Turóczból.

Full text search

Turóczból.
Mennyire ügyekszik a reactio a legaljasabb eszközöket is fölhasználni, hogy gyalázatos ügyének egy kis látszólagos győzelmet kivívhasson, annak megyénk némelly helyei világos tanúságaúl szolgálhatnak. A tapasztalatlan és könnyen hivő néppel ugyanis azt akarták némelly helyeken elhitetni, hogy a „császár” azon szabadságot, mellynek gyakorlatába a nép a mult tavaszszal lépett, már 14 év előtt kiadta, de előtte ezt az urak elhallgatták és eltagadták. És így az átkos camarilla épen a földes urak ellen, kik megértve a kor szózatát, a köztök és a nép közt fönállt közfalat ledöntötték, akarja bérenczei által a szegény elámított földnépet feluszítani, hogy saját érdeke, a szabadság ellen, föllépjen. De mi nem késtünk a félrevezetetteket fölvilágosítani és meggyőzni, hogy épen a magyar aristocratia többsége volt az, melly a népet természeti jogaiba helyeztette, és úgy reméljük, hogy az ármány, melly e tudatlan nép hiszékenységébe vetette reménye utósó horgonyát, itt hajótörést fog szenvedni. Mert a tót nép legjobban van lelkesűlve, csak föl kell világosítani. És a Pesten megjelenő „Prjat’el ludu” czímű tót néplap e részben nem téveszti el hatását, mert népünk által a legnagyobb tetszéssel és rokonszenvvel fogadtatik. – T. M.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir