NEMZETISÉGI VILÁGMOZGALMAK 1848-BAN.
NEMZETISÉGI VILÁGMOZGALMAK 1848-BAN.
I. Februar 24-ke óta egész Európát lázas izgatottság fogta el. A 33 évi világbéke után igen valószinűleg 33 éves hányatottság fog következni, s a megszokott kereskedelmi zajt hadi lárma vállandja föl.
– Nemcsak a politicai tanok a kormányrendszerek megrendültek alapjaikban,c de a társadalmi elvek és viszonyok is uj forduló pontra látszanak törekveni.
A harcz még mindenütt csak induló félben van, s alig lehet ellesni vagy kiszemelni azon izgató erőket, mellyek e mozgalmakat nemcsak felkölték és zaklatják, de bizonyos határozott czélnak elérésére is irányozzák. S innen az annyira eltérő nézpont egymástól e mozgalmak’ birálásában.
Sokan az egész europai mozgalmak nagyszerüségét néhány elégedetlenek tulsoskodásának tekintik, s ezek mint utczai rakonczátlankodók tusáját nézik a nyugalmas „status guq” emberei ellenében. Németország egy része ma sem hiszi még, hogy a franczia köztársaság titkos utógondolatja ne a Rajnavidék’ meghoditása volna. Sokan az olaszországi harcz kutforrását csak Lombardvelenczének Austria elleni gyűlölségében keresik. Németország egységutáni törekvését egyedül a szövetséges német köztársaság előszavának tartják. – S a szláv mozgalmak iránt senki sincs magával tisztában, mennyire nemzetiségi forrongás az, s mennyire szerepelnek köpeny alatt Miklós czár zsákmány után kinyujtott Kezei.
Mindazonáltal egynémellyike az izgató erőknek már kitűnnie a népek küzdelméből, s mint ollyanok tekinthetők, mellyek lüktteő erejét teszik ez időmozgalmainak, s a világot ujabb álláspontra helyzendik.
Ezek közt mindenesetre főhelyt állanak: a népek anyagi jobblét utáni sovárgása, és kormányzásbai mi nagyobb befolyás, s a már kifejlett nemzetiségek szilárdulása, vagy ugyanazon nemzeti faj töredékeinek egymáshozi miszorosb simulása.
Az elsőket most mellőzve, csak a nemzetiségek mozgalmairól akarunk röviden szólani, s hogy a mai állás kellőleg megértessék, kissé vissza kell tekintenünk – a multra.
II. A nemzetiségek egykoruak magokkal a népekkel, mert a nemzetiség nem egyéb mint ugyanazon népfaj családainak öntudatos személyessége, vagy is: a népek külön egyéniségének tiszta érzete. S a nemzetiség, mint illyen valódi személyes joga a népeknek, – mellytől őket megfosztani épen olly zsarnokság volna, mint ha a status az emberek egyéniségét akarná megsemmisini. Sőt valamint egyik emer többé ura nem lehet másika személyének, el van törölve: ugy egyik népnek sincs joga másikának személyességét, vagy is nemzetiségét elnyomni. Hanem jogaik szentek egyaránt. –
A hajdankorban természetesen nem e tant látjuk uralkodni, mert ez a 19-dik század fölvilágosult szellemének legszebb gyermeke. Akkoron a jogot mindig a hatalom kardján mérték, s az erő egyetlen forrása volt a jognak.
A világ állása egészen különböző vala a mostaninál. A népek vadon állapotban voltak, s hű képét mutaták azon tusának, midőn két természeti nyers erő saját főntartásáért küzdve, egyik a másikat megsemmíti, hogy valamellyik megélehssen. A győzelem egyszersmind az élet jogának kutforrásává lőn.
Innen van, hogy a középkor első felében Európába nyomult vándornépek az itt már elépp letelepültekkel – talán az egy szlávot kivéve – majd mind annyira fölemészték, vagy magokba olvaszták, hogy azoknak nyomait mai nap csak szoros történeti fürkészet után lelhetjük föl.
Hol a bevándorlott nép számra vagy szellemi erőre nézve stb. gyengébb volt, mint a bentalált elem, ez absorbeálta amazt. Ez egyik oka a szláv elem mai napiglani főnmaradtának Európa, némelly vidékén; s így tartá főn erejét a régi római vagy latin elem az őt beolvasztó népfajok további fejlődéseiben is. – Hol pedig az új népfaj volt mindenben tulnyomólag erősb, ott teljesen megsemmité, vagy beolvasztá a meghóditott elemet. – Vagy harmadik eset állott elé, midőn a győző hódítottjával szövetségre lépett, s kölcsönös egyezkedés utján társi frigyet kötöttek egymással. Illyen folt például az 1-ső László s Kálmán királyok által meghóditott Horvátországgali szövetsége hazánknak.
A népek érzetében még ekkor teljesen ismeretlen volt a köztestvériség eszméjének csak sejtelme is; s úr és szolgai viszonynál egyéb a hódító s hódított között nem volt képzelhető. És a nemzetiségek mint egymás élete ellen törő ellenséges erők állottak szemközt, s mérkőztek élethalálra egymással.
III. Az ajkor elején már ettől nagy rész elütő arczot mutatnak a nemzetek közti tusák, s a nemzetiségek kérdése ujabb nézpont alá esik.
A hűbéri rendszer átkos fejleményei minden nemzetet két, lehet mondani ellenséges, osztályra szakasztottak. Egyik a nemesség volt, élén a gazdagságban hűbéreseit fölülmulni vágyakodó királyai. Másik a munkások vagy jobbágyok serege földmíves s később iparos tehetősbjeivel. Amazok viselték a háborút, ezek költségeit fizeték. – Többé nem önföntartási természeti ösztönből viselt hadat a király, gazdagabb hűbéreseivel, s ezek fegyveres seregével a nép nevében. Ez csak álarcz vala. A király azért harczolt, s tőn hódításokat, hogy önmagát s családját minél inkább gazdaggá tegye; és a nemesség, hogy a hadi zsákmány hulladékaival ő is öregbítse vagyonát. A nép pedig itt és ott elszegényült mindenütt.
Innen van, hogy e korszakból alig mutatja föl valamelly nemzetiségnek megsemmisülését a történetirás. A hóditó csak annyira nyomta hódítottjait, mennyire pénzt zsarolhatott tőlük; s az önálló nemzetiséget inkább csak azért félte s üldözte, mert sejté, hgoy a nemzetiség teljes érzetéen első gyűrűje törik meg a személyes szolgaság bilincsének. – V-ik Károly bizonyára nem azért nyomorgatá hóhéra, Alba által, Németalföldet, hogy nemzetiségét elnyomva spanyollá tegye; de mert kincseivel saját tárházát akará gazdagítni. Austria, a felmérhegyi győzelem után inkább fáradott mindig Csehország vagyona, mint németesítése után. S míg nekünk magyaroknak irányában is csak egyszer kisérté meg nyiltan s nagyban nemzetiségünk kiirtását, 1818-ig inkább azért remegé ennek szabad szilárdulását s magasb kifejtését, mert jól tudta, hogy a nemzetiség erősíti a népet, s bátorrá teszi, országra vagyonát szabad szákmányául nem engedni az önkénynek.
A vallásháborúk nemcsak azon magas szolgálatot tették az emberiségnek, hogy mint megannyi villám és égi zivatar megtisztíták a szellemiségre öldöklőleg tekeredő vakbuzgósági pőkört; de mivel legelőször hozák érintkezésbe közvetlen a népeket. Csodálatos! E harcztusák alatt fogamzott meg a népet testvéri szövetségének első magva, s héját törve, ma mindinkább fejlődik, virághajtásokat tesz, s gyümölcshozással kecsegtet. – Vallásszabadságra egyesültek, s egész szabadság leszen jutalmok! –
E mozgalmakban a nemzetiség igen alárendelt szerepet játszott; s a népek távonnan sem sejték, hogy önkeblökben hordják azon varázserőt, melly egykor hatalmasabb lesz a vallászabadság eszméjénél, fegyverré válva kezeikben nemcsak az egyéni szolgaságot megöli, de a népeket kis kiszabadítja azon börtönből, mellynek tömlöczőre a nemesség, tulajdonosa a király!
IV. A 18-ik század uj eszméi látatlan, deannál meglepőbb hatást gyakorlottak a nemzetiségek sebes fejlődésére, s mindinkábbi szoros szilárdulására. A melly szó szabadságot kért a polgárnak, ugyanaz végsőleg kimaradhatatlanná tette a népek szabadságát. Melly hasonértékü az élettel, s megérdemli a halált is; szükségkép egyesülni törekedtek a czél győzelmére. S mi lehetett a közös kapocs? Kik egyesülhettek, s kiknek kellett szükségkép egyesülniök? Azoknak kétségkivül, kiket közös származás, ugyanegy élő nyelv, köztörténeti mult, hasonnemü érdekek, s rokon érzemények stb. mint megannyi kötelékei a testnek, szívnek és léleknek, rég együvé füzött, ’ s együtt tartott vala; vagyis a nemzetiség lőn közös kapoccsá, s ugyanazon nemzet tagjai egyesültek legtermészetesebben.
Ez egyesülés köv etkezményeiben csakhamar nagyszerű világeseményként tűnt föl, s a nemzetiségek kérdését egészen uj térre helyezé.
A hajdankori Görögországot kivéve, egész a 18-ik század végéig, vagy inkább még a 19-ik elejéig sohasem láttuk a nemzetiséget mint magasabb, vagy épen mint világhatalmat működni az emberiség történetében. A régibb világbirodalmak nagyságának mindig gyengébb fegyverei közt állott a nemzetiség, s maga Róma elsőbben katonai erényeinek, másodszor a népek butaságának tulajdonithatja világurasságát.
A nemzetiség óriási hatalma legelőször is a franczia népben, vagy nép által nyilatkozott.
A franczia nemzet e század elején tett világhódításait többnemű fegyver és szerencsé körülmény segítette. De hogy azon roppant segédforrásokat, erőfeszítést, és csodaszerű nagy fáradalmat megbirta, mellyek huszonnégy éven keresztül lehetővé tették az egész világgali daczolását – ezt egyedül nemzetisége compact erejének tulajdonithatja. –Midőn a convent a tartományok nemzetiségi töredékeit a franczia nagy nemzetiségbe teljesen, tényleg beolvasztá, azon varázs fegyvert adá a nép kezébe, mellynek fénye előtt soká porban hevert a világ. Mikoron ellene egész Europa fölkelt, a franczia nép szegény, elcsigázott, s tanulatlan katona volt. De mivel nemzetisége magas érzetében egészen uj, s ismeretlen fegyverrel vivta csatáit, győztes lőn mindenütt. És csak akkor kénytetett hátrálni, midőn a népek nemzetiségének életét támadva meg, ugyanazon erőt, melly által ő győzhetetlen vala – fordíthatá maga ellen. – A varázs szó ki lőn találva, s ő elveszté hatalma sérthetetlenségét. Európa csaugyan azon fegyverrel, a nemzetiségek erejével volt képes megmenteni magát a franczia igától. – Nem Napoleon lángesze tette győhetlenné a franczia sasokat; hanem a nemzetiség magas érzete; s nem egy télnek hidege temeté el őket, de a megsértett nemzetiségek visszatorló borúja.
Ekkor látá bámulva először a világ nemesek a népek óriás erejét, melly diadalmasan széttöré a leghatalmasb császári széket; de látá azon nagyszerű világtényezőt is, melly a nemzetiség teljes kifejlettségében rejlik. És a drágán fizetett okulásnak gyümölcseit akará szedni.
Az idegen jármtól menekült népek nem akarák többé a lánczot otthon sem hordani, s erejök aligmult teljességének érzetében követelni kezdék, s akarák a teljes szabadságot minden ország tüzhelyén is. Azonban csakhamar láták az ellenök támadt fejedelmek s kormányok ellenséges törekvéseit, és hogy győzniök lehessne, egyesülniök kellett. Egyesültek tehát s e szent zászló, melly a töredékerőket egykor a szabadság nevében győzelemre vezetendi – a nemzetiség lőn. Látták a franczia nemzetiség előtt térdre hajlani s zsarnokok hatalmát, s miért volna gyengébb a német, olasz, vagy magyar stb. nemzetiség?!
Itt van szerintünk a kulcsa azon tüneménynek, hogy alig hallgatott el 1815-re a harczi tárogató, minden nép nemzetisége töredékerejének összesitésén s szilárditásán kezdett munkálni. Igy támadtak a nemzeti nyelvek körüli művelési mozgalmak; a hazai irodalom mindenütt uj elevenséget nyert; a szellem egyénisülni kezdett; s a nemzetek mint önálló személyességek kezdének kiemelkedni az előbbi néptenger hullámaiból. A külön nemzetiségek elváltak egymástól, a rokon fajok egymáshoz simultak, a töredékek egyetemesülni ohajtkozának, s már a kifejlett nemzetiségek teljes önállóság felé törekedtek.
E küzdelmek s igyekezetek közepett találta a népeket a franczia februári forradalom. S azon nagyszerű elv, mellyet a népek testvériségéről első apostola – Lamartine – által kinyilatkoztatott, varázsszó hatalmával egy nap alatt ismét uj álláspontra helyzét a nemzetiségek kérdését.
Ábrányi Emil
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
