Elküldetett e következő irányban:
Francziaországba
tonna
35,567
Hollandiába
30,094
Németországba
18,167
Egyesült statusokba
18,167
Keletindiába
13,766
Britt-Amerikába
7,307
Olaszországba
5,605
Spanyolországba
2,480
Dán- és Svédországba
2,480
Délamerikába
538
Belgiumba
505
Portugalba
435
Austriába
386
Jerseybe
268
192Törökországba s Egyiptusba
260
Nyugotindiába
170
 

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir