Udvarhelyszék jul. 25.

Full text search

Udvarhelyszék jul. 25.
A mult héten hirdeték ki nálunk a statariumot. Röviden szólva, erre semmi szükség sem volt, mivel Udvarhelyszéken szinte egy század óta egy akasztófára való ember sem találtatott, s most sincs. Találtattak ugyan ollyanok, kik apjokat fejszével eldarabolták (Kedében), méregkeverők (Szombatfalván), egy molnár, ki nejét elébb vízbe tette, onnan kivette s felakasztotta (Bikafalván), de kit földesura (Ugr. Menyh.) más nap kezességre kivett, s mai sincs elitélve, orozva lövők (Sófalván) az idén, niylvános gyilkosok (Siklódon), rablók, ház- s bolt feltörökk (egy Kemény Pál nevű itereum Ugr. Menyhért kegyencze stb. stb.) gyujtogatók s efféle, de azért az udvarhelyzéki criminalis jegyzőkönyv nem részesült a szerencseben adattal szolgálhatni arról, hogy az udvarhelyszéki tisztség a társaság említett hasznos egyéneit érdem szerint megjutalmazta volna. A mi tisztségünk elejétől fogva csupa keresztény religióból és hitből állott; az ő tagjai ha nem olvasták is Szemere 100 aranyos munkáját a halálos büntetésről, még is tudtak a tíz parancsolatból annyit: „Ne ölj!“ és az evangéliumból, hogy az isten nem akarja a bűnösnek vesztét, hanem megtérését s azért élni hagyták mind azokat a fent tisztelt catagoriájú egyéneket és most …. statárium! Illy békés szellemű religiosus tisztség kezében! Nem tudom honnan voltunk szerencsések e szép ajándékot megnyerni, a kir. guberniumtól-e, vagy a ministeriumtól, de annyi bizonyos, hogy az akasztófák állanak; s mivel állanak, szükségképen azt kell következtetni, hogy a statarialis rendelet compromittálva ne legyen; azért lássák el Zágrábból nagy N.-Szebenből vidékünket akasztófáravalókkal is; hogy ha már akasztófák vannak, legyenek egyszersmind akasztófáravalók is, kiket azokra függeszthessünk.
A már összeirt nemzetőrsereg számát az illetők ministeriumunkkal tudatni fogják; én csak annyit vagyok bátor figyelembe ajánlani, hogy a székelyföldi nemzeti őrsereg mennél gyorsabban organisáltassék, s tanitókkal s fegyverekkel elláttassék; ezt sürgeti többek között, a már fegyvert viselt s most is tűznek indult székely rokonaink helyzete. Az eddig fegyvert nem viselt s most is tűznek indult székely rokonaink helyzete. Az eddig fegyvert nem viselt székely nép örömmel nyúlt puskához, s várja a pillanatot, mellyben a hazáért, ha szükség, vérét is onthassa, ugy sem elvén már egyebe vérénél; hanem aztán ő is kiván a nagy ternóban részesülni. E. Gedő János

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir