ERŐSZAKKAL CSIKARTUK-E KI AZ 1848-KI T. CZIKKEKET?
ERŐSZAKKAL CSIKARTUK-E KI AZ 1848-KI T. CZIKKEKET?
Azoknak, kik nemzetünk mostani küzdelmeinek ellenségei, vagy kik biztos magányból nézik ezeket, mint száraz földről a tengeri vészszel küzdök eviczkéléseit, azoknak, kik bölcs és nagyságos mosolylyal tekintenek ránk a szabadságért verejtékezőkre, azoknak, kiket a camarilla varázsa meghatott, kik gyávaságból, vagy óvatosságból rettegnek a lánczát lerázó nép indulathullámi közt állani, vagy ott állva készülnek ugyan előre lépni, de egyik lábukat mindig készen tartják a visszaugrásra; szóval mindazoknak, kiken a feketesárgaság bármi halványan árnyéklik, lenn a falusi svábon kezdve, ki nem örömest cseréli a rabság tunyaságaért a szabadság munkásságát, fel a királyi Ferdinándig, ki Gutes Recht-jét elindúlt keresni, mindezeknek okoskodásuk eme tételen alapszik:
Magyarhon az 1848-ki törvényeket erővel csikarta ki, s azért azok érvénytelenek.
A fejedelem mást nem tehetett, mint az erőszaknak ellen nem állhatva, életét nem koczkáztatni, engedményeket adni, melly engedményeket természetesen most visszavon. Mert ezek a monarchia egységével stb. ellenkeznek.
Ez okoskodáson lovagol a cs. kir. katonaság.
Ezen alapító Staatsschriftjét a szabadelmű osztrák kormány.
Ez állítást axiomának tekinti a fenséges udvar.
Ez okoskodás tán érvényes lesz némelly külső népeknél is, kiknek kormányánál s parlamentjein olly olcsó a szép szó, olly drága és ritka a szép tett.
Ez csődítheti ellenünk az isten kegyelmébőli uralkodók fegyvereseit, kiktől a magyar, hiszem, sem nem félti, sem nem kérendi szabadságát!
Ezen állítást e lapokban melleslegesen czáfolva igenis, de tüzetesen fejtegetve nem láttam; legyen szabad hozzá szólanom, rá igénytelen véleményemet néhány szóban kimondanom.
Sorsunk felett még sok tanácskozás lehet, talán figyelme gerjesztek ez állítás iránt azokban, kiknek hivatása, e vád ellen védeni nemzetünket.
Sorsunk felett népűnk, a még sokban önhelyzetét sem értő, jólelkű s épen azért könnyen csábítható nép határozand, tán egy két népbarát találand itt egy két helyes szót, mellyel a rosz czélú bujtogatást gátolandja.
Sorsunkra igen sokat tehet vitéz katonaságunk is; tán egyet kettőt meggyőzni segítek, hogy midőn a hon háromszín zászlója lobog feje fölött, akkor egyszersmind a becsület, s tiszta igazság védpaizsa alatt áll! –
Tehát az 1848-ki t. czikkeket kicsikartuk, a sokképen meg szorított király bal helyzetét alkalmúl használtuk, s így vittunk ki szabadságot. A helyett, hogy segítenők, mint egykor azt, kiért halni rohantunk, tőle megtarthatlan igéreteket zsaroltunk ki.
Nem akarok a XIX. század fogalmai szerint szólni, s nem mondom, hogy mit egy nemzet akar, akarja bár, hogy a trón bukjék, az nem erőszak, s nem kicsikarás, mert milliók rendelik egy ellen, csak régiesb fogalmaknál maradok, s illy szempontból merem állítani, hogy semmi kicsikarás nem történt.
Nem, csupán azért, mert mi semmi ujat, semmi nem bírtat nem kértünk s nyertünk, s így nekünk semmi úgy nevezhető martiusi Errungenschaftunk nincs, mivel felelős ministeriumunk eszméje több régi, jelesen az Ulászló alatti törvényekben rejlett, önállásunk mindig elismertetett, 1790-ben pedig törvényileg kimondatott, mert nekünk nem alkotmány adatott, mint a berlinieknek, hanem ős alkotmányunk nyert kiképezést s kifejtetést, középkori rendi formákból képviseletivé alakíttatást, nem azért, mert mit most nyertünk, már 50 év óta összes nemzetünk sajátjának vallotta, s hogy sajátja legyen valósággal is, csak a bureaucratákból mesterséggel összeállított felső ház gátolta, s az ezt mindig elismerő de soha nem valósító dynastia, nemcsak ezért, hanem
Mert nem ismerjük el, hogy nálunk lett volna csak színe is az erőszakolásnak. Még mielőtt lehetett volna gondolni, hogy ama kedélyes szabadságra sem előkészített, sem vágyakozó osztrák nép valamit mozdít, még elébb származott ama nevezetes felirat, az országgyülés teendői iránt, mellyet hogy a főrendi tábla és talán a cabinet ijjedtükben elfogadtak, okolja a camarilla az illetőket, azokat, kik megijesztették a francziákat, bécsieket stb. nekünk azt mondani, hogy kicsikartuk legkevésbbé sem lehet oka. –
Ki ment fegyveres kézzel a királyra, ki úgy sem körünkben lakik, hol volt az erőszak, és fenyegetés, hol emelkedtek barricadok? Európának csaknem minden országával megismerteté ez év ezeket, nekünk még szemeink sem látták! És a hozott törvényeket nem ő felsége erősité-e meg? s mig megerősíté, mig körünkben volt, volt-e a fővárosban s hazában egy motszanás? Nemzetünk képviselőinek élén kir. főherczeg volt, kiről csak félév mulva tudtuk meg, hogy az udvarral nem jól áll, s hogy tőle koronát féltenek. A napokban igy beszélgettünk; lám a király milly kegyes és jó, teljesíti elvégre kivánatinkat miket minden őse elismert, visszahelyez azoknak birtokába, igéretei visszavételéről nem is álmodhatánk, annyival kevésbbé félheténk, hogy miattok még ezen évben reánk egy Caraffa küldessék, vagy kiirtásunk terveztessék, annyira éreztük, hogy a jog és méltányosság terén állunk annyira nem vádolt lelkiösmeretünk.
Mi nem csikartunk ki semmit, akár mit mond a camarilla, és hivei. Nem is adunk e beszédre semmit. Ez erősség, e fegyvere az udvarnak nem új, régi okoskodása ez. Egyenesen a jesuiták hagyománya. Illy okoskodással akarták régente megmutatni, hogy a prof. vallásnak jogegyenlősége, sőt szabad gyakorlata sem lehet mert, úgy mondának, Bethlen s a Rákóczyak pártütők voltak, s erőszakkal csikarták ki a bécsi és linzi békekötést. Illy okoskodásra már az udvar sem nyitott fület, bár ez az országgyülésen, és egy könyvben a mult évtizedben is megujittotott, s bár a bécsi udvar jesuitai szellemmel volt saturálva, I. Leopoldtól, ki a jesuiták által egy időben halálos beteg is volt, s egy olasz liberalis statusfogolylól gyógyíttatott meg, Ferdinándig, kinek ministerei bujtották Schweizban a különszövetséget. És ezen jesuitai okoskodás, melly közvetlenül a probabilismussal esik össze, holott már az udvarnak sem tetszett, hogyan szolgálhat ismét erősségűt a camatrillának? és az osztrák szabadelmű kormánynak ellenünk? Mert az absolutismusnak czéljára minden eszköz elég diszes, csak czélhoz vezessen!
Mi nem csikartunk ki semmit, kicsikarás erőszak ellen csak gyáva lélek panaszkodhatik. Becsületes embertől nem is lehet erőszakosan kicsikarni semmit, minek megadása erkölcstelen, visszaszerzése csak árulás, ármány vagy hitszegés által volna lehető. Becsületes ember állását s életét köti le inkább, mintsem becstelenné legyen. Ám próbáld kierőszakolni egy nemes hölgytől szűziségét, egy jó honfitól a honárúlást, egy jólelkű hivatalnoktól a lopást: tapasztalni fogod, hogy életét elveheted tőle, de azt mit becsülettel nem adhat, nem ad el semmi áron. Ígéretre nem erőszakolhatod, mit későbben meg kellene tagadnia, – pedig ez sokkal kisebb bűn, mert egyeseket érdekelne s nem milliókat. – Ez a keresztényi és erkölcsi főkötelesség, ez az erkölcsi fő jó, hogy az erényt életünknél fölebb becsüljük. És ha ezen erény a porban is feltalálható, nem kell-e ennek a bibor alatt, a trónon, a király körében feltaláltatni, hol szent és sérthetlen személyiség van, honnan mint földi istentől, s mint emberi legfőbb tökélytől jő a szentesítés milliók akaratára, hol apostoli jogok vannak!? És midőn a camarilla kicsikarást emleget, s kicsikarással mentegeti árulását, rablásait, s mind azon szörnyű bűnöket, mellyeket ama szent név alatt elkövetett; nem erőtlennek bizonyítja, nem ingatag- s gyávának csúfolja-e azt, ki igért, de nem teljesíthet, ki gyarlóbb volt, hogysem az igazsághoz állását életét kösse, s önzőbb, hogysem a mit elvesztett, vagy elvesztettnek hisz, visszanyerni a legbűnösebb eszközökkel is ne akarja!
De ők azzal nem gondolnak, hogy igy a fejedelem személye árnyékba állíttatik, reá gyalázat bélyege süttetik, iránta minden kegyelet kioltatik; mert itt a czél nem az: megmenteni a monarchiai elvet, s a dynastiákat, hanem visszaállitani hacsak egy időre hacsak addig is, mig ők élnek, az absolutismust, s a bureaucratiát.
Nem csikartunk ki semmit, én azt állítom. De erkölcsi kényszerítéssel: igy szólnak ők. Meglehet! de higyétek el, hogy nem e nemzet, sem ennek azon fia, kitől féltek, kit utáltok, s kit épen a ti átkotok emelt Európa legkitűnőbb fiai sorába, hanem kényszerített titeket, s a fejdelmet a kor lelke, az öntudatra jutott néperkölcsi önérzete, s higyétek el, hogy ez még többre is kényszerítesd, hogy ennek árulással, csalással, egy két ezer bérlett kéz fegyverével nem állhattok ellen! Ez kényszerített titeket. Hogy mi ezen ügynek voltunk történetből képviselői, azt dicsőségünknek tartjuk, ez ügygyel diadalmaskodni, vagy ez ügygyel veszni, ez legfőbb örömünk, ez szivünk legfőbb ohajtása! Illy erőszak az igazság erőszaka; az igazság erőszaka csikarta ki a martiusi törvényeket, mellyeknek azonban csiráját Ázsiából hozták őseink, s mellyek utáni sovárgás elébb gerjedt elébb lángolt e nemzet szívében, mint az európai germán faj bármellyik ágában is. Illy erőszak előtt megdől minden képzelt erőtök, bármit gondoljatok! Fortis est rex, fortissima est veritas.
Nem csikartunk ki semmit, én örökké ezt hiendem. Az európai népek? – talán! Kicsikarták, mit fejedelmeik megigértek, de meg nem adtak, de mit nekik a XIX. század lelke, önpolgári érettségük megadott. És reményljük – s e reményünk nem hiúsulhat – ezt tőlök ama néhány setétség fia, amaz utolsó lovagjai a középkornak, bármikép fegyverkeztessék ellenők az udvari gőzben nevelt, a historiát csak bérlettek firkáiból ismerő, a néppel ismeretlen dynastákat, el nem rabolja, s ez évet a szabadság tavaszát, a népek megszégyenülésével nem bélyegzendi. A kicsikarási vádra felelni, úgy hiszem, tettel fognak, felelniök szóval nem méltó, bár könnyű volna. Mert:
Népek és statushatalmak közt végeredményben más mint anyagi erő nem határozhat. A fejedelem ha magát ellenébe teszi a népnek, mellyel ő tulajdonkép ugyanaz, ha a nép kivánatait, mellyeknek ő teljesítője, akaratját, mellynek ő végrehajtója, személyes érdekből gátolni akarja, vagy gátolja; és gátolja századokig; s magának a néppel szemközt hatalmat vesz, s magát felséggel ruházza fel, nem olly értelemben, mintha nem az összes akaratnak végrehajtója, a népfölségnek képviselője akarna lenni, hanem mintha ő a nép millióin felül s túl állana, mintha a nép millióit, mint merő nullákat az ő unitása hatalmítaná jelentőséggé, s igy a dynastia érdekeivel ellentétbe jőne ennek érdeke, s czéllá ő lenne, emez eszközzé, és a nép már eszköz lenni megúnna, nem volna semmi más eszköz, mint erővel hatni a népnek az erő ellen, és kicsikarni azt, mit kérelem (!) meg nem adott. A nép melly magát teljes korúnak érzi, tette ezt sokszor, és teendi mind örökké. Erővel igázta meg az uralkodó, erővel felel vissza a nép, visszacsikarja azt, mi tőle kicsikartatott. Ne kezdték volna a dynasták az erőszakot, nem fordítná ellenök a nép!!
A nép és fejedelme közt ki fog bíráskodni? ki fogja elintézni a surlódásokat? Hol az igazságos és részrehajlatlan bíró? Én tudom és vallom, hogy van.
„Van bíró a felhők felett
| Áll a villámos ég!” |
Én hiszek a szeretet és igazság istenében. De a szeretet és igazság istenét legelébb a fejedelmek udvarai tagadták meg. Az istenadta emberi jogokat ők tiporták el, az embert mint oktalan lényt ők gyilkoltatják egyéni czéljaikért, az árulásra, csalásra, hitszegésre és így az istentagadásra az első példát ők mutatják; a hierarchiát, inquisitiót ők állították.
Istenre hivatkozni egy ideig csillapít, de ki nem elégít. Türni egy bizonyos pontig dicsőség, azután gyalázat. Könyörögni, mig tehetlenek vagyunk kötelesség, ha tehetünk, ha tenni tudunk és birunk, gyalázat és istenkáromlás. Isten eszközök által munkál. Ő adta az észt agyunkba, ő adta az erőt karjainkba, ő úgy segit rajtunk, ha magunkon segíteni igyekszünk, azok ellenében, kik megcsúfolják a szegényt, s gyalázattal illetik annak teremtőjét.
Mi nem csikartunk ki semmit, s ha csikart ki más nép, azt jogosan tevé, mert igazságot a fejedelmi udvaroktól nem várhatott. Mondjátok meg ezt a hadi népnek, melly esküszegéstől retteg, s nem szolgálandja az esküszegőket, s nem lesz az által e bűnben részessé, esküszegővé, becstelenné!
Mondjátok el magyar honositoknak, és nem vádolandja a lelkiösmeret, hogy talán királya iránt lesz hűtelen, kit félév előtt isten gyanánt imádott, s kit most erkölcsi fenségéből a sárba vontak le gaz tanácsosai!
Mondjátok el e hazán kivűl és belűl mindeneknek, hogy Magyarhon a birt és nem kicsikart, a kezéből most kicsikartatni szándékolt igazságért csatáz, s hogy a magyarok háborúja szent háború! – I.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
